Már hosszú ideje szálltak hullámzó tengerek, magas hegyek felett, és már sok országot hagytak el maguk mögött, de még mindig nagyon messze voltak Magyarországról, kicsi falujuktól, attól a kicsi fehér háztól, amelynek széles eresze alatt várta őket régi fészkük. Évekkel ezelőtt építették azt a fészket, amelyikbe minden tavasszal visszatértek olyan országból, ahol akkor van nyár, amikor nálunk tél.

Most még mindig messze voltak a fészektől. Panaszkodott is Fecske Tercsi a kék tenger felett:

- Jaj, már alig bírom a szárnyamat, Ferikém, olyan régóta repülünk már...

- Csak még egy kis kitartás Tercsikém, nemsokára meglátjuk a szárazföldet, s akkor megpihenhetünk csöppet, s csak holnap megyünk tovább - mondta Fecske Fercsi.

Így is lett. Egyszerre csak elérkeztek a szárazföld fölé s hamar meg is pihentek egy jó nagy fán, amely szeretettel tárta ki feléjük görcsös gallykarjait. Itt aztán nyomban el is aludtak valamennyien, s csak arra ébredtek másnap, hogy simogató napsugarak csalogatják őket a további utazásra. Most már maga Fecske Teri akart mielőbb indulni és ugyancsak biztatgatta párját:

- Induljunk már Ferikém, én már alig várom, hogy odahaza legyünk!...

Azzal huss!... Szárnyra kaptak s boldogan, újult erővel repültek tovább. Amikor az első piros-fehér-zöld lobogót meglátták, bizony meg is gyorsították repülésüket, hogy minél hamarabb hazaérkezzenek! Már igazán nem voltak messze, de az a rövid út hosszabbnak tűnt, mint az eddigi sok-sok napi utazás.

Végre valahára megpillantották a kicsi falut! Úgy megörültek neki mind a ketten, hogy hangos csicsergésbe kezdtek, aztán rögtön versenyezni is kezdtek, hogy ki talál hamarabb haza a fészekbe?! Most aztán jól szemügyre vettek minden házat, minden fát és bokrot, hogy megtalálják a helyüket! Ez már nem volt nehéz, és bizony először Fecske Teri pillantotta meg kis házukat! Fecske Feri körül se nézett. Észre se vette, hogy fogadásukra kicsődült az udvarra a ház s a környék apraja-nagyja - csak egyenesen berepült a régi ki fészekbe. Rögtön utána Tercsi is, de ő először körülnézett, körülrepkedte, mert valami nem tetszett neki. Mintha nem az ő régi fészkük lett volna. Ez még sosem történt meg vele, hogy nem ismerte meg...

- Feri, Feri! Gyere csak, nézd, nem a mi fészkünk ez... - csiripelt kétségbeesetten.

- Csakugyan, - mondta Fecske Feri - nem volt a miénk ilyen fehér...

- Hol van az a szép hosszú szalmaszál, amelyet idetettem jobboldalra? - kérdezgette Teri.

- És hol van az én háromágú szép kis gallyam? - kérdezte Feri.

- És hol van a tollpárnácskám, amelyiken ülni szoktam? Mi ez a fehér itt helyette? - sírt Teri.

- Nézzétek, nem tetszik Fecske Ferinek és Fecske Terinek az új fészek, amit mi csináltunk nekik - mondta Péter, a pirosarcú kisfiú az udvaron kíváncsian leselkedő gyermekseregnek.

- Pedig milyen szépen megjavítottuk azt a régit, hogy jó erős legyen - mondta Palkó, az öccse.

- És én milyen finom vattát meg rongyocskát tettem bele, hogy jó puha, meleg legyen... - mondta Katica, a szomszéd kislány.

- Én meg szép fehérre meszeltem, hogy ne legyen olyan piszkos, barna - mondta Jóska, a bátyja.

- Úgy látszik, nem lett volna szabad hozzányúlnunk - szomorkodott Péter. - Pedig mi csak jót akartunk nekik, ugye?

- Nem szabad a madarak dolgába avatkozni - okoskodott Katica, - ők jobban értenek a fészekrakáshoz, mint mi.

- Jaj, csak el ne menjenek tőlünk, - sírt keservesen Palkó, - jaj, csak itt maradnának! ...

És bizony meg is volt minden ok a félelemre, mert Fecske Feri meg Fecske Teri éppen azon tanakodtak, hogy máshol raknak új fészket. Körül is repülték a falut, de már minden eresz foglalt volt. És még valami miatt nem kezdtek fészket rakni: azért, mert egyik ház sem volt olyan kedves, mint amelyik már évek óta az otthonuk volt.

- Tudod mit, Terikém? - mondotta Fecske Feri a feleségének. - Helyrehozzuk a mi régi kis fészkünket. Mégiscsak a legjobb otthon...

- Igazad van Ferikém, - helyeselt Fecske Teri, - s azonnal fel is csípett a földről egy finom, puha tollacskát s vitte sebesen a fészekbe. Onnan kihajigálta a vattákat, rongyokat és helyébe tollacskákat, meg mohát tett. Ezalatt Fecske Feri szorgalmasan hordta a szalmaszálakat, füveket s együtt összeragasztgatták sárral, meg nyálacskájukkal. Estére olyan szépen átalakították kis fészküket, hogy szebb lett, mint valaha!

Akkor aztán boldogan belebújtak s szorosan egymáshoz simulva édes álomra hajtották fejüket a nagy utazás, a fáradságos munka és a sok izgalom után.

K. Pap Nóra meséje alapján (megjelent az Új Magyar Asszony c. folyóirat 1948. évi 6. számában)