Végigjártunk egy remek tanösvényt, melyet mindenkinek csak ajánlani tudok: játékos feladatokkal színessé tett megállói remek lehetőséget nyújtottak az erdő és a környék felfedezésére, így hangok, anyagok, formák, élőlények csodálkoztatták el csodálkozni nehezen képes társaságunkat. A barlang rövid túrája is hosszas gondolkodásra késztetett: lassan megszokta a szemünk, hogyan láthatunk cseppkövekben békát, madarat. A rengeteg ránk ragadó élmény-információn kívül megható volt, ahogyan a koncertteremben megszólaló „Hazám, hazám"-ra döbbent csendben állt meg barlangban még sosem járt, komoly zenét egyébként nem hallgató csoportunk. Egy nap volt csupán, de erőt adott a hétköznapokhoz. Tanultunk, de ez sokaknak már nem volt elég. Nekik maradt tanulnivalójuk a nyárra. Élmény volt mégis, hogy együtt készültünk a pótvizsgákra. A gyerekek készülni akartak, időben jöttek, munkatársaink elszántan magyaráztak, kérdeztek, gyakoroltak, az iskola pedig végtelenül segítőkész volt, így volt bennünk reménység, hogy nekiüljünk, és kitartás, hogy végigcsináljuk. Egy-két kivétellel sikerült is, és ez nagy dolog. Üzenet volt ez a családok számára, akiknek örömét egyetlen mondattal jellemezhetem, melyet egy lelkes édesanya mondott a helyi lelkipásztornak, programunk „motorjának": „Nem tudom, mit csináltak ezzel a gyerekkel, de úgy megtanulta a nyelvtant, hogy még most sem tudta kiverni a fejéből. Van még a családban más gyerek, küldeném azt is".

Tábor nélkül nem múlhat el nyár. Idén Sárospatakon táboroztunk. Főbb témánk az életmód-jövőtervezés-prevenció hármasa volt, alaposan becsomagolva. Gondolná-e az Olvasó, hogy egy roma tábor kerete lehet Wass Albert Elvész a nyom című könyve? Pedig lehetséges, sőt, kiválóan alkalmas. Az élet célja, útjai, sorsok által bemutatott emberi lehetőségek, döntések, értékek nagyon sok kérdésnek és megállapításnak engednek teret. Más élete kapcsán pedig mindig szívesebben beszélünk gondolatainkról, mint ha saját titkainkat, gyengeségeinket, vágyainkat és botlásainkat kellene nyilvánosan megfogalmaznunk. Játékok, kirándulások, programok mind-mind a napi témát tették megtapasztalhatóvá. Hogy a lehető legtöbb időt ki tudjuk használni a gyerekek, fiatalok közt, munkatársainkon kívül mások is csatlakoztak lelkes felnőtt csapatunkhoz. Így köszönet illeti Deliné Horkay Márta lelkipásztort Nyíriből, aki a teljes hetet végigélte-dolgozta velünk, Beidek Endrét, a pataki Gimnázium vallástanárát, aki a fiúk csoportjában és kirándulásainkon vitézkedett, valamint barátainkat, akik évek óta szívükön viselik táborainkat, gyermekeinket. A táborból egy percet viszek magammal. A szombati úrvacsoraosztás csendjét: konfirmált fiataljaink és a felnőttek az úrasztalánál állunk, Ige hangzik, a padban felnőtt nélkül maradt gyerekek néma, figyelmes csöndben osztoznak a velünk történő csodában.

Sárospatak adott otthont másik, zempléni gyerekcsoportunknak is. Ricse, Nyíri, Füzérkomlós, Kéked néhány fiatalja próbált közösen felkészülni a következő tanévre, hittanévre. Csoporttá válni nem könnyű, nem is volt az. Rengeteg hozott feszültség csattant, de megérte a békességteremtésre törekvő erőfeszítés. Utolsó ebédünkhöz, a ricsei „Imre bácsi" által készített paprikás krumplihoz már közösen készült a vakaró, miközben alaposan összekeveredett csoportok játszottak nevetve együtt. Elutazáskor ismét megfogalmazódott bennünk: most kellett volna elkezdenünk a munkát, mert most váltunk alkalmassá rá. A késszé váláshoz ugyanis idő kell. Remélem, hozzásegítette programunk a gyerekeket a hittanórákon való készenléthez.

Nem állíthatom, hogy mindig minden napunk fényes és derűs. Árnyékok is akadnak, gyakran énekelgetem is magamban az egyik éneket: „Nem ígért Ő napfényt árnyék nélkül...". Ígérte viszont jelenlétét, és azt, hogy értelmet ad a napoknak. Ígérte vigasztalását és erős karját, melybe kapaszkodhatunk. Eljött az idő, hogy néhányakat mint tékozolni induló fiakat útjukra engedjünk, hogy visszatérhessenek. Ez mindig fáj az elengedőknek, maradóknak, de alkalmat ad a csoportok összezárására, egymásba kapaszkodására és komoly, tartalmas beszélgetésekre.

Így indulunk ennek a tanévnek. A Tanodában, a hittanos csoportokban, iskolákban. És ami még jó hír: egyre többen kívánnak valami többet nyújtani a rájuk bízottaknak - köztük a velünk, mellettünk, köztünk élő romáknak. Köszönöm a lelkipásztorok nyitottságát, és bátorítom az Olvasót: támogassa vállalt és vállalandó feladatában lelkipásztorát. Nekünk adatott ugyanis az a kegyelem, hogy ránk bízta Isten a békéltetés szolgálatát.

Barnóczki Anita