Vadas Gyula egész élete és lelkipásztori szolgálata Abaújhoz, ill. az abaúji egyházmegyéhez kötődött. Bár Szikszón született, de szülei Gagybátorban éltek, és ő is ott töltötte gyermek- és kisiskolás korát. Szülei, nagyszülei a gagybátori - és csenyétei - gyülekezet hűségesen munkálkodó tagjai voltak; édesapja, nagyapja gondnoki tisztséget is viselt. Ez a családi református keresztyén örökség vitte őt a sárospataki református kollégium gimnáziumába, ahol 1951-ben érettségizett. Mint sok tiszáninneni, faluról a pataki gimnáziumba került diák, ő is a pataki teológián akarta folytatni tanulmányait, hogy mint lelkipásztor munkálkodjék tovább a szülők által is szeretett egyházában. A pataki teológiát azonban abban az évben zárták be engedve a pártállami kényszernek, így a debreceni teológiára iratkozott be, és ott szerzett lelkészi oklevelet 1957-ben.
A debreceni teológia elvégzése után pátriájába, Abaújba tért vissza, és Szikszón lett segédlelkész 3 évig, majd Balajton lelkipásztor 16 évig, és ezután az abaúji kis gyülekezetek közt nagynak számító edelényi gyülekezet választotta lelkipásztorává, ahol 29 évig végezte lelkipásztori munkáját. Nemcsak ott, hanem a hozzátartozó Finkén is, és korábbi gyülekezetéből és innen helyettes lelkészként rendszeresen szolgált a komjáti, bódvaszilasi, hídvégardói és tornaszentjakabi gyülekezetekben, majd Damakkal és Hegymeggel bővült szolgálati területe. Úgy tudott eleget tenni a vasárnapi „hosszú műszaknak", hogy Edelényben a délelőtti istentiszteletet ebben is hűséges segítőtársa, felesége, Lengyel Klára végezte rendszeresen. Az egyházmegyében főjegyzői (esperes helyettesi) munkát végzett, a kerületben tanácsbírói tisztséget viselt, és zsinati póttag, ill. rendes tag volt három cikluson át. Mindezekhez a munkákhoz fentről kérte és kapta az erőt. Önéletrajzában írja, hogy a 121. zsoltár 1-2 verse volt vezérigéje: „Tekintetem. a hegyekre emelem. Honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta."
Lelkipásztori munkáját áldás kísérte. Ennek külső jele volt, hogy Edelénybe kerülve néhány év múlva kicsi lett a gyülekezeti terem, ahol a téli időben az istentiszteleteket tartották, így a templom külső-belső renoválása után a padok fűtését is megoldották, és ott tarthatták a télen is az istentiszteleteket.
2003-ban nyugdíjba megy (bár még egy évig végzi az edelényi szolgálatokat). Mint nyugdíjas is szükség szerint segít az igeszolgálatokban. Isten hat évet adott neki, hogy az eddig is tanúsított hűségével és szeretetével feleségével együtt munkálkodjék és imádkozzék családja körében hálát adva növekvő unokáikért. Életének ünnepi alkalmai voltak a már évenként megtartott érettségi találkozójuk Patakon a jól összekovácsolódott osztállyal. Öröme volt, hogy a nyár elején még a Debrecenben megtartott „papi találkozón" is részt vehetett. Fogyó erejével még júniusban is vállalt helyettesítést a kórházi istentiszteletek tartásában. Családja le akarta erről beszélni, de ő kérte: „hagyjátok, hogy végezzem, hátha ez lesz utolsó szolgálatom." Így történt. Június 25-én, néhány nappal 78. születésnapja előtt véget ért földi élete, befejeződött itteni szolgálata.
Szeptember vége felé - mikor ezeket a sorokat írom - olvastuk a Jelenések könyvéből a szmirnai gyülekezethez írt levelének ezt az ígéretes buzdítását, és legyen most ez hozzátartozóinak és mindnyájunknak vigasztalás, akik emlékezünk Vadas Gyula mindhalálig tartó lelkipásztori munkájára: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját." (Jel 2,10)
Dr. Benke György