Nemrégen láttam a színházban a Valahol Európában című darabot. A történet a II. világháború végén játszódik, és van benne egy nagyon megkapó jelenet, amikor a bandába verődött, bujkáló gyerekek egyként elhatározzák, hogy megmentik bajba került társaikat. Ezzel egy időben az is világossá válik számukra, hogy eddig csak egy „banda" voltak, akiknek csupán önös érdekeik voltak, de ettől kezdve „csapat", akiknek fontossá vált a másik is. A csapat másik tagja, akiért képesek odaáldozni saját biztonságukat, akár életüket is.
Ott a színházban fogalmazódott meg bennem az a gondolat is, hogy amit mi, nézők ott kívül látunk, a mögött milyen összehangolt csapatmunka áll, ahol mindenkinek pontosan megvan a feladata, amit a másikért tenni kell, hogy aztán a színpadon megjelenhessen a darab - készen, szépen. Mielőtt félretenné bárki ezt a cikket, hadd bíztassam, olvassa végig, mert nem színházról, hanem közösen végzett csapatmunkáról szeretném, ha együtt gondolkodnánk.
Mi is a közösség, hogyan építhetünk közösséget? A közösség fogalma ekképpen határozható meg: azokat az embereket, akiket egybeköt a közös származás, a közös nyelv, a közös hit, a közös hagyomány és a közös törvény egy közösséghez tartozónak nevezhetjük. Ha a közösség teológiai értelmét keressük, akkor az embernek Istennel, illetve Krisztussal való közössége, személyes kapcsolata, áldozatvállalása ad választ kérdésünkre.
A zsinat a 2007. évre a közösségépítés gondolatát ajánlja a gyülekezeteknek. Sokaságból - közösséget!
Mert a sokaság - ha van sokaság - csak egy összeverődött tömeg, de a közösséget olyan emberek alkotják, akiknek közös céljaik, közös értékeik vannak, aki felelősek egymásért, akik számon tartják egymást, akik, ha kell, segítenek egymásnak.
Különösen így kell lennie ennek azokban a közösségekben, akik Krisztust uruknak és megváltójuknak fogadják el, vagyis a gyülekezetekben.
A gyülekezetek tekintetében azon áll, vagy bukik minden, hogy ezt érzi-e minden tagja. Nem alkalmanként összeverődött tömeg vagyunk, hanem igazi csapat, közösség, ahol közösek a céljaink, közösek az értékeink, közösen tudunk érte tenni, és Krisztus a vezetőnk. Hogyan növekedhet ez a közösség? Úgy, hogy tegyük kívánatossá mások számára, hogy az, ami rajtunk keresztül kiáramlik, legyen tele szeretettel, mégpedig Krisztustól kapott szeretettel és Lélekkel. Hadd éljek egy egyszerű példával. A jó kirakat fontos része annak, hogy bemenjünk egy üzletbe, megnézzük, mi van belül. Templomainkba sokan bejönnek, mert kívülről nézve szépnek, értékeseknek tartják. De az igazán lényeges az, amit belül találnak! Az igazán lényeges kérdés az, hogy az az atmoszféra, ami körülveszi a betérőt, alkalmas-e az életre vagy sem?
Az elmúlt évben egy megbeszélés során megdöbbentem, amikor valaki azt nyilatkozta, a fiatalok azért nem keresik a gyülekezetek közösségeit, mert ott csak öreg emberek vannak. Nos, ha így is lenne, ez akkor sem ok arra, hogy ne érezné magát jól köztük. Én például emlékszem rá, hogy gyerekkoromban, de később is, míg élt nagymamám mindig nagyon szívesen hallgattam a meséit, történeteit, tanításait, később tanácsait. Fontosak voltak nekem. Szóval, ha így lenne, ha csak öreg emberek lennének gyülekezeteinkben, akkor is lehetne élni ebből a közösségből - de örömmel mondhatom nem így van! Egyébként telik felettem az idő, már én is mint tanító kaptam visszajelzést egy alkalommal, amikor bevásárlás közben megállított egy fiatal lány, és azt mondta: ne haragudjak, hogy megállít, csak szeretné megköszönni, amit az Igéből hallott, mert nagyon tetszett neki és ezt el akarta mondani. Vagyis a mai fiatalságnak is fontos az idősebb nemzedék példaadása, tanítása, fontos, hogy gyülekezetet lássanak (ne vasárnapi sokaságot), és legyen közösség élményük. Ezért nagy a felelősségünk arra nézve, hogy aki bejön hozzánk mit tapasztal, visszakívánkozik-e? Szeretne-e csapattag lenni, vagy inkább csak a pálya szélén áll, a nézőtéren ül, vagy esetleg másik csapatot keres.
Ezért sok és nagy feladat áll előttünk. Legyetek közösséggé, épüljetek fel lelki házzá, áradjon rajtatok keresztül Krisztus szeretete, jó illata, fénye a világ felé, hogy végre otthonra, közösségre találjon Istennél a magányos világ.
Hangóné Birtha Melinda
lelkipásztor, Miskolc-Avas