VI. B.I.E.N.

Ezeket kiscsoportokban beszéltük meg. A délutánok is a készülődés jegyében teltek, az újhelyi fiatalok láthatatlan színházat készítettek elő, amelyet a tábor résztvevői ki is próbálhattak. Isten nagyon megáldotta ezt a közös időt, mindnyájan lelkileg feltöltekezve kezdhettük a szolgálatot.

A BIEN helyszíne ezúttal Sátoraljaújhely volt. Köszönjük a helyi gyülekezetnek és a városnak az önzetlen segítséget. Egy nagyon hangulatos helyen a mozi közben rendeztük az alkalmakat. A szolgálattevő Pótor László tokaji református lelkipásztor volt, aki nem csak egyedül szolgált, hanem szolgáló csoportokat is hozott, az első nap a Magyar Kékkereszt Egyesület - Református Iszákosmentő Misszió Rakamazi Utógondozó Csoportja tett szívhez szóló bizonyságtételt, a második napon a 40-esek köre számolt be együttléteikről. Az evangelizáció központi üzenete: Jól élni csak Jézus Krisztussal lehetséges!

Három ige alapján hallottunk bizonyságot, amelyeket elolvashatunk a www.szikra.tirek.hu oldalon. Mindnyájan mélyen megérintődtünk a szolgálatok során, nagyon áldott volt mindegyik este.

Szolgáltak még közöttünk a fiatalok, akikre mindenben lehetett számítani, és minden délután láthatatlan színházzal várták az érdeklődőket, illetve az áhítatok előtt dicsőítéssel szolgáltak, valamint lelkipásztor társaim, akikkel együtt szerveztük a programokat.

A fellépő együttesek: Pintér Béla és csapata, akiknek a város a nagyszínpadot biztosította, így nemcsak a BIEN-en résztvevők, hanem az új sétálóutcán járkáló emberek is megálltak, közel 350 ember hallhatta bizonyságtételüket.

A második napon a Nemadomfel együttes szolgált, és nagyon mélyen megérintett bennünket őszinte és szívhez szóló biztatásuk: Ne adjátok fel!

A harmadik napon Kárpátaljáról az Antal házaspár szolgált, akik közel vittek bennünket Isten szeretetéhez.

Köszönjük a szolgálattevők munkáját. A legnagyobb köszönet mégis annak jár, aki adott belső lelki tartalmat, erőt és áldást: legyen minden jó adományért dicsőség Istennek!

Tóth Tamás