Titkok a nyitott ajtó mögött

Egyházhoz közeli emberektől nagyon gyakran hallani olyan igényt, hogy ha szakembert keresnek, akkor keresztyén legyen az, akihez problémáikkal fordulhatnak, aki elfogadja az ő nézeteit, elveit, hitét, és ő erről is bizalommal tudjon beszélni, amikor úgy dönt, fel meri vállalni a gondokat, belső dolgait egy segítő előtt.

6-7 éve egy lelkészekből és szociális, egészségügy, oktatás területén dolgozó szakemberekből álló team ült össze, hogy közösen kezdjenek gondolkodni ezen felmerülő problémák orvoslásán. Családsegítőben gondolkodtunk, de a szervezetnek nem a klasszikus fajtáján. Az egyházkerület azon szakembereit szerettük volna felkeresni, összegyűjteni, akik munkájukban és szemléletükben is környezetük lelki-mentális egészségéért dolgoznak.

2008-tól alakult meg hivatalosan is az Egyéni és Családkonzultációs Műhely (ECSKM). A püspöki hivatalban egy szoba állt folyamatosan rendelkezésünkre, hogy az önkéntesek végezhessék a munkájukat. A 2008. július 28-i közgyűlésen már beszámoló készült az elindulásunkról.

Itt hivatalosan is elhangzott az alapvető célunk, hogy különböző segítési módokat, technikákat, konzultációs lehetőségeket kínáljunk fel gyülekezeteink, szociális, oktatási, gyermekvédelmi intézményeink munkatársai, ellátottjai és azok családtagjai számára úgy, hogy az emberekhez való odafordulásban tükröződjék a diakóniai lelkület, a keresztény értékrend.

2010 februárjában az Egyházkerületi Tanács hivatalosan is döntött a Diakóniai Központ létrehozásáról. Tavasszal elkezdődött a Miskolc Palóczy László u. 8. szám alatt lévő, eddig használaton kívüli ingatlan felújítása. Az eddigi szakmai munka bővülhetett, már két munkatárs is főállásban dolgozik.

A 2010. szeptember 26-i megnyitóra a napi ige szavaival hívogattunk: „íme nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be..." (Jel. 3,8/a ). A nyitott ajtó jelképezi mindazt, amit küldetésünkben megfogalmaztunk.

Biztosan voltak, vannak, lesznek olyan kérdések az életünkben, amire nem mindig tudjuk a választ. Talán azért, mert nincs elég megfelelő információ a birtokunkban arra vonatkozóan, hogy kihez forduljunk, ki tud segíteni, kivel beszélgethetnénk a problémáinkról.

A felmerülő kérdésekre a következő szolgáltatásaink segíthetnek megtalálni a válaszokat:

•  Információnyújtás, tanácsadás

•  Pályaválasztási tanácsadás

•  Előadások szervezése adott témában

•  Terápiás segítségnyújtás (egyéni, család- és párterápia)

•  Lelkigondozás

•  Tréning (pl.: szupervízió, kiégés, önismeret, egyéb)

•  Mentálhigiénés szolgáltatás és iskolai, óvodai, intézményi, gyülekezeti szociális munka

•  Konzultációs lehetőségek, valamint módszertani segítségnyújtás szakemberek részére

•  Pásztoráció (intézmények, pl.: kórház, börtön)

•  Fogyatékos személyek és családjaik segítése, ellátása

A célunk az, hogy legyen egy olyan hely, ahol az egyházkerületünkben a diakóniával, segítségnyújtással foglalkozó gyülekezeti tagok, lelkészek, szakemberek (szociális, egészségügy, oktatás területéről) együtt, egymást támogatva, akár munkájukhoz segítséget kérve és kapva végezhetik szolgálatukat. Ennek a helynek az elérhetősége mostantól:

Tiszáninneni Református Egyházkerület

Diakóniai Központ

3525 Miskolc, Palóczy u. 8.

Mobil: 30/ 36 37 38 8

e-mail: diakonia@tirek.hu

web: www.diakonia.tirek.hu

A Diakóniai Központ munkatársai