Az egyházi törvénykezés kapcsán első gondolataim egyike, hogy az adott rendelkezés vagy törvény hogyan csapódik le gyülekezeti tagjainkban. A legutóbbi törvénymódosítás a lelkipásztorok politikai szerepvállalásával kapcsolatban több szempontból is elgondolkodtatott, sőt, némely vonatkozásában fel is háborított. Konkrétan ehhez kapcsolódva vegyünk egy szélsőséges példát az ilyen jellegű határozatok hatásáról, mellyel valószínűleg a törvények megalkotói nem kalkulálnak, amikor rendelkeznek.

Gyülekezetünkben egyik vasárnap megjelent egy politikus, aki országos funkciót tölt be a Fideszben - egyébként pedig tudomásom szerint a Szent Anna plébániához tartozik, akikkel igen jó ökumenikus kapcsolatokat ápol gyülekezetünk. Az igehirdetés után a hirdetések helyén természetesen köszöntöttem, hiszen a lelkipásztornak feladata a gyülekezetben megjelenő közszereplők köszöntése. A múltban köszönteni kellett a prominens személyeket, a jelenben pedig köszönteni illik. Ugyanúgy köszöntöttem volna, ha a Munkáspárt elnöke jelenik meg, vagy a város polgármestere, függetlenül attól, hogy egyetértek-e politikájával. Mert köszönteni illik a minket látogatót. Ez a politikus szabályosan bejelentkezett telefonon a hivatalban, istentiszteleten vett részt igehallgatóként, melyhez mindenkinek joga van, utána pedig ellátogatott épülő templomunkba, ahol nem óriási „söjtöri ebéd" mellett beszélgettünk gyülekezetünk életéről, nagy építkezésünkről, gondjainkról, hanem a hideg, épülő templomban. Néhány gyülekezeti tag mélységesen sérelmezte, hogy köszöntöttem őt, és azzal támadtak meg, hogy miért politizálok a templomban, illetve hogy behívtam a pártot és politikát a templomba. Amikor tehát ezek a gyülekezeti tagok olvassák a napilapokban, vagy hallják televízióban és rádióban, hogy egyházunk vezetői hogyan nyilatkoznak, hogy mit nem szabad a lelkipásztornak, akkor ők ezt másként értelmezik. Ők egyszerűen veszik: ne politizáljunk. Ez azonban nem igazán helyes és semmiképpen nem felelős magatartás.

Másik kérdésem is van ezzel a törvénnyel kapcsolatban. Nem tartalmi: formai kérdés.

Miért kell állandóan az egyház és politika viszonylatával foglalkozni? Kinek akarjuk bebizonyítani, hogy nem vagyunk egy párt iránt sem elkötelezve?

A Fideszeseknek, hogy nem vagyunk MIÉP-esek, vagy a MIÉP-nek, hogy nem vagyunk Fideszesek? Mert a kommunista párt úgyis tudja, hogy az egyházakkal nem pozitív a viszonya. Nem értem, hogy mit akarunk ezzel elérni? Be akarjuk talán bizonyítani, hogy nekünk minden párt egyformán kedves? A kommunista párt is kedves? Vagy arról van szó, hogy „fiúk ti csak szolgáljatok, majd én politizálok".

Óriási színjátéknak tűnik, amit csinálunk, amikor azt mondjuk, hogy ennek a döntésnek az az oka, hogy a lelkipásztori tiszt ne sározódjék be politikailag. A volt miniszterelnök személyes tanácsadója lelkipásztorként működik. Mindenki tudja, hogy van református teológiai professzorunk, aki országgyűlési képviselő. Akkor ő most nem református és nem teológiai professzor? Vagy ha képviselő akarnék lenni (mint ahogy nem akarok), akkor a bárki számára hozzáférhető önéletrajzomból hagyjam ki, hogy magyar református lelkipásztorként szolgáltam mondjuk 25 évig? Mert ez úgyis nyilvános adat, és úgyis társítják velem. Nemcsak azt fogják mondani, ha nyilatkozom, vagy ha elemzik a politikai nyilatkozataimat, hogy képviselőként ezt mondtam, hanem hogy lelkipásztor vagyok. Ha akarom, ha letagadom, ez tény. Tényleg le kell tagadnom?

Azt is elhiszem, hogy szándéka volt a törényalkotóknak, hogy ne kössék véleményemet egy általános református „kinyilatkoztatáshoz". A Zsinat elnöke azonban nyilatkozik mindenféle politikai kérdésekben. Ez a törvény így csupán annyit jelent, hogy majd egyesek mondják a véleményt, egyesek politizálnak. Miért nem bízunk a lelkipásztorokban? Ezzel csak azt érjük el, hogy a sok esetben egyébként sem erős lelkipásztori tekintély tovább romlik.

Azért is kissé képmutató ez a törvény, mert a mi népünket nem nagyon érdekli, amit az egyház vezetése mond. Ha érdekelné, akkor nem tudom, hogy lett volna Horn kormány, vagy december 5.? Ezzel csak a kedélyeket borzoljuk, és gyülekezeti szinten problémákat generálunk.

Még egy szempont. Probléma volt, hogy korábban egyik prominens egyházi vezetőnk, lelkipásztorunk a MIÉP-pel alaposan összekeveredett. De ha rendeletet hozunk, vagy törvényt módosítunk, akkor úgy gondoljuk, hogy az illető nem lesz MIÉP-es? Vagy Fideszes legyen, vagy kommunista? Mit érünk el a rendeletekkel?

Jogos kérdés, hogy lelkészként pártszínekben képviselhetjük-e a keresztyén igazságot? Pontosan erről van szó. Én magam nem vagyok párt tagja, nem is kívánok az lenni, mert lelkipásztori mivoltomban párton felül állok. De nem képmutatás a zsinatnak rendeletet hozni a lelkipásztorokról, amikor maga az egyház aktívan politizál? A jobboldalt támogatja - még szerencse, hogy nem a másik oldalt. Egy kerületi rendezvényen lehet díszvendég Orbán Viktor. Világtalálkozónak lehet fővédnöke. Ez nem politizálás?

Engem személyesen ez nem zavar. Miért zavarna? Tisztességes magyar református ember vagyok, gondolkodom a politikáról. Támogatom a jobboldali politikát. És ezen nincs mit szégyellni se lelkipásztorként, se gyülekezeti tagként. Miért baj, ha az ember a maga helyén és keretei között tesz valamit azokért az értékekért, amelyeket jónak vall? De! Isten Igéje helyett én soha nem hirdettem politikai szöveget, mint teszik azt némelyek. A politika nem a szószékre való. Ott csak Isten Igéje szólhat. Aki viszont szószéken politizál, az megteszi zsinati rendelet mellett is. És ez mind-mind összekeveredik a gyülekezet szintjén.

Inkább tanítást kellene adnunk gyülekezeti tagjainknak. Vagy hallgatnunk kellene. Sajnos a törvényalkotók sem tudnak pártatlanok lenni, és képmutatásba esnek, mert mégis majd' mindenki a jobboldal győzelmét várja, netán annak a pénzére ácsingózik az egyházi támogatások szintjén.

Attól félek, egyre inkább azzal fognak így vádolni minket, amivel a baloldal máris vádol: ezek csak a pénzért beszélnek. Hiszen egyfelől azt mondjuk, hogy ne politizáljunk, másfelől mégis politizálunk. Pedig nekem éppen azt a réteget kell elérnem lelkipásztorként, aki nincs itt, és kívülről figyeli az eseményeket. Ezt pedig csak tiszta játékkal lehet.

Balajthy József lelkipásztor

Miskolc-Felsőváros