Január 19-e, szerda egy hétköznapi nap volt a naptárban, de nem úgy Boldogkőújfaluban, ahol lélekemelő dolgot tapasztalhattak meg azok, akik részt vettek a református templomban tartott ökumenikus istentiszteleten: az egység, az együtt imádkozás és a szeretet erejét. Görög katolikus, római katolikus és református hívek ezen az estén együtt néztünk fel a közös égre, így léptünk egymással igazi közösségre és szövetségre.

A református gyülekezet világi elöljárója, Veréb Pál gondnok úr és kedves felesége, Katika, valamint a gyülekezet presbitériumának egésze örömmel üdvözölte az ökumené gondolatát, amely meg is gyökerezett a realitás talajában. A boldogkőújfalusi református gyülekezet valamennyi tagja tárt karokkal, tárt templomajtóval és nyitott szívvel várta a különböző felekezethez tartozó testvéreket. Koczogh Julianna református lelkész az apostoli köszöntés mellett a 133. zsoltár szavaival is üdvözölte a gyülekezetet: „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor!” Az istentisztelet kezdetén egy szívvel és egy lélekkel fohászkodtunk a Szentlélek Isten eljöttéért, amikor felcsendült ajkunkról a közös ének: „Jövel, Szentlélek Úristen, töltsd be szíveinket épen mennyei szent ajándékkal, szívbéli szent buzgósággal”. Ez az ének felépítését illetően ökumenikusnak mondható, hisz az első versszak egy XI. században élt ismeretlen katolikus szerzőtől származik, a második és a harmadik verseket Luther Márton, az evangélikus egyház atyja írta. Bár más-más egyháznak vagyunk a tagjai, másképp éljük meg a hitünket, mégis Krisztusban egyek lehetünk. Hisz maga az Úr Jézus Krisztus kéri főpapi imájában az Atyától: „Tartsd meg őket a Te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!” (Jn 17,11) A Reá vetülő kereszt árnyékában mondta ezt Jézus, hisz tudta, hogy hamarosan feláldozza fiatal, tiszta, szent, szeplőtelen életét váltságul az egész embervilágért, s meghal az én vétkeimért, s a Tiédért is, kedves olvasó. Mi keresztyének a fent említett jézusi végakaratot kívánjuk megvalósítani, amikor az ökumené jegyében felekezeti hovatartozás nélkül istentiszteletre, igehallgatásra jövünk össze, hogy ez által is közelebb kerüljünk egymáshoz, s demonstráljuk: „Hiszek egy Istenben.” Testvériségünk, szövetségünk alapja a feltámadott és élő Úr Jézus Krisztus, akiről így tettünk bizonyságot a főénekben: „Az egyháznak a Jézus a fundámentoma, a szent Igére épült fel lelki temploma. Leszállt a mennyből hívni és eljegyezni őt, megváltva drága vérén a váltságban hívőt.” Protestánsok és katolikusok együtt valljuk: a bűn miatt kialakult válság megoldása a váltság, amit Jézus vitt véghez a Golgotán. Az igehallgatásra készülve közösen énekelte az ökumenikus gyülekezet: „Te, szentségnek új világa, Igédnek vezérlj útjára…” A Biblia Igéi valóban iránymutató táblák, amelyek az igazi értékekre irányítják figyelmünket, minden időben. Istenünk szent Igéje ezen az estén Máté evangéliumából szólt, ekképpen ragyogtatva fel a követendő irányvonalat: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Hornyák János görög katolikus esperes úr szentbeszédében arra buzdított bennünket, hogy legyünk a tettek emberei. Sok esetben a tettek sokat mondóbbak, mint a puszta szavak, különösen, ha jó cselekedetekről van szó. A katolikus egyház közelmúltbeli szlogenjével élve: „Jót tenni jó!” A mindennapokban legfőképpen a jótettekkel beszélhetünk arról, hogy Krisztushoz tartozunk. Ugyanakkor „aki tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.” (Jak 4,17) A szentbeszéd megerősített bennünket keresztyéni küldetésünkben. A „szívbéli szent buzgóság”, amelyért az első énekben könyörögtünk, újjáéledt lelkünkben. Adja az Úr, hogy ennek pozitív hozadékait minél többen megérezhessék környezetünkben! A záróének szavai is a keresztyéni egységet sugalmazták: „Isten szívén megpihenve, forrjon szívünk egybe hát, hitünk karja úgy ölelje édes Megváltónkat át!”

Január 19-én jó volt együtt megpihenni Isten szívén, az Úr szent hajlékában találkozni az élő Istennel és találkozni egymással az ökumenikus istentisztelet keretében. A közös éneklésnek és imádságnak lélekemelő ereje van. Örömteli volt egymásban felfedezni a testvért, feltöltekezni a melegséget sugárzó tekintetek által is, mely tekintetek közösen az Úrra figyeltek, aki nem személyválogató, s aki „úgy szerette a világot, hogy az Ő Egyszülött Fiát adta, hogyha valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) Az ökumenikus istentisztelet ideje alatt odakint csendesen szitált a hó, amely egységes fehérbe öltöztette a kicsiny falut, ami rút volt, azt elfedte, s a tájat csillogó fehérré tette. A templom falain belül pedig égi áldás hullott ránk, hisz a testvéri közösségben újra megérezhettük az Isten szeretetét és kegyelmét, amely elfedezi a csúfot, a vétket, jó cselekedetekre ösztönöz, hogy ragyoghasson a mi világosságunk az emberek előtt, megnyugvást ad egy zaklatott világban, békét teremt, s Jézusban eggyé tesz – így a testvér valóban testvér lesz.

Koczogh Julianna, a Boldogkőújfalui, Boldogkőváraljai, Abaújkéri, Abaújalpári és Arkai Református Egyházközségek

lelkésze, angol nyelvtanár