Élményszüret sérült gyermekek számára Mádon

A természettudósok szerint a szirti sasok, hogy egy-egy erősebb széllökés neki ne vágja őket a szikláknak, egy ügyes manőverezéssel, a feléjük érkező széllökést felhasználva a viharos áramlat fölé kerekednek. A mádi gyülekezetben mi is, sokak életének tragédiája felé fordulva, a Szentlélek Isten segítségével a hétköznapok viharfelhői fölé emelkedhettünk, és egy boldog, örömökkel teli napot tölthettünk együtt.

2011. szeptember 29-én Sárospatakról az Erdélyi János Általános Iskola és Kollégium tanulói közül kilenc gyermek és három gyógypedagógus jött el hozzánk Mádra. Miskolcról az Éltes Mátyás Óvodából és Iskolából pedig közel ötvenen érkeztek gyermekek, gyógypedagógusok és szülők. A közösen elfogyasztott reggeli után a csoport egy része Hubay Árpád gondnok úréknál kemencében kenyérlángost süthetett, a csoport másik felével pedig megnéztük a templomot, hallgattuk Rácz Béla bácsi orgonajátékát, és mi is énekeltünk, főként gyermekdalokat. Ezt követően traktorok utánfutóira ülve, ragyogó őszi időben végigtraktoroztunk a mádi hegygerincen, és gyönyörködtünk a csodálatos hegyaljai tájban. A traktorokról lepattanva megrohamoztuk a szőlőhegyet. Ezen a szüreten főleg a szánkba szedtük a szőlőt és csak mutatóba jutott a vödrökbe, hogy azért legyen mit préselni is. (21 fokos volt a must!!!) A szőlő melletti tanyán kecskéket és teheneket is etethettünk… aztán mi is megebédeltünk. A finom ebéd és sok-sok játék után már a vasútállomáson integettünk egymásnak. Így köszöntünk el egymástól: Ha Isten engedi és élünk, jövőre ugyanitt!

„Minden időben szeret, aki igaz barát, és testvérül születik a nyomorúság idejére.” (Péld 17,17)