Török István nagytiszteletű úr véleményét diktafonnal a kezemben kérdeztem. Egy szerteágazó, a kérdést mélységeiben tárgyaló beszélgetés kivonatát, alapgondolatait adjuk most az Olvasó elé.

Az alkotmányozásról való gondolkodás egyik meghatározó mozzanata jelenleg, hogy hosszú szünet után vissza kell térni a legitimitáshoz. A jelenleg érvényben lévő alkotmány ugyanis 1948-ban már diktatúrában született, és elveiben nem kapcsolódik a megelőző történelmi századok értékeihez, jogi alapjaihoz. Ez az alkotmány - bár módosítgatták, átszabdalták - mégsem mutat folytonosságot örökségünkkel, mivel a kommunista párt egyeduralmát hirdető kijelentésekre épül, és bár ezek a vonatkozások már kikerültek belőle, szellemiségében mégis ez határozza meg alaptörvény gyűjteményünket. Ezért szükséges visszanyúlni a történelmi alapelvekhez, a legitim, nem diktatórikus kényszerrel kierőltetett tanokhoz, és azokra építeni alkotmányunkat.

Kérdéssé válik ezen a ponton, hogy melyek ezek az alapgondolatok, amelyeket egyfajta misztikussággal Szent Korona tannak szoktak nevezni. Már a név hallatán néhányaknak borsódzik a hátuk - jegyezzük meg, hogy esetenként jogosan -, de az alapelvek megértése által elmúlhat idegenkedésünk.

Az eredeti alkotmánynak tehát öt alapelve van.  Az első, hogy Magyarország szabad és független, vagyis szuverén. Ezért nem volt hajlandó a Magyar Királyság a pápa vagy a Német-Római császárság hűbéruraságát elfogadni. A második: minden szabad polgárnak egyenlő szabadságjogai és kötelességei vannak. Ez korábban csak egy bizonyos társadalmi rétegre, a szabad nemességre vonatkozott sajátos módon, ma mindenkire érvényes. A harmadik, hogy a magyar föld és annak minden kincse a magyar nemzet, a Szent Korona tulajdona. Ezeket csak magyar tulajdonolhatja, külföldiek, más nemzet tagjai csak befogadás, honosítás által. Ma is Unió ide, globalizmus oda, egy nemzetnek természetes joga, hogy földjéből ne lehessen idegen állampolgároknak kivásárolni. Használni lehet, de a magyar nemzet tulajdona. A negyedik alapelv szerint minden magyar értéknek magyar érdekeket kell szolgálnia. Az ötödik alapelv, hogy minden magyarnak joga és kötelessége ellenállni annak, aki a magyar érdekeket sérti.

Ezek tehát nem korszerűtlen alapelvek, hanem egyfajta történelmi folytonosság jegyében felhalmozott értékek. Amikor arról beszélgetnek, hogy ezt a tanítást az alkotmányba bele kell emelni, a preambulum részévé kell tenni, az lehet jogos kívánság. Vannak ennek olyan vonásai is, melyek a teljes nemzetre vonatkoznak, mert így bárhol él magyar a világon, az a magyar nemzet része, jogokkal és kötelességekkel.

A keresztyénségünk éppígy természetes része örökségünknek. Hosszú történelmi múltja van annak a gondolatnak, melyet a Himnusz így foglal össze: „Őseinket felhozád Kárpát szent bércére". Más szavakkal: nekünk kiosztották ezt a földet, mégpedig Isten osztotta ki. Az más kérdés, hogy ezt valaki egy személyes Istenre, vagy egy általános történelmi sorsra vonatkoztatja. Alkotmányos rendünket azonban évszázadokon keresztül a keresztyénség és ez a gondolat alapozta meg. Félreértés azt gondolni, hogy eszerint mindenkinek hívő keresztyénnek kell lennie. Sokkal inkább az az igény jelenik meg ebben, hogy a keresztyénség által hordozott értékeket ebben az országban mindenkinek tiszteletben kell tartani, legyen az mohamedán, zsidó, bármilyen vallású vagy ateista. A neoliberalizmus alapján persze ezek az értékek nem léteznek, mert ott például a családra vonatkozó értékrend szerint „az öregecske feleségeket le kell cserélni". Ezzel szemben a keresztyénség társadalmi alapnak a férfi-nő szövetségét és a családot tartja.

Nem arról van tehát szó, hogy a mindennapi életünk szabályozására előírnák a hívő keresztyén magatartást, hanem középpontba kerülnek azok az értékek, amelyek mentén egy ország, országunk működni és létezni kíván. Nyilván jogászok fogják elkészíteni, nyilván a parlament fogja elfogadni, de véleményem szerint ezek után népszavazással kell a teljes legitimitását megadni elvi kérdései vonatkozásában.

