Ezzel szemben: „minden ember más, de éppen ez a jó", ahogy a híres LGT-dal sora mondja. Látszólag talán egyformán születünk, mégis más-más tulajdonságokat öröklünk és születnek meg bennünk.

Isten jóra teremtett bennünket, még most is megvan bennünk a jóra való hajlam, de ugyanígy - sőt erősebben - a rosszra. A kettő aránya az évek során sokat alakulhat, mindenkinél változó mértékben, de a tétel igaz marad.

A fentiek igazak magára az emberre is. A történelem során sokat alakult az ember helyzete, sok mindent fedezett fel, sok mindent tudott elérni és még többet akar, miközben a jóra és rosszra való hajlam nem változott.

Az ember a legnagyobb földi hatalom birtokosa, hatalmat kapott más élőlények felett, sőt, néhány embernek - látszólag - hatalma van saját embertársai felett is.

Az ember a legintelligensebb lény a földön, olyan csodálatos dolgokra képes, melyre más élőlény nem, viszont olyan dolgokat is véghez tud vinni, amelynek nincs semmi haszna, sőt ártalmas, veszélyes másokra. Erre ezer meg ezer példával szolgál a történelem.

Az ember érző és gondolkodó lény. Képes saját sorsáról dönteni, próbál választani jó és rossz között, mert tudja melyik melyik. Döntéseiben azonban nincs egyedül, befolyásolja a környezete, a barátok a család, az eddigi tapasztalatai.

Az ember társas lény, szüksége van más emberekre, igényli a kapcsolattartást. A legtöbb embernek egyenesen célja, hogy kapcsolatokban, pl. családban éljen.

Mi, emberek, sokan vagyunk, nagyon különbözőek, de hiszem, hogy

egy láthatatlan kapocs - annak köszönhetően, Aki ilyennek teremtett - szorosan összeköt minket, hogy tartsunk össze, védjük meg egymást.

Akkor lenne célja szerint való ez a világ, ha ez így működhetne.

Szerintem az ember hatalmas, érző és gondolkodó, társas és céllal élő élőlény. Szerintem az ember a jót és rosszat ismerő, a rosszat gyakrabban választó, de Istentől függő, tőle jövő, vissza hozzá térő teremtmény.

(Eszter végzős pataki gimnazista)