A megindító szépségű fotók (százkét templomról a katalógus füzetben)  mellett a kiállítást megnyitó beszédek egyik központi kérdése volt, hogy Abaúj kis falvai ritka kivétellel a stagnálás, pusztulás, reménytelenség, kihalás veszélyével néznek szembe. A hangnem természetesen nem a szociofotók sokkoló módszereit idézte, hanem a gyönyörű templomok csendes elgondolkodtatását.

Ilyen töménységgel, ilyen mennyiségben még nem találkoztam a református templomok meglepően egységes festett, faragott fa berendezéseivel, kazettás mennyezeteivel. Ismertem a különbséget korábban is a szinte szabványos kinézetű barokk katolikus templomokhoz képest. Most felmerült bennem, hogy a reformációt és ellenreformációt megelőzően a katolikus templomokra is jellemző volt a ma csak református templomokban látható népi formakincs, és ettől éppen az ellenreformáció hulláma távolodott el? Vagy pedig a reformáció hozott létre új típusú templombelsőt?

Egy templomról esett szó csak Abaújban, amelynek már végképp nincsen gyülekezete, minden mozdíthatót elvittek belőle, és a puszta falak vannak már csak. A többséghez azonban egy-két tucat emberből álló gyülekezet tartozik még.

Ismert koncepció szerint a turizmus mentheti meg az országnak ezt a leszakadt sarkát. Sok faluban a hétvégi házak tartják fent a még működő település jelleget. A zajos, zsibongó, látványra éhes turizmust - mint mentőövet - értetlenül hallgatom bármely tájegységről is legyen szó.

Ezeket a képeket nézve, ezeket az előadásokat hallgatva egy másik jövő lehetősége merült fel bennem.

Vizsolyban az önálló lelkészt a helyi 50 fős gyülekezet nem tudná eltartani. De van egy tágabb, 200 fős közössége is, tagjai bár Kanadától kezdve a fővároson át a környező városokig sokfelé laknak, mégis kötődnek ehhez a templomhoz. Nekik Vizsoly van olyan fontos, hogy tagságukkal és befizetéseikkel fenntartsák a vizsolyi önálló gyülekezetet.

Tulajdonképpen a többi, kevésbé neves templomhoz is kellene támogató gyülekezetet szervezni. Mert a templomok üresek az élő gyülekezet nélkül. És a messzi városokban az elköltözöttek nem mind alakítanak önálló gyülekezetet, nem épülnek mindenütt új templomok. Szétszóródnak az emberek, közösségek, elmúlnak érzelmek, a derűs tekintetek.

Egyre több községben alakulnak az ott lakók és az elszármazottak közös egyesületei. Évente egyszer találkoznak, hazalátogatnak az unokák, elköltözöttek és az „elüldözöttek".

Hallhattuk, hogy a vizsolyi templomban van egy latin felirat, amely magyarul valahogy úgy hangzik: ha itt nem imádkozol, akkor menjél ki. Most akkor imádkozni fognak a turisták, vagy ne jöjjenek be?

Ha a falu utána tudna nyúlni az elköltözötteknek, akkor elvileg új helyzet állhatna elő. Nem a gyülekezet szűnik meg, csak egyes tagjai költöznek messzebb, de a lelki szálak nem kell, hogy elszakadjanak.

A falvak újra benépesülése, valami régvolt helyzet megismétlődése nem várható. Viszont a városba költözötteknek szembe kell nézniük a városi életforma minden hátrányával. Ezek a néptelenedő falvak talán megszólíthatnák az elköltözötteket, vagy akár azok gyerekeit, hogy jöjjenek vissza, legalább nyári kirándulások, gyerek-nyaraltatás, téli szünetek erejéig, amolyan kétlaki életmódot folytatva. Legtöbb esetben elmúltak már azoknak a személyes ütközéseknek az emlékei, amelyek az elköltözéseket kísérték esetenként.

Mára a régi falu temploma amolyan mitikus eredet jelképe is. Nem kell Egyiptomba, Ázsiába, Amerikába menni messzi piramisokért, lélegzetelállító tájakért. Itt vannak ezek a falvak, a szívélyesség emlékeivel, a derűs szemekkel, meghitt tájakkal, és nem utolsó sorban a kis falusi templommal.

Szinte fizikailag is megtestesíthetik ezek az épületek az elmélyülő imádkozás békéjét. Távol a városok zajától, lökdösődő forgalmától. Ne várják a falvak, hogy idegenek jönnek felfedezni a tájat, és gyógy-centrumot építve, a faluból skanzent csinálva, a helyieket portásnak alkalmazva, házaikat felvásárolva oldják meg a problémákat. Nyúljon a falu a távol kerültek után. Sajátos ízeivel, gyümölcseivel, csendjével, állataival, kukorékoló kakasaival többet adhat, mint valami szórakoztatókombinát. És a gyülekezetével. A városban elmagányosodott embereknek a fásult, hajszolt életébe derűs pillanatokat szerezhetnek. És a városiaknak is addig kellene e kis falvak gyülekezetei, templomai, házai, lakói felé fordulniuk, amíg vannak, amíg vissza tudnak köszönni, amíg el nem múlnak.

Fáy Árpád

Alsóvadász-Budapest