Hétfő. A hét fője. A hét legfőbb hibája, hogy elkezdődik. Emberi lényekhez kísértetiesen hasonló programozott robotok indulnak munkahelyre, iskolába, egyetemre. Ha teremne még gondolat elgépesített agyukban, valószínűleg azon elmélkednének, miért nem állhatott meg vasárnap este az a fránya mutató a tizenkettes pontnál, vagy mit villog incselkedve az a nagy fényes izé ott a fejünk felett. Persze, neki könnyű. Mígnem a napi gondok lekötik teljes kapacitásukat, s energiáik minden egységét a nap túlvészelésére összpontosítják.
A nap végének közeledtével azonban pozitív agyhullámok veszik át az irányítást hibernált lényük felett, s lábuk önkéntelen indul az egyetemi lelkészség kálvinista különítményének kijelölt helye felé. Apró szoba játszi fényei világítják meg a fotelek hívogató kényelmét, az asztalon poharak sorakoznak, a levegőben ízes tea illata leng. Különböző emberek jönnek különböző helyről, különböző habitussal, életfelfogással, szokásokkal, rigolyákkal, más és más elképzelésekkel, kommunikációs és egyéb képességekkel. Kitartó türelemmel azonban mikroszkopikus kapcsolódási pontokat találhat a megrögzött kereső ember és ember között. Erre a cseppet sem egyszerű, ám annál érdekesebb feladatra vállalkozik hetenként néhány elvetemült egyetemista. A gigantikus felfedezés után, miszerint, jéééééé, a gépésznek is két keze és lába van, és jéééééééééé, ki gondolta volna, hogy a (szabad) bölcsésszel is lehet értelmesen és eredményesen kapcsolatot létesíteni, legtöbbünk lassan memóriájába menti az újonnan szerzett információt: nem kell feltétlenül a saját igazam tankjaival átmasírozni az egész emberiség lelkivilágán. S bár sokkal egyszerűbb eltorzult arccal „Bűnös"-t kiáltani, mint baráti, segítő jobbot nyújtani, van, Akinek példáját tanulmányozva láthatjuk, ez az egyetlen út, hogy egy személytelen hét szürke főjén embernek érezzem magam.
Hangácsi Zsuzsanna
A csapat túlnyomó többsége stabil néhány éve. Persze vannak, akik már végeztek közben, de folyamatosan jönnek az újak is, akik szép lassan akklimatizálódnak. Sajnos van olyan i,s aki egyszer eljön és többet nem látjuk. Fontos tudni, hogy a fészek teljesen ökumenikus. Habár elvileg református csoport lenne, sok más keresztény felekezet tagjai is járnak ide, szóval senkit sem kell visszatartson csupán az, hogy nem református.
A fészek az egyetlen hely, ahol más karok hallgatóival találkozom. A vallás jó kiindulási alapot ad, könnyebben nyílik meg az ember olyanok előtt, akik hasonlóan gondolkodnak, hasonló értékrendet képviselnek. Ugyanakkor a köztünk lévő különbségek (életkor, családi háttér, stb.) miatt épp elég vitatéma akad. A témák nem feltétlenül kötődnek szigorúan a vallásunkhoz, nem probléma, ha ettől elkanyarodik a beszélgetés fonala. Jöhet minden, ami egy huszonéves fiatalt foglalkoztat. Jó látni, hogy a közeg inspiráló, mindenki igyekszik érdemben hozzászólni a vitához, mégsincs beszédkényszer, aki nem akar, az nem nyilatkozik. Mindent összevetve az egyik legjobb programom a héten, semmi pénzért nem hagynám ki.
A hétfői összejöveteleken felül is igyekszünk közös programokat szervezni. Közös étkezések, filmklub és hasonlók. Jövő tavasszal igyekszünk a Szarvasűzők futóversenyen is indulni.
Legutóbb - október közepén - Ingridet látogattuk meg Leleszen, Felvidéken, aki tavaly végzett és újabban ritkán látjuk. Meg aztán így körülnézhettünk Lelesz környékén is. Mivel többeknek programja volt még pénteken, abban maradtunk, hogy csak szombat reggel indulunk. Az út jó hangulatban, így aztán gyorsan telt, odaérve Ingrid cserkészei teával és süteménnyel vártak bennünket. Miután lepakoltunk és megebédeltünk elindultunk megnézni néhány nevezetes helyet a környéken. Legjobban a kötélhidat élveztük, de láttuk a határátkelőt Nagyszelmenc és Kisszelmenc között, és természetesen a leleszi Árpád-kori templomot is. A cserkészekkel együtt a református istentiszteleten vettünk részt. A hazaúton megegyeztünk, hogy legközelebb is élünk a hasonló lehetőségekkel, mert az idő rövidsége ellenére szép emlékekkel tértünk haza.
Vöröskői András
Összeállította: Turcsik Ferenc egyetemi lelkész