Pedig hősökre, kiváltképp valóságos hősökre szükségünk van! Talán nem is azért, hogy minket mentsenek meg, hanem azért, mert jó tudni róluk, hogy vannak, léteznek, hogy valamiben felülmúlják az átlagost és hétköznapit. Sőt! Mondhatni egyenesen zabáljuk a hősök történeteit! Erre jó példa volt a közelmúltban vetített tévésorozat az egyik kereskedelmi csatornán - Heroes!!! - Én is szinte rohantam haza és gyermeki izgalommal ültem le, amikor tehettem, hogy egy-egy epizód reklám utáni második felében láthassak valami valóban nem hétköznapit; valakit, aki repül; aki átváltozik, vagy átváltoztat; aki megváltozik, vagy megváltoztat... valami hősiest! Már nem csak - mint gyermekkorunkban - a moziból kijőve érezhette magát az ember Rambónak (Terminátor-nak, vagy Robocop-nak, vagy Bruce Lee-nak), hanem otthon, a kanapéban ülve is beleképzelhettük magunkat, milyen lenne, ha egyszer én is... Tényleg! Én ki szeretnék lenni? Milyen szeretnék lenni? Milyen különleges tulajdonság lenne jó?
Nyugszik bennünk egy hős, vagy csak annak a vágyképe, ami aztán lassan elcsendesül és elszürkül, de ami mégis, néha megmozgat bennünket, amilyenné mégis mindig szeretnénk válni.
De kik is valójában a hősök? November elején egy előadáson vehettem rész Miskolcon, ahol a magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezetője, Szenczy Sándor mesélt el egy történetet. Az ezredfordulón egy délvidéki porrá rombolt városba vittek egy teherautónyi segélyszállítmányt. 100km oda, 100km vissza, estére vissza is térhetnek - gondolta. Aznap 17 ellenőrző ponton pakolták ki a kamionjukat ellenőrzésképpen a sárba és a koszba, s nekik pedig vissza kellett rakni. Késő estére értek oda. Egy szinte teljesen minden tekintetben szétrombolt baptista gyülekezetnek vittek segélyt. 500 emberből 13-an maradtak, 13 idős özvegyasszony. Amikor késő este megérkeztek, elkezdték lőni őket és a teherautót. Bemenekülve valahová átrettegték az egész éjszakát, majd másnap reggelre ébredve egyik munkatársukat (19 éves fiú) lelőve találták, másik munkatársuknak levágták a kezét. A reménytelenségben Szenczy Sándor eljuttatta a szállítmányt a gyülekezet megmaradt részének azzal a gondolattal, hogy ezek után hazamegy, és mindent abbahagy, mindenről lemond. Megérkezve a gyülekezethez 13 asszonyt talált, akiknek semmijük nem volt, egy lerombolt épület pincéjében laktak, esővizet ittak, és kutyák húsát ették. Egyikük térdre borult Sándor előtt és elkezdte csókolni a kezét. Három éve nem volt itt lelkész! Prédikálj! Nem! - jött a válasz. - Itt van a ruha, az élelem, a pénz! Nem prédikálok! - felelte Szenczy. - Nem kell! Prédikálj! Te lelkész vagy! - mondta az idős asszony. Ekkor értette meg Szenczy, hogy akkor veszíthet el az ember mindent, ha a hitét elveszíti. Ezek után mára egy világméretű szeretetszolgálat vezetője lett több háborúban járt és viszi a reménységet sokaknak az adományok mellett. (Ajánlom a figyelmedbe kedves olvasóm 10000 gyermek Karácsonya című mozgalmukat - http://www.baptistasegely.hu/node/54)
De kik is valójában a hősök? Akár csak ebben a történetben: a fiú, aki nem térhetett haza - hősi halált halt? Vagy Sándor, aki ennek a szolgálatnak azóta is a vezetője? Vagy az özvegyasszony, akit - túlélve a férje és gyermeke halálát, unokája rabszolgának való eladását - használt az Isten abban, hogy reményt és küldetést adjon ehhez a Szeretetszolgálathoz?
Amint sejtitek, nem a mozivászonról ismertté vált hősöket szeretnék bemutatni a későbbiekben, hanem olyanokat, akik közöttünk élnek és csendesen harcolják meg az élet igen kemény harcait, győzedelmeskedve Isten ereje által. Ne feledd! Az erő veled van! - És ha így nem értenéd lefordítom: „Elég néked az én kegyelmem! Mert az én erőm a te erőtlenséged által ér célhoz." 2Kor 12,9 Ha ismertek ti is ilyen hősöket, szívesen fogadom ajánlásotokat a tamasnorbi@hotmail.com-ra.