Alapelvünk az, hogy a helyi, dolgozni vágyó és segítséget igénylő lelkészeket támogatjuk lehetőségeinkhez mérten - azokat, akikkel „egymásra találunk".
Zemplénben kezdődött tavaly a közös munka - ennek egyes állomásairól, nagyobb eseményeiről korábbi számainkban már beszámoltunk. Ősszel azonban bővíteni tudtuk a kört Abaúj és Borsod felé (az irány tehát keletről nyugat felé mutat).
Mint minden munkának, a misszióinak is több szükségszerű alapja van. Kell egy (vagy több) aktív lelkipásztor, gyülkezeti tagok, elhivatottság vagyis küldetés, jól körülhatárolt célcsoport, helyszín vagyis épület, valamint szakemberek és ehhez anyagi fedezet. Nem várható el bővülő munka egy adott méretű kalapból. Az Egyházkerület erejéhez mérten elkülönített egy éves összeget, amelyet felhasználhatunk, de ha ugyanazt a pénz egyre több felé osztjuk, akkor ezt nyilvánvalóan nem nevezhetjük fenntartható bővülésnek.
Korunk új lehetősége, kihívása és kényszere egyaránt a pályázatírás. Szükségünk van támogatókra. Az elmúlt évben így találtam rá (egy református szociális munkás barátom és „tanárom", Rácsok Balázs segítségével) a Vodafone Magyarország Alapítvány pályázatára, mely hátrányos helyzetű, roma gyermekek közt végzett iskolán kívüli oktatás támogatására volt meghirdetve. Megírtuk, és vártuk az eredményt. Ez pedig - talán az én legnagyobb meglepődésemre - elfogadásra, támogatásra méltónak bizonyult. Pályázaton támogatást nyerni öröm. És feladat. Az elnyert összeget ugyanis a lehető legcélszerűbben, a jó háziasszony gondosságával kell a szükséges dolgokra fordítani, amelyet persze meghatároz a program költségvetése.
Több mint ötmillió forintot nyertünk hátrányos helyzetű, főként cigány gyermekek közt végzett munkára. Progamunk három helyszínen valósul meg, minimálisan 80, de a gyakorlatban ennél több gyermek bevonásával. Két csoportunk működik húsz gyermek számára Bükkaranyoson ifjabb Szombathy Dénes és felesége, Szombathyné Szőnyi Márta vezetésével, Tarcalban harminc gyermek vesz részt programjainkban Kovács-Halmágyi Aletta és Éles Ilona vezetésével, és Vilmányban is van két csoportunk harminc gyermek részvételével Sóhajdáné Samu Zsuzsa gondoskodó munkájával, amelyet Sipos-Vizaknai Gabriella is rendszeresen segít. Heti rendszerességgel dolgozunk a csoporttokkal, ez összesen tehát 7 alkalmat jelent egy héten pedagógus, fejlesztő pedagógus, logopédus, mentálhigiénés szakember, pszichológus és szociális munkás bevonásával.
Nehezen érzékeltetik munkánkat a számok. Akik eziránt érdeklődnek, a Missziói Központban kézbe vehetik negyedéves pénzügyi elszámolásomat, szakmai beszámolómat. Amit inkább eredménynek tartok, az apró példákból sokkal jobban érzékelhető. Eredménynek tekintem, amikor egy magatartászavarokkal küzdő, örömét, izgatottságát, csalódását egyaránt kiabálással kifejező fiú három hónap munka után „elfelejt" kiabálni, képes füzettel és ceruzával dolgozni, és szól, hogy evés előtt imádkozzunk, tehát mindenki legyen csendben - és megjegyzi, hogy ő már tudja a Miatyánkot, amit félig sikerül is elmondania. Eredmény, amikor horisváisvá negyedikes fiunk megtanulja leírni a nevét, és boldogan mutogatja hetekig mindenkinek, hogy neki ez már megy, ezt ő már tudja, és szívesen megtanulna mást is leírni. Eredmény, amikor valaki a jó feladatmegoldásért nyert csokoládét magától eltöri, és ad a többieknek is; eredmény, amikor a foglalkozás végén együtt, beszélgetve tudjuk összefoglalni, hogy miről is tanultunk. Eredmény, hogy a nagyobbak őszintén beszélnek önmagukról, hogy az utcán is hatalmas áldásbékességet köszönnek, részt vesznek a karácsonyi műsorban. Eredmény, amikor verseny van azért, hogy ki dolgozhat a fejlesztő pedagógussal, pedig ott aztán olyan munka folyik, hogy az önkéntes áldozatok alaposan megéheznek - öt-hat szendvics erejéig.
Nagyképűség lenne saját eredménynek tekinteni ezt. Mindhárom településen folyt már hitoktatás, és egyéb munka. Mi csupán fölerősítjük ezeket, másféle találkozási lehetőséget biztosítunk - de nem mellékesen többen is vesznek részt, másként vesznek részt a gyermekek közül a hitoktatásban. Vilmányban egész messzire nyúlik a folyamat. A szülők, akik gyermekeiket hozzák még Victor István hittanosai voltak, a nagyok a Sipos-Vizaknai házaspárnál kezdték a hitoktatást, a legkisebbek a Sóhajda házaspár hittanosai.
Eredménynek tartom, és hálás vagyok azért, hogy pedagógusokkal sikerült nagyon pozitív viszonyt kialakítani, megosztják velünk, amit az osztályaikba járó gyermekekről tudnak, és megkérdezik szakembereinket speciális problémák kapcsán. Kezdünk együtt mozogni. Eredménynek tartom, hogy szülők is érdeklődnek, akad köztük olyan is, aki nagyon aktívan igyekszik hozzásegíteni gyermekét a jobb eredményekhez.
Eredménynek tekintem, hogy helyszínek tekintetében is bővülünk - mint ahogyan azt a pályázati programunkban vállaltuk. Meghívást kaptam a Vizsolyi Egyházközség presbitériumától, akik érdeklődnek munkánk iránt, és hasonló adottságú település lévén maguk is készek tenni. Ha Isten engedi, és élünk, ott is elindul hamarosan közös programunk, de további lelkipásztorok részéről is érkeztek érdeklődő megkeresések. Hálás vagyok az önkéntesen dolgozókért is - egyre több felajánlás érkezik akár rendszeres segítésre is. Így épülhetünk együtt: élettel gyarapodva és építve növekedve.
Köszönettel tartozom mindazoknak, akik lehetővé tették munkánkat, akik bátorításukkal, bíztatásukkal továbbsegítettek és segítenek a nehézségeken. Teszem - és írtam - mindezt annak az igazságnak a tudatában, melyet a zsoltáros így fogalmaz: „ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak azon annak építői".
Barnóczki Anita