12 éves koromban lettem a Lévay 7. osztályos, angol nyelvű csoportjának tanulója, de nem igazán éreztem még akkor a nyelv fontosságát. Iskolánk kórusával Finnországban járván csodálkoztam rá az utca átlagemberének angol nyelvtudására, mivel minden téren segítségünkre tudtak lenni. Bezzeg mi 4-5 éves angol nyelvtudással a hátunk mögött is 3dl kóla helyett 3 üveg kólát kaptunk a büfében! Elgondolkoztam akkor ezen nagyon, és megváltozott a hozzáállásom az angolhoz. Egyre jobban meggyőződésemmé vált, hogy az angol lesz pályaválasztásom, jövőm egyik iránya. Ezek után nem volt kérdéses, hogy az ausztrál cserediákprogram egyik pályázója lettem...

Az iskola hatalmas területen, sok épületben fogadja növendékeit óvodás kortól 18 éves korig. Reggelente és délutánonként iskolabusz szállítja a tanulókat a peremkerületekről a Macarthurba. Minden nap 6 óra van. Az órák 50 percesek, és 2 óránként van nagyobb szünet. A 60 fős évfolyamunk alig találkozott, mivel kiscsoportos oktatásban (13-15) dolgoztunk.

Vendéglátóimtól mindent megkaptam, ami a vendégnek „kijár". De most érzem, hogy milyen más az én féktelen, vidám, közvetlen természetem - hisz ilyen a magyar -, s milyen visszafogottak, zárkózottak, de udvariasak voltak ők. Minden alkalmat megragadtam, hogy barátokat szerezzek, akik hasonlóan hozzám - legyenek bár afrikaiak vagy ázsiaiak - szemmel láthatóan szeretetre, barátságra vágytak.

Összehasonlítva oktatásunkat az ausztrállal: mi, magyarok lexikálisan rengeteget tanulunk - a kinti matektanár a magyar diákok lexikális tudásáról, matematikai felkészültségéről igen elismerő szavakkal nyilatkozott. Az ő óráik viszont gyakorlatiasabbak: biológiából sokat kísérleteztünk (pl. nyulat boncoltunk, mikroszkópokkal sejtet elemeztünk, tanulmányi utakat tettünk az erdőbe).

Gyakorlatiasságukat célozza és erősíti a tanév során szervezett 1 hetes túlélőtábor az esőerdőben. Senki nem mondott nemet a 10 m magas szikla megmászására, fáradhatatlanul kenuztunk s túráztunk a kenguruk és koalamacik lakta liános esőerdő fái között. Talán ha előre tudtam volna, hogy mi vár rám, előtte edzettem volna rá.

A fogadó családjaim, akiknél a 10 hónapot töltöttem, mindent megtettek azért, hogy jól érezzem magam, megismerjem Sydneyt és környékét. Az egyik család repülőgéppel még nyaralni is magával vitt olyan részére Ausztráliának, amit világszerte a surfösök paradicsomaként emlegetnek. Kintlétem során láttam, hogy mennyivel magasabb náluk az életszínvonal. Sokat dolgoznak, és már a gyerekek is elkezdik a tanulás melletti munkát 15 évesen. Az emberek gondtalanul élnek, főzés helyett étterembe járnak, hétvégén pedig pihennek. Az ausztrálok számára az országhatárok nyitottak, nem ismernek távolságot, lehetetlent. Gyakran utaznak külföldre. Főképpen Európába húz a szívük, néhányan elmondásuk szerint szívesebben is élnének itt.

Az, hogy valamennyire elsajátítottam a nyelvet, csak töredéke mindannak az élménynek, tapasztalatnak, szeretetnek és kedvességnek, amit kaptam odakint. Mennyi mindent láttam egy másik kontinensből, milyen szerencsésnek mondhatom magam! Talán ez nyitotta fel a szemem arra, hogy mennyi mindent nem tudok még saját hazámról!

Júniusban kettős érzés lett úrrá rajtam: már vágytam haza, de tudtam, hogy a rengeteg barátot utoljára látom. Kimondhatatlan érzés volt azonban Magyarországon ... a Lévayban átölelni azokat, akik örömmel, mosolyogva fogadtak... hazaértem.

Szentesi Éva 11.o.

Ausztrál cserediákok iskolánkban

Az ausztráliai MacArthur iskolával évek óta baráti viszonyban vagyunk. Ennek ajándékaként évente két diákot engedünk el a messzi országba, és onnan is jönnek tanulók. Ebben a tanévben október közepén utazott el Buda Lilla és Szentesi Éva 11. osztályos tanulónk 10 hónapra. Az ausztrál cserediákok pedig január 25-én érkeztek. Emily Wheeler és Ben Nicastri egészen augusztusig lesznek iskolánk vendégei, diákjai. Ez idő alatt reménység szerint sok mindent megismernek hazánkról, megtanulják nyelvünket, és sok új barátra tesznek szert. A következő sorok tőlük származnak, melyben elmondják első hónapjuk élményeit.

