A világ változik. Van úgy, hogy a változást könnyű figyelemmel kísérni, de mostanában nem ilyen egyszerű a helyzet. A felszín háborog, a mélyben csendes áramlatok váltják egymást. Ezekre érdemes odafigyelni. Ne tévesszen meg bennünket a felszín, ne fordítsunk túl nagy energiát a látványosságra, mert eltereli a valós problémáról a figyelmet.

Összegyülekeztünk ismét. Tornyosnéme-tiben minden évben van egy ilyen jellegű csendesnap, mely a hit elmélyítését, tisztítását, megerősítését célozza. Lélekkel látni és hallani, értelmezni a körülöttünk zajló eseményeket.

Összegyülekeztünk tehát az egyszerű, de gyönyörű gótikus templomunkban. Meghívtuk a katolikus testvéreket is, mert itt valóban testvéri kapcsolat van a faluban élő keresztyének között. Mincsik Balázs, görög katolikus alszerpap-hitoktató szólt a gyermekekről, mint csodálatos ajándékokról, sok személyes élménnyel alátámasztva szolgálatát. Kovács Balázs lelkipásztor beszélt azokról a bibliai személyekről, akik olyan látással, érzékenységgel bírtak, mely másoknak nem adatik meg. A közös éneklés és imádkozás után átvonultunk a Művelődési Házba, ahol meghallgattuk Kovács Szilvia előadását „Újgenerációs gyermekek alkotásaik tükrében” címmel.

Isten gondviselése által itt kapcsolódott össze és csúcsosodott ki a két templomi szolgálat egy különleges előadásban, ahol az indigó-, kristály- és csillaggyerekekről hallhattunk.

Miről van szó pontosan? Arról, hogy gyakran nagyon borúsan látjuk a jövendőt. A látható világ tele van negatívumokkal, és mi hajlamosak vagyunk elkeseredni. Néhányan azok közül az emberek közül, akik nem feltétlenül reformátusok, vallásos emberek a mai értelemben, felfigyeltek érzékenységüknél fogva arra, ami egy csodálatos jelenség a látható világ mögött. Sajnos annyira el vagyunk foglalva mindennapos gondjainkkal és ezzel a rengeteg információval, mely naponta maga alá temet bennünket, hogy észre sem vesszük a jó változásokat a világban. Ha viszont erre valaki felhívja a figyelmünket, akkor …

Igen, én magam is jobb kedvű lettem, magabiztosabb, mióta hallottam erről a jelenségről.

Egyre több olyan gyermek születik a világba, aki nem feltétlenül szorul tanításra. Megszoktuk, hogy nekünk felnőtteknek meg kell tanítanunk a gyerekeket arra, ami a helyes. Be kell illesztenünk őket a rendszerbe, hogy ők is civilizált emberek legyenek és tudják mindazt, amit mi. Óvoda, iskola, középiskola, egyetem és persze az otthoni nevelés és tanítás sem elhanyagolható. Az okos felnőttek elmagyarázzák az élet értelmét a tágra nyílt szemű, kis butuska gyerekeknek. És a világ olyan, amilyen. Évszázadok, évezredek óta. Lehet, hogy kevesebbet kellene beszélnünk nekik, és jobban kellene figyelnünk rájuk?

Az előadó azt mondta, hogy ezek a gyerekek azért jönnek közénk, hogy tanítsanak bennünket. Nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem fogadják el az emberi normákat, viszont spiritualitásuk, az Ég felé való nyitottságuk példaértékű. Nehezen kezelhetőek, mert a kis személyiségük tiltakozik a földi rendszerek ellen.

Valljuk meg őszintén, a keresztyének is elfogadják a hagyományos sémákat, melyek gyakran nem működnek: tekintélyelvűség, a felnőttek mindenekfelett való tisztelete, a kialakult értékrendek megkérdőjelezhetetlensége. Amíg egyszerűbb volt a világ, addig talán ez nem okozott gondot, de most, amikor megfulladunk a rengeteg információban és hajszolva, űzve érezzük magunkat az élet minden pillanatában, el kellene gondolkodni azon, hogy mi az igazán fontos az életben. A belső egyensúly, a békesség, az egészséges lelkület, vagy pedig a minél magasabb iskolai végzettség, az elismertség, a népszerűség? Az újgenerációs gyerekek már jó ideje közöttünk vannak, tanítani akarnak bennünket, de mi erre nem vagyunk kíváncsiak. Durván, erőszakosan, ellentmondást nem tűrően kényszerítjük őket bele az általunk felépített világba. Aztán pedig kesergünk, hogy egy ilyen lelki erőszak után a gyerek nem fogad szót, kezelhetetlen, érthetetlen. Pedig csak figyelmet akarnak, néhány pillanatot, hogy beszélhessenek a Mennyországról, az Atyáról, az igaz hitről. Persze nem a mi fogalmainkkal, mert azokhoz túl sok szenny tapad már. Beszélnek másképpen, és aki figyel, az megérti.

Az egyik kislány például a betegségén és a korai halálán keresztül változtatta, sőt mentette meg szülei, és még nagyon sok ember életét, mert megtanította őket imádkozni, Istenre figyelni, elcsendesedni. Sok mindenről lehetne írni ezzel kapcsolatban, de a hely és az idő véges. Egy biztos: finom, reményteljes szelek fújdogálnak, jönnek valahonnan, mennek valahová, s aki figyel, érti az üzenetüket.

Elgondolkodtató. Csak ennyi. És jó hinni abban, hogy a Jóisten ily módon is gondoskodni akar rólunk. Remélem, nem fogjuk ezeket a küldötteket a magunk módján elnémítani, ahogy azt a történelem során oly gyakran tettük csupán azért, mert nem értettük meg az idők jeleit.

A gyülekezet vendéglátása most is példás volt, jó hangulatban beszélgettünk a hallottakról.

Kovács Balázs lelkipásztor

Hidasnémeti