Nemzetközi Kálvin konzultáció Genfben

A Református Világszövetség meghívására és szervezésében 2008 októberében Genfben a John Knox centrumban került sor arra a konzultációra, mely a jubileumi Kálvin Évre való tekintettel a kálvini örökség időszerűségét tűzte ki témájául.

Nyolc országból több mint húsz lelkész vett részt ezen az alkalmon. Kelet-Közép-Európából egyházunk képviseletében egyetlen részvevője voltam e konzultációnak. Legtöbben Afrikából és az Egyesült Államokból érkeztek, az ázsiaiak közül az indonézek száma volt jelentős.

Az előre megadott program szerint a jubileumi Kálvin Évre való felkészülés képezte a konzultáció fő témáját, melynek során először a Református Világszövetség amerikai elnöke tartott bevezető előadást. Az elnök értékes információkat adott a Kálvin jubileumra való felkészülés tartalmi és operatív részleteiről, hangsúlyozta a Református Világszövetség koordináló szerepét e téren. A világ jelenlegi problémáit illetően is szólt a keresztyén-mohamedán konfliktusról, a migráció okozta problémákról, valamint a lépten-nyomon megjelenő éhség felszámolásának lehetőségeiről. Hangsúlyozta, hogy a reformátusok számára e mostani időben fontos a még közelebbi kapcsolatok építése, a testvéregyházak képviselőin túlmenően egészen a gyülekezeti személyes kapcsolatokig. A Kálvin Éven túlmutatva az elnök felhívta a figyelmet a 2010-es nagygyűlésre. Buzdított a reformációi ünnep megünneplésének hangsúlyossá tételére, beszélt a református fiatalok bevonásának szükségességéről, és általános ismertetést adott az Reformátusok Világszövetsége financiális helyzetéről. 2009-ben a Kálvin Év kapcsán a református egyházak a világban mindenütt lehetőséget kapnak arra, hogy demonstrálják a béke, az igazságosság és a harmónia szükségességét. Végül a „Technológia a teológia szolgálatában" címmel a Református Világszövetség Kálvin Év kapcsán kialakított internetes, interaktív honlapját mutatta be.

A részvevőknek lehetőségük volt munkacsoportokban tovább gondolni az elnöki előterjesztésben foglaltakat. Különös hangsúlyt kapott a nagy gyülekezetekben szolgáló lelkészek felelőssége, akik munkatársaikkal együtt gondosan előkészíthetik a Kálvin Év lokális eseményeit. A munkabizottságokban a résztvevők beszámoltak a felkészülés eddigi lépéseiről. Rendkívül színes és ötletgazdag eseményekről értesülhettünk. A résztvevők aláhúzták, hogy nem Kálvin személye, hanem teológiájának és Krisztusban elnyert küldetésének üzenet értékű és máig ható öröksége az, ami a jubileumi év során központi gondolatként hirdethető.

A Kálvin Évre a lokális gyülekezeti meghatározottságból, kulturális és etnikai tradícióból fakadóan másképpen készülnek Amerikában, Afrikában és Európában. Megjegyzem, hogy míg amerikai barátaink igencsak a kezdetén állnak a programok szervezésének, afrikai barátaink továbbra is sajátos kegyességi dinamizmusuk által vezérelve a karizmatikus közösségekhez hasonlóan nem egyháztörténeti és teológia-történeti megközelítésben, hanem emocionálisan kezelik a kálvini jubileum ügyét. A Magyarországi Református Egyház a többi egyházzal összevetve példásan készül a jubileumi Kálvin Évre. Szervezeti- és tartalmi tekintetben az egyik legtöbbet felmutató egyháznak bizonyultunk a felkészülést illetően.

Amint az többek számára is megtapasztalás volt már egy-egy ilyen konzultáción, az egyházunk ismertsége és elismertsége által jutott kifejezésre. Számtalan összefüggésben, egyháztörténeti múltunk, valamint a kálvini örökség ápolásának módozatait figyelembe véve elöl járunk. Ugyanakkor feltűnően keveset tudnak, és hiányos ismerettel rendelkeznek a nem európai református testvéreink egyházunk küzdelmes egyháztörténetéről vagy napjaink magyarországi egyházi realitásáról.

A konzultáció további programja során a Reformátusok Világszövetsége főtitkára előadásában a jelenlévők számára jól ismert tényeket sorolt fel a Reformátusok Világszövetsége történetéről, struktúrájáról és jelenlegi működéséről. Az afrikai származású főtitkár különös hangsúllyal szólt Kálvin lelkiségéről, az imádkozó Kálvin példáját hozva a mai kálvinisták elé.

A konzultáció részvevői találkozhattak a Reformátusok Világszövetsége genfi munkatársi stábjával is. Egy sokoldalú és hasznos panelbeszélgetés során bepillanthattunk a teológiai, financiális, missziói területekre, melyeket gondoz és szervez a központi stáb.

Más fontos találkozásokra is sor került az Egyházak Világtanácsa, valamint a Lutheránus Világszövetség vezetőivel a genfi ökumenikus központban. Nemzetközi lelkészi közösségünk ellátogatott Kálvin templomába is, valamint a reformáció történetét bemutató modern és gazdag tartalmat hordozó múzeumba. Úrvacsorás istentiszteleten vettünk részt a Kálvin Auditóriumban. A genfi program során természetesen ellátogattunk a reformáció nagyszabású emlékművéhez és vendégei voltunk egy fogadáson a genfi református gyülekezetnek.

Megtiszteltetés és kiváltság volt számomra, hogy e rangos egyházi körben felkérést kaptam áhítat tartására, s több alkalommal részese voltam a liturgiának, valamint a konzultáció során többször szólhattam egyházunkról, egyháztörténeti és a jelenlegi szolgálatokat érintő összefüggésekben.

Minden ilyen alkalom a találkozás meggazdagító ajándékát hordozza. Barátságok születtek, testvéri kapcsolatok erősödtek, személyessé vált a kommunikáció a világszervezet magas rangú vezetői és a szolgálati helyeken őrállóként munkálkodók között. Istennek adok hálát, hogy részese lehettem a Kálvin Év előkészítését munkáló nemzetközi bizottságnak. Köszönettel tartozom a Zsinat elnökségének személyemet kiválasztó és támogató megbecsüléséért.

Dr. Kádár Zsolt esperes