Az első hónapom Magyarországon

Az első hónapom remek volt és igazán élvezetes. Felejthetetlen élményekben volt részem, új kultúrát ismertem meg, és sok barátot találtam. A második napomon Miskolcon elvittek a diósgyőri várba, otthon Ausztráliában nincsenek ehhez hasonló helyek. Az első iskolai napom is emlékezetes volt. Az osztálytársaim nagyon kedvesek voltak, és éreztem, hogy hamar jó barátok lehetünk. A három hét alatt voltam Tapolcán és Debrecenben is. Tapolca nagyon jó volt, kipróbáltam a bobozást, ami nagyon tetszett. Debrecen egy nagyon szép város. A legutóbbi hétvégén pedig igazi magyar focimeccset is láttam, ami egész más, mint az ausztráliai. Köszönet mindenkinek az eddigi napokért.

Ben

Visszatekintve az utóbbi néhány hétre, olyan, mintha nem is lenne igaz. Most már több mint három hete vagyok Miskolcon, és nagyon gyorsan eltelt ez a pár hét... A legelső napom egy szombati volt, és az egész kollégium bent maradt a hétvégére. Felsétáltunk az avasi kilátó tetejére, és gyönyörködtünk a kilátásban. Olyan hihetetlenül hideg volt, befagyott pocsolyák, jeges lépcsők, majd megfagytam! Ezelőtt soha nem volt részem ilyen hideg időjárásban! Az első néhány nap nehéz volt, gondolom a nyelv miatt. Egy hét eltelte után már itthon éreztem magam. Nagyon sok barátot szereztem, és az osztálytársaim is nagyon aranyosak. Két hét után meglátogattak a szüleim, elmentünk Budapestre, ahol megismertem Magyarország szívét. Aztán visszacsöppentem a mindennapokba, és nagyon élvezem ezt az új életet.

Emily

Határon túli cserediák kapcsolatok

Gimnáziumunk egyedülállóan az összes határon túli magyar református iskolával tart cserediák kapcsolatot. Minden évben nagy izgalommal készülnek diákjaink, hogy 2 hetet egy másik, számukra ismeretlen helyen, közegben, nemzettestben töltsenek el.

Az előkészítés során gyakran kérdezgetnek tőlem a jelentkező diákok: Milyen az iskola, hol található az adott városban, milyen a felszereltsége? Bizony én ezekre a kérdésekre nem tudtam válaszolni. Eddig...

Október 13. és18. között az az öröm ért, hogy a Református Pedagógiai Intézet szervezésében eljuthattam az összes erdélyi középiskolába. 5 nap alatt 9 iskolában jártunk, összesen 2000 km-t tettünk meg. Felejthetetlen út volt! Láttam azokat a nehézségeket, amelyekkel nap mint nap meg kell küzdeniük a határon túliaknak, de láttam azt az erőt, derűt, tettrekészséget is, mely jellemzi őket. A visszakapott épületek fenntartása is nehéz feladat, a felújításukra viszont nincs fedezet. A gyönyörű Nagyenyedi Kollégium például sürgősen segítségre szorul. Nagyon sokan tanulnak ott, befogadó iskola, de az épület állagának megőrzése meghaladja lehetőségeiket. De a többi iskola is hasonló gondokkal küzd.

Ugyancsak hatalmas feladat, hogy az ott tanulóknak román nyelven kell érettségizniük bizonyos tárgyakból, a továbbtanuláshoz pedig nélkülözhetetlen a román nyelvtudás. A gyerekek azonban nehezen tanulják a nyelvet, sok erőfeszítést tesznek a pedagógusok, hogy segítsenek.

A legtöbb iskola esti oktatással is foglalkozik, illetve több helyen próbálkoznak az alsóbb évfolyamok indításával. És az is érdekes tapasztalat volt, hogy az épületen - mely egyház tulajdonú - két  iskola osztozik. A református mellett ott található az önkormányzati, de magyar nyelvű iskola is. A legtöbb helyen jó a viszony, közös programok, közösen tanító tanárok is vannak.

Mindenütt szeretettel fogadtak, én pedig hálás vagyok ezért az útért.

Szilágyi Zoltánné

cserediák-program felelős

Adventi gyülekezetlátogatás

Az adventi gyülekezetlátogatás már hagyománnyá vált a Lévayban. Minden évben az adventi időszakban miskolci, illetve Miskolc környéki gyülekezeteinket látogatják meg a lévays diákok. Kis műsorral - énekekkel, verssel - készülnek, mellyel a gyülekezetek karácsonyi készülődését szeretnék segíteni. Emellett igyekezük iskolánk jó hírét is vinni, és hívogatni a Lévayba a gyülekezethez tartozó továbbtanulás előtt álló fiatalokat. Az istentiszteleti alkalmak utáni szeretetvendégségekre is jó szívvel gondolunk; ilyenkor nyílik lehetőség tartalmas beszélgetésekre, kapcsolatépítésre is. Az adventi gyülekezetlátogatásra az osztályfőnökök készítik fel a tanulókat, így ezt az osztály közösségének építésére, formálására is felhasználhatják.

A barátok, a budapesti „Lévay Baráti Kör, a miskolci református gimnázium, a debreceni orvostudományi egyetem volt tagjai és a 19. Bükk cscs. öregcserkészei szomorú szívvel értesültek Dr. KUBASSY LÁSZLÓ haláláról. Amikor búcsút veszünk iskolánk lelkes hagyományőrzőjétől, aranybetűkkel írjuk be nevét emlékezetünkbe és a gimnázium történetébe. Mindazok nevében, akik szerették, becsülték tisztelték, ezúton fejezzük ki együttérzésünket és részvétünket szeretett családjának.