A Tudományos Gyűjteményekben a kézirattár feldolgozója és őre volt. Szakértelemmel és tudományos alapossággal kezelte ezt a gyűjteményi részleget, mely annyi különleges kincset hordoz. Annak is tekintette - kincsnek - amelyet, ha a tudományok mezején szántogató ember megtalál, a példázatbeli szántóvetővel ellentétben nem érdemes elásni, hanem inkább napvilágra hozni. Okulásul és gazdagítás végett. Kutatómunkájában a nők egyházi szerepével foglalkozott, valamint a kuruc kor kiemelkedő protestáns személyiségeivel.
Nagy beleérző szívvel és együttérző lélekkel végezte - külön megbízatás nélkül - a teológiai hallgatók között lelkigondozói munkáját. Szelíd személyisége vonzotta a gondokkal küszködő fiatalokat és senki nem volt közöttük, aki ne talált volna „Ibolya néninél" megértést és segítséget.
A kereszthordozásban is alázatosnak és szelídnek bizonyult. Gondjait, bajait, betegségeit nem tüntető panaszkodással viselte.
A fenti idézett zsoltár a gyászolók vigasztalására szólt a ravatal mellett: az élet útja a halálon át vezet. Szent bizonyosságként lehet a hitvallásunk Krisztusra nézve s Benne önmagunk halálára: nem hagyod lelkemet a Seolban. A boldogmondás Szentimrei Mihályné vezérigéje volt. Ő maga tett sokszor róla bizonyságot, hogy Krisztusban boldogságot talált. S most már ezt el nem veheti tőle senki.