Ha számszerűen vizsgáljuk a kérdést, ezen a helyen lehet, hogy nincs meg a Lélek munkájának minden vonatkozása, de Isten népe Ézsiás bizonyságtétele szerint tisztában volt azzal, hogy hiába halmozza fel tudását, nem nélkülözheti a jó és rossz megkülönböztetésben, tanácstalanságában, erőtlenségében, tudatlanságában, élete alakításához, boldogulásához, félelmei közepette - Isten megfoghatatlansága ellenére sem - az Ő közvetlenül megtapasztalható jelenlétét. Isten minősített lelke tulajdonképpen az élet feltétele, melyre ahhoz van szükség, hogy a test éljen (Ez 37,6-14). Az élet valójában azért ajándék, mert annak minden feltétele Isten kezében van. Az ember méltóságát az alapozza meg, hogy nem csupán Isten lelkének teremtéseként értelmezheti önmagát (Jób 33,4), hanem ahol ő Isten eszközévé lesz, ott az élet erői győzedelmeskednek a halál hatalma fölött. A lélek Isten ajándéka marad, mely Hozzá tér vissza (Préd 12,7). Azok viszont, akik az Ő lelkének ajándékával élnek, olyan történelmi tetteket visznek véghez, amelyek meghaladják az emberi lehetőségeket, és Isten jelenlétének áldásait hirdetik (Bír 6,34). Ahol Isten az Ő lelkét adja, ott ezzel megteremti a prófétálás alapjait (1Sám 10,10), de az ember Isten lelke által válik képessé rendkívüli, művészi dolgokra is, hogy mindaz, amit megmunkál, méltóképpen hirdethesse Isten dicsőségének gazdagságát (2Móz 31,3; 35,31). Isten megújulást munkáló úr, aki új lelket ad (Ez 11,19), így lesz Ő garanciája dinamikusan a teljes megújulásnak (Zsolt 104,30). Lelkén keresztül kötődik ehhez a világhoz, mely jelenlétének színtere marad, vagyis Ő mindenütt jelen van (Zsolt 139,7-8), s maga végzi el, hogy az ember akarata szerint járhassa az Ő útját (Ez 36,27). Egy lelketlenné váló, bizonytalansági tényezőkkel terhelt korban Isten lelkének talán legnagyobb ajándéka, hogy áthatja a jövőt. Azért ajándék ez, mert Isten ítélete megmutatja, hogy Ő nem felejtette el övéi megaláztatásait, s ennek jeleként hozza meg lelke kiáradása az igazságot, a békességet, a biztonságot (Ézs 32,15-18).

Enghy Sándor

A Lélek ajándékai az Újszövetségben

Pünkösdhöz közeledve azt mondhatjuk: Isten legnagyobb ajándéka maga a Szentlélek, amely által Isten jelen van, és az ő gyermekei lelki közösségben lehetnek ővele. „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké." (Jn 14,15-16) Ezzel az ígérettel biztatta Jézus a tanítványait. Ő maga az egyik Pártfogó, a másik pedig a Szentlélek. „Kérjetek és adatik néktek... Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle, vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?" (Lk 11,11-1) Ha a földi szülők sem csapják be a gyermekeiket, akkor a mennyei Atya még inkább kész arra, hogy jó ajándékokat adjon földi gyermekeinek, az Atya által adott jó pedig maga a Szentlélek. A Lélek pedig az Atyával való közösséget, a lelki kapcsolatot és egyben az imádságok meghallgatását biztosítja azoknak, akik kérik tőle.

A Szentlélek, Isten Lelke munkálkodott Jézus testté lételekor, ő tett bizonyságot arról, hogy Jézus az Isten fia (Mt 3,13). Jézus mennybemenetele után, az első pünkösdkor kitöltetett a tanítványokra, és megváltoztatta őket Jézus ígérete szerint: „Ellenben erőt kaptok, mikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek ... egészen a föld végső határáig." (ApCsel 1,8) A Lélek legnagyobb ajándéka a hit és az új élet. „Senki sem mondhatja: „Jézus Úr", csakis a Szentlélek által." (1Kor 12,3) A Szentlélek teszi alkalmassá és késszé az apostolokat, hogy menjenek és hirdessék az evangéliumot.

A Szentlélek által Isten különleges ajándékokat, kegyelmi ajándékokat ad az Őbenne hívőknek. Ezek a lelki ajándékok nem tévesztendők össze a születésünkkor örökölt adottságainkkal, képességeinkkel. A Szentlélek által kapott ajándékok mindig a szolgálatra, a gyülekezet építésére adatnak az embernek. (1Kor 12-14) A prófétálás és az igehirdetés, de minden gyülekezeti szolgálat is ilyen ajándék, ám a legnagyobb lelki ajándék a szeretet.

Győri István

A Szentlélekisten ajándékai - a megajándékozottak felelőssége

Megajándékozottnak lenni örömteli, felemelő pillanat, de ugyanakkor sokszor nem könnyű az ebből adódó felelősség. Alázat kell ahhoz, hogy az ajándékot jól fogadjuk el, és hogy igazán élni tudjunk vele.  Csak az alázatos embert lehet igazán meg­ajándékozni. Megajándékozottnak lenni azt jelenti, hogy miénk lett olyasvalami, ami nem volt a miénk, és amit nem szerezhetünk meg magunktól, mert nem járt nekünk.

Isten teremtésével a mi világunkba költözött a Lélek. Isten az Ő munkáját nem korlátozza Háromságának belső életére, hanem megteremtett bennünket az Ő képére és hasonlatosságára, hogy Ő általa megelevenedett emberré lehessünk. A Szentlélek munkája a hiten keresztül folyamatosan formál bennünket, hogy Krisztus hármas tisztségének (Próféta, Főpap és Király) cselekvő részeseivé váljunk. A Szentlélek tanít, vezet, bizonyságtevővé formál, hogy eljussunk az istenfiak szabadságára. Úgy érint meg bennünket, hogy az elveszettségünk és reménytelenségünk állapotából a megváltottság, a reménység és a várakozás állapotába kerülünk.

Természetfölöttire irányuló figyelemre és lelkünk nyitottságára van szükségünk ahhoz, hogy a felülről kapott ajándékokat megragadhassuk. Tudnunk kell, hogy ezek az ajándékok az ajándékozó Szentlélekisten végtelen gazdagsága szerint sokfélék. Sohasem magán használatra kapjuk, vagy arra, hogy elszigetelt kevesek kiváltságává legyen. A Szentlélekisten ajándékai közhaszonra, az egyetemes szolgálatra valók, ahol a sáfárság bibliai szabályát kell érvényesíteni. Akiben megvan a készség, hogy a lelki ajándékokat másokkal megossza, annak újra és újra adatik (akiben pedig nincs meg a szolgálatkészség, attól az is elvétetik, amije van). A Szentlélekistentől kapott javak és annak a krisztusi szeretetközösségében való megosztása hozhatja létre, tarthatja fenn és formálhatja a „szentek közösségét", Isten anyaszentegyházát. Azért fontos ezt meglátni, hogy gyülekezeteink közössége elkerülhesse az élményközösséggé válás, az öncélúság és a látszatközösség veszélyét.

A világ törvényszerűségei közé tartozik, hogy a használatban lévő dolgok elkopnak. A lelki ajándékok azonban - éppen ellenkezőleg - a velük való élésben gyarapszanak.

Füsti-Molnár Szilveszter