Mészáros István a Bodrogközben, a zempléni Pácinban született 1929. április 3-án földet művelő, gazdálkodó családban. Az elemi iskolát helyben végezte, majd a sárospataki református gimnáziumban tanult tovább. Érettségi után, 1947-ben kezdte el teológiai tanulmányait Sárospatakon. A pataki teológia bezárása után az utolsó évet Debrecenben végezte, és ott szerzett lelkészi oklevelet. Már exmisszusként, majd segédlelkészként a bodrogközi Nagyrozvágyon kezdi lelkészi munkáját (1952-53), majd Mádon és Újfehértón segédlelkész (1953), ezután Debrecenbe, a Mester utcai gyülekezetbe kerül (1954), majd Abaújvárra (1955), végül Miskolc-Hejőbábán fejezi be segédlelkészi munkálkodását (1956). Először a kisgyőri gyülekezet választja lelkipásztorául 1956-ban. Ide hozza ifjú feleségét, Bernáth Klára lelkipásztort, és itt nevelik fel három gyermeküket: Klárát, Zsuzsát és Istvánt. 1984-ben a miskolc-avasi gyülekezet hívja meg lelkipásztorául, ahol nyugdíjba meneteléig szolgált (2004). Nyugdíjasként Sárospatakon telepedett le a lelkipásztor Mészáros házaspár, s élte életét csendességben, egymás terhét hordozva. A magát jobban bíró házastárs, Mészáros István került be a közeli sátoraljaújhelyi kórházba, és ott aludt át az örökkévalóságba 2007. február 14-én.
A pataki teológia tanulmányi kötetet adott ki Mészáros István 70. születésnapjára Deus Providebit (Isten gondoskodik) címmel. Ebben dr. Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, a zsinat lelkészi elnöke így jellemzi püspöktársát, Mészáros Istvánt:
Mészáros István elnyerte Istentől azt a kegyelmi ajándékot, hogy egyszerre tud nyílt, barátságos s ugyanakkor mértéktartó és visszafogott lenni. Közvetlensége és egyszerűsége soha nem tolakodó, nem erőlteti rá magát, véleményét, akaratát másokra. Visszafogottsága nem hűvös tartózkodás, nem elutasítás, hanem inkább az a bibliai és élettapasztalat, hogy a végső, abszolút igazság és megoldás nem áll a hatalmunkban, nem mi rendelkezünk vele. Pál apostol így határozza meg egyszer s mindenkorra szóló érvénnyel a keresztyén ember életének titkát, meghatározó jellegét: „Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik meg, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon." (1Kor 4,1-2)
Mészáros István temetésén Bölcskei Gusztáv igehirdetésének textusa ez az ige volt.
Mészáros Istvánnal pataki diákéveink alatt kerültem kapcsolatba, és ez a kapcsolat megmaradt mindvégig. Saját elbeszéléseiből is ismertem lelkipásztori elhivatottságát. Korán elkezdte az igehirdetés munkáját. Nemcsak mint felsős gimnazista prédikált rendszeresen legátusként a három nagy ünnepen Tiszáninnen különböző gyülekezeteiben, hanem a háború alatt, amikor a front elsodorta egy időre a lelkipásztor családot Pácinból, ő mint ötödikes gimnazista (15-16 évesen) végezte az istentiszteleti szolgálatokat szülőfalujában, Pácinban. Tudtam azt is, hogy a teológia elvégzése után sem hagyta abba tudományos továbbképzését és teológiai studírozását, de mindig az igehirdetést tartotta elsőrendű munkájának. Nem egyszer megtörtént a két cikluson át tartó püspöki munkája alatt, hogy otthagyott tanácskozásokat vagy illusztris vendégeket, mert a gyülekezeti bibliaóra ideje érkezett el, és nem ismert semmi fontosabbat annál, mint az igehirdetés, akár egy bibliaórán is.
A kisgyőri parókián - emlékezve arra, hogy abban az időben sok jó képességű lelkipásztort tudatosan tettek városoktól, főutaktól és -útvonalaktól távoli helyekre és hagytak ott, így is mondhatnám: kisgyőri magányában - az intenzív lelkipásztori munkája mellett ugyanolyan intenzíven foglalkozott a teológiával is, és a kezdeti időkben petróleumlámpa mellett olvasta Barth Károly magvas műveit, vagy írta szintén magvas, a teológia és a filozófia kérdéseivel foglalkozó cikkeit. Barth Károly és az ún. dialektika teológia indította el őt is - elsősorban Nagy Barnának, a pataki teológia rendszeres tanárának közvetítésével és hatására -, hogy a rendszeres teológiával, ezen belül a filozófia és etika kérdéseivel foglalkozon. Ahhoz a teológus nemzedékhez tartozott, akiknek alig adatott meg, hogy külföldi egyetemeken is gyarapíthassák tudásukat. (Többszöri meghívásra és ösztöndíj odaítélése ellenére csak 1982-ben kapott lehetőséget - útlevelet -, hogy Princetonban tanulhasson.) Barthot nem hallgathatta Bázelben, de hallgathatta Sárospatakon, amikor 1948-ban ott járt és előadásokat tartott a teológián. A Theológiai Szemlében (1978/1-2) „Barth tanítása a teológia lényegéről és feladatáról" címen írt cikke a teológia és filozófia mélységeit megjárva is világosan foglalja össze a barthi, az „újreformátori" teológia lényegét. Ennek elolvasása ma is ajánlatos azoknak, akik rövid úton meg akarják ismerni azt. Már a '60-as években elkészíti doktori disszertációját, de csak 1978-ban van lehetősége a doktori cím elnyerésére. Disszertációjának címe ez volt: A kijelentés és történelem hermeneütikai kapcsolatának kérdése.
Bár a pataki teológia 1951-ben megszűnt (akkor is voltak, akik ezt inkább így mondták: ideiglenesen bezárta kapuit), az egyházkerületben mindig voltak lelkipásztorok, akik tovább képezték magukat, sőt egymásra találva együtt is végezték ezt az önképzést. a '70-es években már az egyházkerület szervezésében alakultak meg a különböző teológiai szakcsoportok. A rendszeres teológiai szakcsoportnak Mészáros István lett a vezetője, és irányításával értékes diszkussziók folytak, és dolgozatok születtek a csoporton belül. 1978-ban egyházkerületi főjegyzővé, a politikai változások idején, 1990-ben püspökké választották. A '80-as évek végén a Miskolcra kihelyezett katechetikai képzésben az egyháztörténet tanítását vállalta, a pataki teológia újraindításától kezdve pedig a rendszeres tanszék vezetését látta el nyugdíjazásáig.
Áttekintve életét és munkálkodását, érthető és illő volt az, hogy temetésekor olyan nagy gyülekezet adott hálát érte, és emlékezett a minden rábízott munkában hűséggel végzett szolgálatára. Gyászjelenté-sének egyik igéjét érte hálát adva mondhatjuk el: „Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok, örökkön örökké." (Dán 12,3)
Benke György
ny. teológiai tanár, Bogács