Öröm őt hallgatni. Hamiskás mosollyal „műsoron kívül" egy-egy anekdotát mesél, szerteágazó ismereteit megosztani törekszik. Szerényen fogadja nem túl eredeti kérdéseimet, én pedig küzdök azzal a helyzettel, hogy kollégaként ismertem meg, de hivatásszeretetét, tudós tanári magatartását, humorát, közvetlenségét zsigereiből érzem áramlani. S mit is kérdez az ember arról, hogy keleten kel a nap...
Aztán mégis meglódulnak az emlékek. Amikor 1945-ben először megérkezett Patakra, az Angol Internátus ijesztően meredt rá, hiszen falujában nem volt emeletes épület. Az intézmény magán viselte a háború nyomait, szerény kosztot kaptak, a fűtésről maguk gondoskodtak, nem volt víz és petróleumlámpa mellett tanultak. Később 1949-ben került ismét Patakra az időközben átszervezett általános iskolából. A diákélet szerves része volt a közösségi munka, az épület és az Iskolakert takarítása, a terítés, felszolgálás. Fontos volt a diákfelügyelet, a felsőbb évesek tekintélye meghatározó volt a rend fenntartásában, s ez akár a tanári hívatásnak is megalapozása lehetett. Amikor aztán 1953-ban gyorsan kellett dönteni: ha nem lehet orvos, akkor merre? - tanárai s a szülői példa mellett a négyéves szobafőnökség is segített. A kedves tantárgyakhoz hű maradt, biológia-kémia szakos tanár lett. Szeged olyan volt, mint Patak. Barátságos és családias volt az egyetem. Ösztönző volt, és nagy elismerésnek számított, ha más szakok professzorainak köszönve ők fogadták és viszonozták a köszönést.
Az egyetemi évek alatt a szakmai törekvések mellé a tanulmányi ösztöndíj lehetősége társult, hisz a családnak jól jött ez a támogatás. Hivatástudatában megerősítette édesapjának példája, aki a ricsei Református Elemi Népiskola igazgatójaként az emberek bizalmának kiérdemlője, érdemes szolgája, a falu mindenese volt. Fia is érezte, felemelő, ha az ember a tudását szétárasztja, ami benne több, azt megosztja. Így szolgálta tanár úr 1957-től negyven éven át egykori iskoláját, ha kellett, a focicsapat edzőjeként, diákszínjátszás szervezőjeként, ha kellett, osztályfőnöki feladatokban. Sok-sok órában önzetlenül, díjazás nélkül foglalkozott tehetséges növendékekkel. A kísérletek, megfigyelések, a szakmai munka vagy a személyes atyai beszélgetések a Kossuthban villanyoltás után sok diák számára jelentett meghatározó élményt és tudást.
A diákszínjátszáshoz édesapja példája vezette, aki falujában több műkedvelő színielőadást szervezett. Az Angolban évente előadtak a diákok egész estés színdarabokat, a Revizorban ő is szerepelt. Így a szegedi színházi statisztálással együtt szinte mindent kipróbált a műkedvelő keretek között, innen már egyenes út vezetett a Kossuthban kollégáival - Fenyvesi Andrással és Katona Ferenccel - rendezett előadásokig. Volt Pósalaky a Légy jó mindhalálig-ban, majd a kőszívű ember, de sosem kellett féltenie a tekintélyét attól, hogy együtt játszik a diákjaival.
Patakiságáról így vall: „A kollégium múltja iránt mindig nagy tisztelettel viseltettem. Csodáltam azt a küldetést, amit a nemzet életében betöltött. Csodáltam azt, hogy a történelemből ismert nagy embereknek jelentős része diákja volt ennek a Kollégiumnak. Csodáltam, hogy ez az intézmény annyi újítást fel tudott mutatni az előző évszázadokban, mindig a haladó eszméket képviselve."
Ezért döntött mindig Patak mellett, akárhányszor csábították máshová, akár igazgatónak is. Ezt az elkötelezettséget az a tradíció is erősítette, hogy az iskola mindig is törekedett arra, hogy jeles diákjait visszahívja. 1957-ben egykori tanárai - Butella Gyula, Hazagh Mihály, Szabó Károly, Héthy Lajos, Hegyi József, Orbán István, Egey Antal - körébe tért vissza, s ők tudták, hogy kit fogadnak maguk közé.
A nyugdíjas éveit is áthatja a természetes munkabírás, az elkötelezettség az iskolatörténet, a kultúra iránt. Ma is kutat, alkot, a tudománytörténet érdekességeit gyűjti össze, ezzel az elfoglalt kollégákat is szolgálni igyekszik.
Kutat és ír, szervez és előad, a presbiteri és a gyülekezeti főgondnoki feladatokat szolgáló szeretettel látja el, mint hangsúlyozta: a rendkívül agilis fiatal lelkipásztort is segítendő.
Örömmel mondja, hogy ismét egy unokája kerül a gimnáziumba, tehetséges zongorista, akit a tudományok is érdekelnek. Öröm, hogy ismét régi iskolájában köszönthettük, készségesen vállalta egy kémiai csudákat bemutató előadás megtartását a csendes hétvégén.
Tanári hitvallása az a gondolat, amelyet a Kövy Sándor-életműdíj átvételekor hallottunk tőle. „A következő mondatot maga Kövy Sándor írta, s ez ... engem is vezérelt tanári pályámon, követendő példának tartottam, és biztos vagyok benne, hogy a Kollégium is annak fogja tartani, amíg létezik:
„Amelyik ifjú ember hozzám folyamodik, kivált csak a tanításért, hogy én annak ne szolgáljak, nemcsak az ifjak előmenetele iránt érzett nagy szeretetemmel, de még a lelkiesmérettel is nehéz megegyeztetnem."
Sinkóné Tóth Zsuzsanna