Tudomásunkra jutott, hogy Budapesten a Károlyi-Csekonics kúriában, minden év farsangi időszakában jótékonysági bált rendeznek „balsorsú műemlékek" megmentése érdekében. Fiatal lelkészünk azonnal felhívta a presbitérium figyelmét, hogy ez is egy lehetőség egy kevés előrelépésre a használhatatlan műemlék templomunk rendbehozása érdekében. Nem lehetett az egész templom felújítás költségeivel nevezni, mert a bál bevétele 1-1,5 millió forint volt. Ezért kiválasztottuk a szakemberek szerint is a legrosszabb állapotban lévő, nagy értékű Szent Bertalan freskót, amely templomunk szentélyében található, több mint 600 éve elkészült, és most végveszélybe került.

Presbiteri döntés alapján beadtuk a pályázatot a bálon való részvétel lehetőségére. A szervezők a tizenkét pályázó közül az abaújvári műemléken kívül még négy pályázónak tették lehetővé, hogy meggyőzzék a bálozó közönséget saját műemlékük fontosságáról, szépségéről, értékeiről. Minden vendégnek, résztvevőnek a belépőjeggyel lehetett szavazni az este végén a számára legszimpatikusabb értékre. A lehetőségen felbuzdulva elkezdtük az előkészületeket a lelkészházaspár vezetésével, ötleteivel. Meg kellett szerveznünk egy kicsiny, de erős csapatot, amivel elnyerjük a farsangi közönség szimpátiáját. Elő kellett teremteni az anyagi fedezetet, felkutatni a támogatókat, megoldani a hosszú és érdekes utazás lehetőségét.

Így kezdtük el a bepakolást az eszközök és emberek szállítására is kiválóan alkalmas falugondnoki autóba, amit erre a hétvégére kölcsönkaptunk a helyi önkormányzattól. Február 6-án, szombat délután Gondviselő Istenünk segítségében bízva, izgatottan indultunk útnak a főváros felé, remélve, hogy semmi baj nem érhet minket.

Megérkezés után tájékozódtunk az est menetéről, lefolyásáról, lehetőségeinkről. Úgy döntöttünk, hogy a bejárattól nem messze a lépcsőforduló alatt „verünk tábort", hogy senkinek ne lehessen figyelmen kívül hagyni bennünket. A kezdésre érkező nagyérdemű közönséget már teljesen felkészülve fogadtuk és vendégeltük meg ügyes falusi asszonykezek által sütött finom házi süteményekkel, és kis falunkra oly jellemző erős házi szilvapálinkával. Külön erre az alkalomra készített, templomunkat és a freskót ábrázoló tabló, matricával ellátott pálinkásüvegek és poharak mellett a falu címeres zászlaja, és az Abaújvárról írott könyvek hirdették lakóhelyünk nevét. Emellett a kis csapatunk összes tagja a freskó korát felidéző középkori ruhát öltött. Rengeteg emberrel beszélgettünk, akiket egyáltalán nem is ismertünk, de mégis odaadással hallgatták beszámolóinkat.

Este 8 órakor kezdődhettek a kortesbeszédek, amit kis csapatunk kezdett. Ekkor vetettük be a „titkos fegyvert", a gólyalábas nevettetőt (egyik presbiterünk személyében), aki fennhangon kereste Perényi Borbálát (egyik gyermekmunkásunkat), a falunkban lévő református gyülekezet megalapítóját, hogy két apród kíséretében (lelkész és gondnok) elmondja a freskó történetét, állapotát, megmentése fontosságát. Ezt követte a többi kortesbeszéd, ami fél kilencig tartott. Még egy óránk volt a szavazás zárásáig, mikor kettéoszlott a csapat, és a tablónk mellett is próbáltunk érvelni műemlékünk javára. Gyorsan repült az idő, és a tombolahúzás után elérkezett a szavazatok összeszámlálása, és a végeredmény kihirdetése. Mint általában minden ilyen versengésben, itt is a végéről kezdték sorolni a szavazatok alakulását, és a legnagyobb örömünkre nem hallottuk Abaújvár nevét sem az ötödik, sem a negyedik, sem a harmadik, sem a második helyen. Ekkor közülünk többen hangosan sikongva fejeztük ki örömünket, mert tudtuk, hogy már csak egy csapat van hátra, a győztes! Hatalmas boldogság közepette fogadtuk a gratulációkat és a műsorvezető véleménye szerint is jó helyre került a fődíj, mert ahol ilyen lelkes csapat van, ott biztos nemsokára régi szépségében lesz látható a nevezett freskó és az egész műemlék templom is. Mint utólag kiderült, az abaújvári műemlék egyedül annyi szavazatot kapott, mint a másik 4 összesen.

Talán kis falunk először nyert országos versenyt, de éppen ideje volt. Minden nehézség ellenére szerencsésen hazaérkeztünk, és már hajnal 3 órára mindenki fáradtan hajthatta fejét nyugovóra, hogy reggel Isten házában együtt adhassunk hálát a megtapasztalt „csodákért" az egész gyülekezettel.

Nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek a csapatnak, mert ez egy életre szóló élmény volt, ilyen kis faluból olyan messzire eljutni.

A református gyülekezetünk nevében megköszönöm mindenki segítségét, aki hozzájárult e nemes cél eléréséhez, kicsiny falunk, gyülekezetünk fejlődéséhez.

(Fazekas István gondok beszámolójának rövidített, szerkesztett változata)