Berényi József 1918. augusztus 18-án, Dunaszentgyörgyön született föld nélküli, de elkötelezetten református, művelődési igényeket felmutató, hatgyermekes parasztszülők negyedik gyermekeként. Tehetsége kisiskolás éveiben hamar megmutatkozott, s a helybeli lelkipásztor javaslatára szülei gimnáziumba adták. Budapesten a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanult. Lényegében eltartotta magát, diáktársainak korrepetálásából élt. Humán érdeklődése nyomán a nyelvek és a szépirodalom területén egyre inkább kiteljesítette műveltségét. Latint, németet és olaszt tanult, ez utóbbiban nyújtott teljesítménye nyomán olaszországi utazást tehetett. Megismerte a kortárs magyar irodalmat, elsősorban a népi írókat, elmélyülten tanulmányozta Petőfi, Arany és Ady költészetét. Ady Endre mély, istenes versei igen nagy hatást gyakoroltak gondolkodására. A gimnáziumban vitéz dr. Pállfy János osztályfőnökének hatására mélyült el benne magyarságának öntudatos ismerete és vállalása. „Hálás vagyok - fogalmazott később -, hogy én ennek a vihartól megtépett, sok hibával küszködő, de rendkívüli értékekkel is megáldott népnek lehetek tagja". Gimnáziumi éveinek utolsó szakaszában Horthy Miklós ösztöndíjban részesült. Dr. Segesváry Lajos egyháztörténész volt a vallástanára, aki a debreceni teológiára irányította.

Debrecenben az utóbbi évszázad legjobban képzett és sok tekintetben kiemelkedő teológiai tanári kara irányításával tanult: Révész Imre, Makkai Sándor, Vasady Béla, Török István, Erdős Károly, Kállay Kálmán, Czeglédy Sándor. Diáktársai között pedig ott voltak olyan rendkívüli egyéniségek, mint Bütösi János, Borbély Béla, Visky Ferenc, Zimányi József. Egyetemi évei során a Soli Deo Gloria diákszövetség titkára, a teológia seniora. Tanulmányait - éppúgy, mint a gimnáziumban - jeles eredménnyel végezte. Révész püspök hatására egyháztörténeti kutatásokat kezdett a református-evangélikus unió körében, majd a seniori évek után a püspök mellett lett nagytemplomi segédlelkész. 1944-től akarata ellenére áthelyezték a Mester utcai gyülekezetbe. Miután a gyülekezet önálló lett, 1949-ben beiktatták tisztségébe. Lelkipásztori szolgálata a háború utáni magyar evangéliumi ébredés sodrában és munkájában telt 1953-ig. Közegyházi tisztségeket viselt, volt zsinati póttag, tanácsbíró, missziói előadó. Következetesen kitartott az evangéliumi igehirdetés mellett és az elkötelezetten hitvallásos és biblikus lelkipásztori magatartásban, sőt testvéri közösséget vállalt azokkal, akik tiltakoztak az igehirdetés közvetlen, a bibliai üzenettel össze nem egyeztethető politikai célok érdekében való alkalmazása miatt (Fekete Péter), amiből két, egymással szorosan összefüggő dolog következett: 1. szolgálatait rendkívül nagyszámú gyülekezet hallgatta, közöttük teológiai hallgatók és egyetemisták; 2. az ideológiájában ateista, módszereiben pedig könyörtelen szocializmust teológiailag igazoló egyházkormányzat és az annak holdudvarában lévő lelkipásztorok egyre nagyobb bizalmatlansággal viseltettek iránta, majd nyíltan meg is kérdőjelezték szolgálatának hitelességét. 1955-ben tanulmányi szabadság címén tulajdonképpen felfüggesztették állásából. 1957-ben hamis politikai vádak alapján átadták a világi hatóságnak, és a sokféle zaklatással és megaláztatással járó rendőri felügyelet alá helyezték. 1958-ban pedig fegyelmi úton eltávolították a Mester utcai egyházközség éléről, egy határszéli faluba, Bojtra internálták. A mellette kiálló Fekete Szűcs Gyula és Szabó Dániel segédlelkészeket megfosztották a lelkipásztori szolgálat lehetőségétől. Bojton bő három évtizedet szolgált, 1989-ben nyugdíjba vonult. Rehabilitálása 1988 decemberében ugyan formailag megtörtént, tartalmilag azonban azon a tényen túl, hogy formálisan visszahelyezték a Mester utcai gyülekezetbe, inkább keserűséget jelentett, mint elégtételt.

1991-től ismét aktív szolgálatba lépett Sárospatakon, amikor a Teológiai Akadémia meghívta a lelkigondozói tisztre, ugyanakkor vezette a homiletikai gyakorlatokat is. Amit ebben a hivatásban Istentől kért, megvalósult: a teológus hallgatók „lelki nagyapja" lehetett. Itteni szolgálatából 1997-ben vonult nyugalomba.

A családról röviden: Első felesége Szécsi Ilona, igazi küzdőtársa volt csaknem négy évtizeden keresztül; öt gyermekük született: Ilona, Sándor, József, György és Eszter. Tízévi özvegységet követően „kapta ajándékba" Marikát (Pusztai Mária), második házastársát.

Írásban is nyomon követhető munkásságáról: Kényszerű tanulmányi szabadsága alatt 1955-ben készítette el az Efézusi levél gyülekezeti magyarázatát. A Miatyánk és a Ruth könyvének evangélizációs magyarázata sárospataki szolgálata során nyomtatásban is megjelent. Az ember Krisztusban is csak ember címmel 2002-ben, fordításában jelent meg C. H. Spurgeon aforizmagyűjteménye. 2008-ban Eszter lánya válogatásában és szerkesztésében láttak napvilágot emlékezései, vallomásai ...de már tudom címmel.

Berényi József nagy idők tanúja, üldözött, hitvalló lelkipásztor, Istennek megváltott és megvigasztalt gyermeke. Igazi példaképe lehet az ifjú lelkésznemzedéknek, a Sárospataki Kollégium pedig büszke arra, hogy legújabb kori történetében szerepet játszott. Végül pedig hangozzék el az, ahogyan ő látja önmagát: Isten „elválasztott engem anyám méhétől fogva. Már abban is ő formálta tagjaimat. Szolgálatra hívott el. Hitvány, bűn terhelte életemet Fiának érdeméért Ő formálta és tartotta kezében. Faragta, alakította, tisztította nagyon sok gyöngédséggel, türelemmel, hogy megharcolhassam a »nemes harcot«, és elvégezhessem a »futást«, amelyet nekem szánt".

Sárospatak, 2009. június 27.

Dr. Dienes Dénes