Isten az Alkotmányban

Új Alkotmány készületei zajlanak hazánkban, melynek során a politikai hatalom birtokosa kifejezte szándékát, hogy az alaptörvény preambuluma határozza meg azt az erkölcsi alapot, amelyre az államhatalom felépíthető. Ez és nem pusztán Istenre való hivatkozás váltotta ki az ezzel kapcsolatos vitát. A modern, a törvény uralma alatt álló jogállam a társadalom morális közösségére alapítja az állam és a közhatalom legitimitását. E közösség alapját alkotó morális szabályok - különösen az individualizmust hirdető liberális gondolkodók oldaláról - pontos meghatározása hiányzik, sőt vannak, akik szerint az értékek pluralizmusára tekintettel már nem is találhatók olyan közös erkölcsi szabályok, amelyekben valamennyi társadalmat alkotó egyén egyetérthet. Nagyon fontos azonban, hogy az egyház és a hívő ember is lássa és elfogadja, miszerint a morális közösség alapjául szolgáló etikai elvek ma már nem feleltethetők meg teljes egészében a keresztyén erkölcsnek, hiszen a szekularizáció történelmi folyamata, az értékrendeket illetően kialakult pluralizmus ezt valóban nem teszi lehetővé. Természetes azonban, hogy az egyház, az Istenben hívő ember ezeket fel sem adhatja. Így, amikor kifejezzük véleményünket ebben a kérdésben, azt kell hangsúlyozzuk, hogy a keresztyénség által képviselt értékrend, a krisztusi etika lehet mégis a legszélesebb alap, amelyről kiindulva a morális közösség alapjául szolgáló értékek megközelíthetők, meghatározhatók. A második kőtábla parancsolatai az emberi együttélés alapvető szabályai, a szeresd felebarátodat, mint magadat parancsa az emberek egymás közti szolidaritásának követelménye a liberális individualizmus által sem vitathatóan része kell, hogy legyen a közös etikai alapnak. A ma kérdése azonban az, hogy mennyire közvetlen módon kell, hogy utaljon erre az Alkotmány szövege.

Istenre hivatkozást a magam részéről a fentiek szerint kívánatosnak tartom, de nem feltétlenül szükségszerűnek. Lehetségesnek látok ugyanis olyan szövegezést, amely Istent úgy építi be a szövegbe, hogy az nem sérti az ateistát, mert nem kötelezi értékválasztásra, így nem lenne alkotmányellenes, nem sértené az állam semlegességét. A semleges állam ugyanis nem értékmentes állam, viszont az Alkotmánybíróság a 4/1993. (II.12.) AB határozatában egyértelműen kifejtette, hogy az állam és az egyházak elválasztásának elvéből az következik, hogy az állam nem azonosítja magát egyetlen egyház tanításával sem, és ez a kitétel a tiltakozók alapvető hivatkozási alapja. Istenre hivatkozni nem jelenti azt, hogy az állam kizárólag a keresztyén egyházak vagy azok bármelyikének tanításával azonosulna, hiszen a keresztyének istene egyben a zsidók és a muzulmánok istene is, így az Istenre hivatkozást ellenzők nem is erre, hanem az ateisták érzékenységére szoktak hivatkozni. Az ateista, aki nem akar Istenhez fordulni, aki saját életét nem az Ő általa adott értékekhez igazítja, nem kell, hogy foglalkozzon vele, szerepele Isten az Alkotmány preambulumában vagy sem, mert az számára közömbös, nem kötelezi semmire, s ekként nem is sértheti lelkiismereti szabadságát. Istenre hivatkozás ezért - ha az nélkülözi bármely monoteista vallás kötelező követésének előírását - alkotmányosan nem támadható.

Mégis, miért mondom azt, hogy nem szükségszerű? Az én hitemet, Isten abszolút szuverenitásának elfogadását eddig sem befolyásolta, hogy az Alkotmány nem tartalmazta Isten nevét, és ezután sem lesz más sem a hitem, sem az életem, ha benne lesz. A református egyház Kálvin Institutioja alapján Isten abszolút szuverenitását hirdeti, amellyel való viszonyában minden földi hatalom, legyen az egyházi vagy világi, relativizálódik. És ez a lényeg. Hiszem, hogy Isten hatalma nem abban áll, hogy neve szerepel-e a világi alkotmányban vagy sem, hogy ismerik-e egyáltalán az állam területén élők, tartózkodók az Alkotmány szövegét, tudják-e azt értelmezni vagy sem. Ha kérdezhetnénk Istent s közvetlenül választ is kaphatnánk erre a kérdésre, nagy valószínűséggel megint azt mondaná, amit Mózesnek mondott: Vagyok, aki vagyok! Az ÚR, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene... Ez az én nevem mindörökre, és így szólítsatok meg engem nemzedékről nemzedékre! (2Móz 3;14,15). Aki szólni kíván Hozzá, meg tudja Őt szólítani, aki Hozzá fordul, nem utasítja őt vissza. Van, függetlenül attól, hogy tudomást veszünk-e róla vagy sem.

