Az igehirdetésben egyházkerületünk püspöke őszintén beszélt arról, hogy ritkán adódik olyan ünnepi alkalom, amikor egy templom a csillagtól a fundamentumig teljesen megújul, s még ritkább, hogy olyan Igét választ a gyülekezet a hálaadásra, ami arra utal, hogy valami még csak most kezdődik. Az igehirdetésben arra mutatott rá, hogy bár most befejezettnek tűnik minden, mégis kezdetét veszi egy nagyon fontos dolog: miután a templomban minden a helyére került, akkor tanítson bennünket az Úr úgy, hogy az életünkben is minden a helyére kerüljön, azaz valódi, bölcs szívhez juthassunk. Csomós József az igehirdetés végén azt kívánta a hálaadásra összegyűlt gyülekezetnek: A hálaadás után induljunk azzal a boldog örömmel, hogy úgy megyünk tovább az élet útjára egy olyan templomból, melyben minden a helyére került, hogy ez az ige van fohászként a szívünkben: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk."

Az igehirdetés után beszámoltam a munka menetéről, és nem kezdhettem másképpen csak úgy, ahogy egy héttel azelőtt a tornaszentjakabi gyülekezetben - ahol szintén én végzem a lelkipásztori szolgálatot -, mertünk nagyot álmodni, nagy dolgot kérni Istentől, és Isten még ráadást is adott. Amikor elkezdtem a gyülekezetnek beszélni 2007-ben a 2008-as terveimről, akkor az volt a válasz, hogy a sok pénzt nem tudjuk megszerezni erre a munkára. Mindössze annyit mondtam, ha Istennek tetszeni fog, megáldja a törekvésünket, meglátják - és megáldotta. Ami a legjobban meglepett, az a gyülekezet hozzáállása és az adománya volt. Isten olyan lelkületet és körülményt teremtett, hogy a 2008. július 8-án elkezdett templomfelújítást 2008. október 31-re teljesen befejeztük. Mindössze négy hónap. A palatetőt átszarufáztuk és cseréppel lefedtük, a tornyot átfestettük, a mennyezetet, ami a beázások miatt helyenként szétkorhadt, teljesen újra cseréltük. A nyílászárókat, a korhadt padokat, a dobogókat és az ajzatot is kicseréltük, a templomot kívül-belül lefestettük. Nagyon sokan segítettek az egész faluból felekezeti hovatartozás nélkül, példát mutatva ezzel minden hívő embernek, hogy ökumené nem csak januárban lehet, hanem az év minden napján. A hatmillió forintos munkának majdnem a felét a gyülekezet önerőből állta. A munka és a hozzáállás teljesen túlmutat a hétköznapok nehézségein és kudarcain. Istenben bízva tényleg még a lehetetlennek tűnő dolgok is lehetségesek.

Nagy segítség volt az Abaúji Református Egyházmegye által jóváhagyott építési segély. Motiváló erő volt még az is, hogy a Magyarországi Református Szeretetszolgálat felajánlotta a templomunkhoz szükséges padokat, amit Németországból kaptak. Emléktáblát is avattunk, amin a következő olvasható: Isten kegyelméből a bódvaszilasi hívek és Tiszáninneni Református Egyházkerület áldozatos adományából, az 1804-ben épült templom 2008-ban teljesen megújult. Egyedül Istené legyen érte a dicsőség. Talán meglepő, hogy miért nem református híveket írattunk a táblára. Azért, mert itt mindenki hozzátette a magáét felekezeti hovatartozás nélkül.

A ráadás pedig az orgona felújításának elkezdése. Bár tizenöt éve nem szólalt meg az orgona, a hálaadó istentiszteletre két jóindulatú hívő ember: Kormány Attila és Balajthy József olyan állapotba hozta a pele (kicsi, mókushoz hasonló rágcsáló, ami beköltözött az orgonába és a membránokból fészket készített) által tönkretett orgonánkat, hogy azon az ünnepi énekeket már lehetett játszani. Igaz, még sok munka van vele, de ennek a teljes felújításáról majd jövőre számolok be. Azzal zárom gondolataimat, amivel a hálaadó ünnepségen. Valóban sok emberi munka áll mögöttünk, de még több áldás Istentől. Mielőtt azonban elhinnénk magunkról, hogy milyen remek emberek vagyunk mi itt Bódvaszilason, ne feledjük: egyedül Istené a dicsőség, miénk pedig orcánk pirulása, hisz csak azt tettük, ami a kötelességünk volt.

Meleg Attila lelkipásztor