Egyháztörténetünk tanulmányozása közben ez év elején jöttünk rá, hogy a szomszéd gyülekezettel fennálló kapcsolatunk egészen 1608-ra nyúlik vissza. Tehát Abaújvár és Pányok 400 éve osztozik a lelkész- és parókiafenntartás költségein és így megosztjuk egymással terheinket, örömeinket.
Ezt a kerek és szép évfordulót ünnepeltük meg 2008. augusztus 9. napján. A tíz éve felújítás alatt álló műemlék templomunkban megrendezendő 400 éves évforduló megszervezése óriási feladatnak tűnt, mert az Isten háza pillanatnyilag nem rendelkezik sem szilárd aljzattal, sem padokkal, sem alsópadlással, és a falakról is pereg a vakolat. A munkák megrekedtek a pénzhiány miatt. Teljes tetőszerkezet csere, betonkoszorú építése és a falak alsó szigetelése történt meg. Ilyen körülmények között kellett megoldanunk 240 testvérünk biztonságos mozgását, stabil ülések kialakítását. Az ünnepünkre meghívtuk a térség mindkét országgyűlési képviselőjét, énekkart alakítottunk főként fiatalokból és megkértük a Tiszáninneni Egyházkerület püspökét az Ige hirdetésére. Az előkészületekre nagy hangsúlyt fektettünk, de nagy sajnálatukra az időjárás nem volt kegyes hozzánk, és a kéthetes esőzés eredményeként csúsztak a betakarítási munkák, s így kevesebb dolgos segítő férfikézre számíthattunk, mint gondoltuk. De minden nehézség ellenére időben sikerült használhatóvá tenni templomunkat, lekaszálni az egész környéket, kitakarítani, átfesteni mindent, hogy méltóképpen fogadhassuk meghívott vendégeinket. Így szombat délután fél kettőkor a nagyharang búgó hangja törte meg a csendet, és vette kezdetét az ünnepre való gyülekezés. Mi szervezők izgatottan vártuk, vajon megtelik-e a tíz éve üresen álló hajlék és meg lesz-e az elvégzett munka gyümölcse. Istennek hála, a főhajóban minden ülőhelyet elfoglaltak, és még a karzatra is ültek fiatalabb testvéreink. Gyülekező éneknek református himnuszunkat énekeltük el, és ezután felcsendült a tárogató gyönyörű hangja Kováts Marcell abaújvári kötődésű felvidéki művészünk közreműködésével, majd pedig két zeneiskolás fiatal lány adott elő pár művet gitáron.
Püspök úr igehirdetése romló világunkról, az összefogás hiányáról és a cselekvés fontosságáról szólt. A prédikáció után Tóth István lelkipásztor szólt a vallás múltbeli és jelenkori fontosságáról.
A két gyülekezet gondnokainak köszöntő szavai után, megköszöntük a fő támogatók, segítők és mindenki munkáját, aki csak egy kicsivel is hozzájárult ehhez az emelkedett hangulatú önbizalmat adó ünnepség ilyen színvonalas megrendezéséhez. Majd a fiatalokból alakult kórusunk kápráztatta el a hallgatóságot. Az imádság és záróének után az addig zuhogó eső is elcsendesedett, és átvonulhattunk a szeretetvendégség helyszínére, ami a parókia udvaron levő gyülekezeti teremben és az új közösségi épületben volt. A szorgos asszonykezek munkájának köszönhetően, szép, bőségesen megterített asztalok várták a testvéreket. Másfél-két órás beszélgetés után a testvérek reményeink szerint jóleső érzéssekkel szívükben, lélekben megerősödve tértek haza hajlékukba.
Ezzel a rendezvénnyel is fel szerettük volna hívni a figyelmet arra, hogy az abaújvári templom is talán jobb sorsot érdemelne a jelenlegi állapotához képest.
Másnap, vasárnap délelőtt újra megszólalhatott az Ige a nagy múltú templomban, de ekkor már Tóth István lelkészünk hirdette Isten Igéjét életében először a műemlék szószékről.
Kérem a testvéreket, hordozzák imádságban a lassan 90 éve végekre szorult gyülekezeteink sorsát a megmaradás és fejlődés reményében.
Fazekas István, az Abaújvári Református Egyházközség gondnoka