Szathmáry Béla

Váltónál állva

Kevesebb SZDSZ, kevesebb gyűlölet.

Nem tudom, ki hogy van vele, nekem tavasz óta ez a legnagyobb élményem, ami a politikát illeti. Ennek a politikai alakulatnak a magját, a kemény magját a volt ávósok/pufajkások gyerekei adták. Azt hirdették, mit számít a szülők elkötelezettsége! A gyerek önálló, szülőtől független, nem lehet rajta számon kérni a múltat. Pedig a neveltetését senki sem tagadhatja le. El tudom képzelni ezeket a családokat, ahogy a munkahelyéről hazajött az „édesapa", meg sok esetben az „édesanya" is, és ölébe vonva nyiladozó értelmű gyermekét (a mai neves politikusok valamelyikét) mesélni kezdte, mi is történt vele aznap a munkahelyén (a kínzókamrában, a vesztőhelyen, a börtönben, kihallgatószobában). Épületes, az ifjú szívet és elmét erősítő történetek hangozhattak el. Ők, a hajdani gyermekek lettek a mi un. liberálisaink, akikben nincs kötődés semmihez. Se múlthoz, se jelenhez, se közösséghez, nem beszélve olyan általuk megvetendő dolgokról, mint család, nemzet, hit. Azok ugyanis túl erős kötelékek, azt egy szabadon repülő madár nem viselheti el, harcolnia kell ellene.

Aztán - végre - kezd porladni az MSZP. Ha sikerülne ezt a hatvan éve uralkodó osztályt felmorzsolni, széttörni, a hatalomból végre kilökni, akkor igazi történelmi események tanúi lehetnénk. Ez igen nagy munka. Jelenleg a bíróságokon, országgyűlési bizottságokban zajlik ez a fontos politikai eseménysor. A hírek szerint („Ekkora mészárlás csak 1945 után volt ebben az országban" - nyilatkozta jó Kovács László) talán az államigazgatásból is kezdenek fokozatosan kiszorulni képviselőik. Még tudnék néhány helyet (hírközlő szervek, egyetemi katedrák, akadémiai kutatóhelyek, titkosszolgálat), ahonnan jó lenne kisöprűzni őket.

Számomra ennek a két politikai csoportnak, az 1945 óta regnáló kommunista uralkodó osztálynak a megroppanása adja az elmúlt néhány hónap nagy jelentőségét.

A helyükre kerülve kell most már nekünk új rendet teremteni.

Többéves, hosszú folyamatra kell számítanunk, míg ténylegesen összeáll az a politikusi csapat, akik értünk dolgoznak, akiket eszmék vezérelnek. Ez csomóponti kérdés, meg kell forgatni magunkban.

Tanúi lehettünk az elmúlt évtizedekben, hogy milyen károkat tudnak okozni az ember alkotta eszmék. Nagyhatalmak vonzáskörében, hatásukra születtek meg azok a kis csoportok, amelyek hatalomra kerülve aztán igyekeztek megvalósítani, a valóságba átvinni ezeket az eszméket. Börtön, bitófa, kitelepítés járt a nyomukban.

Őszintén szólva az sem tetszik túlságosan - még ha ilyen történelmi-politikai katasztrófákat nem is okozott -, amit a nyugati, fogyasztói társadalom alakított ki az elmúlt évtizedekben. Eszme ugyan nincs sok benne, csak az önzés, az egyén, a személyiség kibontakoztatásának divatja, de legalább jólétet teremtett. És a jólét minden? Talán az a helyes, ha arra törekszik egy társadalmi rendszer, ha az a legfőbb célkitűzése, hogy egyre növekedjen az életszínvonal? Talán elég lenne, ha a gazdaság fejlődését, az anyagi javak bővülését hirdetnénk naphosszat? Ha erről beszélnénk gyermekeinknek? Ha a bolti vásárlások iránti vágy töltené ki álmainkat? („Ma már a magyarok templom helyett plázákba járnak!" - mondta elégedetten egy bukott politikus, optimistán mérlegelve jövőbeni visszatérési lehetőségeit.) Borzadok ettől a kalmár szellemtől. Ha szükség is van kitűnő „kalmárokra", akik az itt előállított termékeket sikerrel viszik piacra, de egy ország, egy nép gondolatvilágának általánosabb, emelkedettebb eszmékre van szüksége.

Zárjuk sorainkat. Erősítsük meg egymást. Azoknak a szava kerüljön bele az új alkotmányba, akik szeretik ezt a tájat, a rajta élő, ámbár meglehetősen zilált, szétesett, megfáradt, jövőtlen, mert sokszor inkább gyermektelen embereket, határon innen és túl. Szülessék meg az a gyermek! Egyelőre alkotmány formájában, aztán ténylegesen is. Olyan eszméket válasszunk magunknak vezérlő csillagul, amelyek erősítik a hitet, a hazát és a családot.

Mezei István