Kiáltva és kiállva - Egerben Rákóczira emlékeztek

A nagyváradi központú Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság a Királyhágómelléki Református Egyházkerülettel karöltve hirdette meg a 2003-2011 közötti évekre a Jubileumi Rákóczi évek programsorozatát. E nagyszabású emlékezés, mely számtalan egyházi és tudományos programot foglal magába, ebben az esztendőben két magyarországi helyszínen zajlott: Ónodon és Egerben.

Az egri református templomban szeptember 25-én megtartott istentiszteleten Csűry Istvánnak, a Királyhágómelléki Egyházkerült főjegyzőjének igeolvasását és imádságát követően Tőkés László püspök hirdette az Igét Ézsaiás 62:1, valamint Jeremiás 8:11 textusok alapján. A püspök a zsúfolásig megtelt templomban szólt arról, hogy feladatunk ugyanaz, mint régen a próféták idejében. Mint mondta, nem nyugodhatunk annak láttán, ami körülvesz bennünket. Nem elkeseredetten, nem némaságra ítélve, hanem az igazat szólva lehet és kell kiáltanunk. Az igazság kimondása a valósággal való szembenézéshez vezet, s egyben a gyógyulás záloga. Isten kegyelme megadja az igaz ügy mellett kiállóknak a gyógyulást.

Az istentisztelet során Dr. Kádár Zsolt esperes köszöntötte a Rákóczi programon résztvevőket, köztük a Partiumi Emlékbizottság tagjait, Dukrét Géza elnök vezetésével, valamint a Rákóczival kapcsolatos tudományos ülés előadóit: Dr. Csohány János professzort, Dr. Ágoston István egyháztörténészt, Kupán Árpád nagyváradi tanárt.

Az alkalmon az Erdélyből jött vendégek mellett ott voltak a Tiszáninneni Egyházkerülettel partneri viszonyban lévő Missouri Union Presbitery küldöttsége Cecil Coulverhouse vezetésével. Jelen voltak az alkalmon az egri fertálymesterek testületének díszköpenyes tagjai, a Szent György Lovagrend visegrádi, debreceni és egri priorátusának elöljárói, az egri Bornemissza Gergely cserkészcsapat tagjai, testvéregyházak képviselői. Az eseményt közvetítette a városi televízió, beszámolt róla a helyi és az országos sajtó.

Pontosan délben a Kálvin Házban Tőkés László püspök és Dr. Kádár Zsolt esperes leleplezte azt a tűzzománc képet, mely Rákóczi vezérlőfejedelemmé választása utáni eskütételt ábrázolja. Egy helyi vállalkozó, Herman István felajánlásából kerülhetett a kép a Kálvin Házba, melyet egy ugyancsak helyi művész, Pataki József készített.

Mind a templomban, mind a Kálvin Házban megtartott ünnepség megható momentuma volt érezni a magyarság összetartozásának szükségességét, az elbukott szabadságharcok eszméjének továbbélését, az egyetértő közösséggé formálódás szükségességét.

A nagyszámú gyülekezet könnyeivel küszködve hallgatta Réti Árpád színművész, egri presbiter által tolmácsolt Vörösmarty verseket, s felemelő pillanatokat éltek át a résztvevők, amikor hatalmas erővel zúgott a Himnusz, a Szózat és az Erdélyi Himnusz sokaknak ajkáról.

A nap kiemelkedő eseménye volt az egri Bazilikában megtartott ökumenikus istentisztelet, melyen együtt szolgált Dr. Seregély István érsek és Tőkés László püspök. A katolikus hívek a helybeli reformátusokkal együtt teljességgel megtöltötték az egri Bazilikát, Magyarország második legnagyobb templomát. Az ökumenikus istentiszteletet követően az egri Vár tanácstermében szakmai konzultáció során idézték fel történészek, múzeumi szakemberek, lelkészek Rákóczi államférfiúi jelentőségét, hívő életének állomásait. Különös hangsúly esett Eger, az egri Vár és Rákóczi ittlétének eseménysorára.

A nap folyamán a vendégeket az egri Kálvin Ház Alapítvány látta vendégül. Az állófogadáson jó volt együttlátni örvendező és ünneplő, a találkozás öröméért hálát adni tudó erdélyi, partiumi magyarokat, amerikaiakat, anyaországbelieket. Minden résztvevő érezhette Rákóczira emlékezve, hogy Istenben bízó szívvel ma sem lehet más feladatunk, mint ami volt a prófétás időkben, vagy a szabadságért való küzdelmekben. Mai világunk összetett problémái közepette csak az hozhat boldog jövendőt, ha Isten igazsága mellett, az Ő áldásában bizakodva alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt kiáltunk és kiállunk!

(k.zs.)