Július 5-én délután érkeztünk meg Técsőre két kísérőtanárunkkal, Kovács Józseffel és Török Béla tanár urakkal, valamint a miskolci Lévay József Gimnázium két diákjával és két tanárával. Szívélyes fogadtatásban volt részünk, a Técsői Református Líceum tanárai nagy szeretettel üdvözöltek minket. Elfoglaltuk a szállásunkat Ricsivel, majd városnézésre mentünk. Megnéztük Técső nevezetességeit: a templomokat, emlékműveket és a hömpölygő Tiszán a csonka hidat. Az esős idő miatt volt a Tisza ez időben ilyen „haragos". A város hangulata a '60-as éveket idézte. A házak, az utcák mind-mind mások voltak, mint ma nálunk, a jelenlegi Magyarország területén.

Másnap kirándultunk, megnéztük Európa földrajzi közepét, a Tatár-hágót, a bukoveli síparadicsomot, majd a Fehér és a Fekete-Tisza összefolyását. Este filmet vetítettek, a Bús düledékeiden - Kárpátalja várai című dokumentumfilmet néztük meg valamennyien. Sok-sok élménnyel gazdagodtunk aznap.

A következő napon, július 7-én újabb kiránduláson vettünk részt. Először ellátogattunk Munkács várához, majd a schönborni kastélyhoz. A kastély még az egykori Osztrák-Magyar Monarchia idejében épült. Külsejében felfedezhető az e korra jellemző építési stílus. A kastély területén van egy tó, amit ha madártávlatból nézünk, az OMM alakjára ismerhetünk. A kastély után a szolyvai emlékpark következett. A parkot azok tiszteletére készítették, akik 1944 és1945 között itt működő gyűjtőtáborban szörnyűséges kínok között vesztették életüket. Tízezrek haltak meg itt a szovjet megszálló katonák által ételükbe kevert üvegpor miatt. Az emlékműnél koszorúzással és a magyar himnusz eléneklésével tisztelegtünk az áldozatok táblái előtt. Az emlékmű után a Vereckei-hágóra mentünk. A táj gyönyörűséges volt, a levegő tiszta. Csodálatos volt látni onnan a néhol meredek, majd lankás hegyoldalakat. Szomorú szívvel gondoltam arra, hogy mindez ma már nem tartozik Magyarországhoz.

Este elindultunk vissza Sárospatakra. Felejthetetlen élmény volt. Ezúton is szeretném megköszönni a técsői magyarok vendégszeretetét.

Jó volt látni, hogy mi, magyarok összetartunk még akkor is, ha országhatárok választanak el minket egymástól.

Isten áldását kérve hálát adok azért, hogy élményekkel meggazdagodva térhettünk haza.

Balla Gábor 10. E