Ezt a mércét alapjaiban az Ószövetség határozza meg, ahol maga Isten a pásztor (1Móz 49,24; Zsolt 23,1; 80,2). Ebben a képben Isten népét pásztoroló felelősségét tanulmányozhatja az ember, és vonhatja le ennek tanulságait szolgálatára nézve. A pásztor nélküli nyájból az a vezetés hiányzik, ami utat mutathatna (4Móz 27,17). A jó pásztor gondoskodik arról, hogy nyája ne tévedjen el, táplálékot találjon, sebei gyógyuljanak, és a gyenge megerősödjön. Isten egyértelműen az olyan pásztor ellen fordul, aki nem ilyen, s hűtlen pásztorai helyett Ő viseli juhai gondját, ügyelve arra, hogy nyájának legyen majd pásztora, bölcsességgel, éleslátással (Ez 34; Jer 3,15; 23,4). A nyáj védelmének is van mintája Isten őrizetében (Jer 31,10), mint ahogy a gyengédséget is tőle lehet tanulni (Ézs 40,11). Megvannak a teljes szívvel és hozzáértő bölcsességgel történő legeltetés ószövetségi forrásai is (Zsolt 78,70-72), az áldozatkészség és lelkiismeretesség példáival együtt (1Móz 31,38-40).

Fontos üzenetet hordoz az az ószövetségi család modell, mely szerint az ősatyák korában a családfő papi funkciót töltött be az áldozat bemutatásával (1Móz 31,54). A későbbiekben a papok a szentély körül őrködtek, és ez a megbizatásuk mindarra kiterjedt, ami azon a területen, azzal összefüggésben történt (4Móz 1,53; 3,32). Fontos kérdésekben a pap feladata volt, hogy Istent megkérdezze, akinek döntése nagy súllyal esett latba (Bír 18,4-5). A pap volt Isten követe, ő felelt az ismeretért, a törvényért, annak őrzéséért (Mal 2,7). Végső soron a pap áldást hordozott (4Móz 6,22-27; 5Móz 10,8; 21,5; 1Krón 23,13). Az Istennek szentelt pap életének minősége hirdette különleges helyzetét az emberek között (3Móz 21,1-9). A pap élete ilyen módon reprezentálta Istennel való kapcsolatát, mely számára küldetést jelentett, Isten szövetségének meghirdetésében.

Ez a szövetség újult meg Jézus papságával, pásztorságával, melyet Ő minősített lelkipásztori küldetésben tesz kézzelfoghatóvá. Ennek a küldetésnek az Ószövetségben van a gyökere. A lelkipásztorság csak egy fogalom a sok között, de az a lelkipásztor, aki az Úr törvényében gyönyörködik, éjjel-nappal azzal foglalkozva, az gyümölcsöt is terem (Zsolt 1,1-3) és fogalommá válik, mert úgy él, mint akinek az Úr a pásztora és áldást hordoz, hiszen érti, átéli, megéli Dávid hitvallását: Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg. Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé (Zsolt 103,1-5). E megújulás nélkül csak kiégett lelkipásztor képe tárulhat a világ elé.

Enghy Sándor