Hírcsokor a pataki gimnáziumból

Iskolánk csapata október 28-án részt vett a Kodály-év kapcsán a zeneszerző életéről és munkáiról szóló országos vetélkedősorozat nyíregyházi elődöntőjén. A csapat a műveltségi versenyen az 5. helyezést érte el. Csapatunk tagjai: Fodor Edit 11. E, Győri Csilla 11.E, Meleg Csilla 11.E, Pető Anna 11.E, Markovics Soma 11.E és Miklós András 13.E voltak. Felkészítő tanáruk Gulyás Orsolya tanárnő.

Az immár 35. „Édes anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny az anyanyelv ügye iránti elkötelezettség szép bizonyítéka. A mintegy 150 versenyző - egyharmaduk a határainkon túlról - írásban és szóban mérte össze tudását. Babilai Dóra megyei első helyezettként vett részt a háromnapos sátoraljaújhelyi rendezvényen. A döntőben az Anyanyelvápolók Szövetsége jutalmát vehette át.

Iskolánk ünnepi reformációs rendezvénysorozata a hagyományokhoz híven idén is egy koszorúzással egybekötött emlékezéssel indult. A küldöttség ezúttal Debrecenbe látogatott, ahol egy bensőséges hangulatú megemlékezés után a gályarab prédikátorok emlékművénél helyeztük el iskolánk koszorúját. Az Ézsaiás könyve 43,1-5 alapján vettük a biztatást, és hálát adtunk azért, hogy mai pataki diákok emlékezhetnek évszázadokkal ezelőtti pataki diákok bátor hitvallására. Üzenetünket koszorúra írva is a városban hagytunk: „Féljétek az Istent..!"

A reformációs hét közösségi programjaként október 24-én, szerdán, a Mudrányban Herczku Ágnes népdalénekesnő adott koncertet. A Magyar Állami Népi Együttes zenészeivel. Muzsikájuk és a prímás, Pál István „Szalonna" hangszer-ismertetője meghódította a népes közönséget. A pataki öregdiák énekessel készült riportot külön közöljük.

Az iskola rajztermében kiállítás nyílt az ünnepi reformációs pályázatra beadott alkotásokból. A megnyitón iskolánk kórusa szolgált Gulyás Orsolya tanárnő vezényletével. Illyés Gyula: A reformáció genfi emlékműve előtt c. versét Kópé Ildikó 13 E osztályos diák keltette életre. A megnyitó ünnepség végén a közönség együtt énekelte el a „Bodrog partján..." kezdetű pataki diákdalt.

Czidor Ágnes tanárnő vetítéssel illusztrált előadást tartott a teológia nagyelőadójában a reformáció utáni művészetek fejlődéséről. A programon a tizedikes évfolyam három osztálya vett részt.

A tizenegyedikes évfolyam tagjai számára kerekasztal-beszélgetést szerveztünk Keresztyénség és kultúra címmel. A programot Demkó Ferenc tanár úr vezette, beszélgetőpartnerei voltak: Bartha Zoltán tanár úr, Kis Kata 12. B osztályos diák, Földi Lilla, a Zempléni Múzsa szerkesztője, Komáromy Sándor irodalomtörténész és Szűcs Endre lelkipásztor.

Péntek este teaházzal zártuk a reformációs ünnepi hetet, ahol a diákok és öregdiákok játékkal, teázással, beszélgetéssel mulatták az időt. Öröm volt találkozni, együtt lenni, megpihenni.

Az ELTE Bölcsészettudományi Kar Főiskolai Magyar Nyelvtudományi Tanszéke nyelvészeti szervezetekkel együttműködve ebben az évben már 9. alkalommal hirdette meg az egyetemi-főiskolai Kossuth-szónokversenyt azzal a céllal, hogy segítse a közéleti, szakmai pedagógiai szerepekre való felkészítést. Miklós András 13. E osztályos tanuló az ónodi szónokverseny zsűrielnökétől, Balázs Géza egyetemi tanártól kapott meghívást az országos versenyre. Miklós András mint a legjobb előadó a Közszolga Média Alapítvány különdíját vehette át.

2007. november 16-án iskolánkba látogatott Klaus-Peter Kaschke, a Berlini Szabadegyetem docense, újságíró, a Press Germany Sajtóügynökség tulajdonosa, aki a Szent Erzsébet emlékév alkalmából érkezett városunkba.

Mivel gimnáziumunk fontos szerepet tölt be a Szent Erzsébet-i szellemiség megőrzésében, Klaus-Peter Kaschke kíváncsi volt iskolánkra.

Szatmáriné Tóth-Pál Ildikó igazgató asszony tájékoztatta a vendéget iskolánk múltjáról, jelenéről és elképzelt jövőjéről.

A találkozón intézményünk néhány tanulója is jelen volt, akik saját iskolájukkal kapcsolatos véleményükről nyilatkozhattak. A diákok kifejezték azt a kívánságukat, hogy egy német iskolával szívesen kapcsolatba lépnének. Klaus-Peter Kaschke elképzelhetőnek tartja, hogy az eisenachi Martin Luther Humán Gimnáziummal sikerül testvérkapcsolatot kiépíteni.

TUDOK beszámoló

A salgótarjáni Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola rendezte meg november 16-17-én az Észak-magyarországi Tudományos Diákkörök Regionális Konferenciáját. A régió kutató középiskolásai számolhattak be saját kutatási eredményükről 10 perces előadás formájában - a szakértő, egyetemi oktatókból, kutatókból álló zsűri előtt. 31 diák hét szekcióban tartott előadást. A diák előadások mellett a kétnapos konferencián a Nógrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület szervezésében a résztvevők a magyar tudomány napjáról is megemlékeztek. Iskolánk diákja, Varga Torda 13. E osztályos tanuló „Az adventív gombafajok kutatása a Long-erdőn" címmel tartott előadást a biológia szekcióban, ahol a zsűri értékelése alapján I. helyezést ért el, bejutott a tavasszal Gödöllőn megrendezésre kerülő országos döntőbe.

Összeállította: Sinkóné Tóth Zsuzsanna