igen fontos, hogy az Igét hirdetők vállalják a közösséget egymással.
A nagyobb közösségnek - a gyülekezeteknek is - jogos igénye az, hogy lelkipásztoraik úgy éljenek egymás mellett, úgy végezzék egy-egy faluban vagy városban a szolgálatot, hogy a testvéri és kollegiális közösségben, a lelkipásztorok társaságában tapasztalatokkal feltöltődve, tudománnyal megerősödve, hitben elmélyülve gazdagodjanak, hogy így gazdagítsák a rájuk bízottakat.
A méltán híres szivásváradi Szalajka-völgy vendégháza adott otthont az egervölgyi lelkészek legutóbbi találkozásának. Dr. Kádár Zsolt esperes hívta össze a lelkipásztorokat, aki hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a szolgálatok megfelelő végzésének felté- telei között ott van az Ige üzenetének állandó keresése mellett a harmonikus lelkipásztori közösségben való együttmunkálkodás. Köszöntötte a csendesnapok résztvevőit és megajándékozta népművészeti munkákkal Egri Zoltán Szilvásvárad egykori polgármestere, egyházmegyei világi tanácsos.
Szinte kivétel nélkül minden lelkipásztor ott volt ezen az alkalmon, jóllehet az egervölgyiek minden hónap első hétfőjén rendszeresen találkoznak az egri Kálvin Házban tartott lelkészértekezleteken. A rendkívül kellemes környezetben, a Bükki Nemzeti Park legszebb részén összegyűlt lelkészek először Isten Igéjére figyeltek. Karászi Attila, a szilvásváradi gyülekezet lelkipásztora a lévitai tisztről szólt, ezt követően a jelenlevők meghallgatták Czibere Károlynak, a Zsinat Szeretetszolgálati Irodája vezetőjének előadását, beszámolóját egyházunk egyre lendületesebben végzett, sokirányú diakóniai szolgálatáról. Jutott idő arra is, hogy kisétáljunk a Szalajka-völgy napos tisztására, ahol a szépséges természet ölelésében éreztük azt, hogy fel kell csendülnie a zsoltárnak. Magasztaltuk Istent azon a helyen, ahol több mint fél évszázaddal ezelőtt emlékezetes szabadtéri evangelizációkat tartottak. Sok-sok ifjú itt kapott olyan új életre hívó Igét, mely öregkoráig elkísérte őt.
Egy-egy lelkészértekezlet elmaradhatatlan része az a bejelentés, amikor vállalt programjaik és kötelezettségeik miatt a lelkipásztoroknak hamarabb távozniuk kell. Szilvásvárad azonban olyan programot kínált, amikor a lelkipásztoroknak nem kellett feladataik után szaladni, hiszen késő éjszakába nyúlóan együtt lehetett a lelkészi kar. Együtt énekelhettük egyházi énekeinket, népdalainkat, a nemzedékeket meghatározó, kívülről ismert új dalokat. Próbáltuk az egyes szólamokat, kísérletezve azzal a gondolattal, hogy néhány lelkész is alkothat egy olyan kamarakórust, mely különféle egyházi eseményeken, ünnepeken bizonyára szép szolgálatot végezhet.
A következő napon a papi szolgálatról szólt Victor János nagyvisnyói lelkész, majd az áhítatot követően Magyarné Balogh Erzsébet egyházunk missziójáról, Rácz Judit az Országos Református Lelkészi Nyugdíjintézet működéséről tartott előadást. Mindkét fontos tisztségben munkálkodó lelkésznő rámutatott arra, hogy mit jelent a lelkipásztorok felelőssége, a szerteágazó, sokoldalú országos misszió és a stabilizálódó nyugdíjintézet szempontjából. Mivel mindkét témával kapcsolatban sok kérdés is felmerült, ezért a beszámolók meghallgatása után élénk eszmecsere alakult ki a résztvevők között.
Jutott idő arra is, hogy a híres lipicai ménes lovait befogva a társaság kocsikba üljön és vadregényes bükki tájakon át, a Szilvásvárad fölé emelkedő kilátóba jusson el. Lenyűgözően szép táj fogadta az odaérkezőket. Bár még szunnyadt a természet, a Bükkben még alig jelentkezett a tavasz, de a legmagasabb hegytetők között járva a szívekben is megfogalmazódott a hála: most is közelebb kerülhettünk Istenhez, az Ő teremtett világának újra felfedezett szépségeihez és e rövid két nap során az Ő Igéje és Lelke által munkálva, közelebb kerülhettünk egymáshoz.
(k.zs.)