Sokan vagyunk, másfél padsor üres, de egyébként mindenhol ülnek. Gondnok úr, presbiterek, gyülekezetünk tagjai, de felfedezek katolikus testvéreket is és jó néhány ismerős arcot a szomszédos települések református gyülekezeteiből. Jöttek lelkészestől.
Késnek, a gyülekezet csendben, fegyelmezetten vár. Mindenki kíváncsi, hogy milyen lehet. És hogy hogyan fog megszólalni az ige általa? Vannak, akik emlékeznek rá, hogy valamikor régen már prédikált Vizsolyban, és néhány évvel ezelőtt gyülekezetünk néhány tagja már hallgatta őt Bekecsen. Magam is sok jót hallottam róla erdélyi származású lelkészektől, és néhány prédikációt és kátémagyarázatot is olvastam már tőle.
Végre megjöttek. Ősz haj, egyenes gerinc, tiszta, barátságos tekintet. Ez ő, Csiha Kálmán.
A 167. dicséret és a 25. zsoltár első versének eléneklése után a mennyeknek országáról tanított a Mt 13,31-32 alapján, majd átadta nekünk a Kijevben élő és az erdélyi magyarok üdvözletét. Hogy milyen volt az igehirdetés? Erről csak annyit, hogy az iskola igazgatóhelyettese, aki (még) nem templomos ember, e prédikáció után meghívta az egész tantestületet, hogy „ezt mindenkinek hallania kell!" Egy katolikus vallású asszonytestvérünk pedig azt mondta: „Ma mise lesz, de ma is a református templomba megyek."
A második estén Lk 19,1-10 alapján hirdettetett az evangélium. Még többen voltunk, mint előző este. Többen mondták, hogy a nagy hideg ellenére reggelig is hallgatták volna a prédikációt. Istentisztelet után a parókia terített asztala mellett néhányan még élvezhettük püspök úr történeteit a történelem nagy időiről, melyeknek ő részese volt. Megtudhattuk, hogyan munkálkodott Istenünk az ő életében és általa. Felejthetetlen és talán vissza nem térő élményben volt részünk.
A harmadik napon Dán 1,1-15 alapján a külső, a belső és az el nem múló szépségről hallhattunk. Beszélt a megszállásról, amit ma közszellemnek, közgondolkodásnak neveznek. E kapcsán az abortuszról és a birkamód utánzó divatról is beszélt. Az igehirdetés után Sipos Vizaknai Gergely tiszteletes úr félig tréfásan megkérte püspök urat arra, hogy maradjon még egy hétig gyülekezetünk vendége, mert szépen gyarapszik a templomba járó emberek száma, hiszen egy-egy vasárnap kb. húszan gyűlünk össze, hogy együtt hallgassuk Istenünk igéjét, az evangélizáció harmadik napján kb. százhúszan voltunk együtt magyar reformátusok, római katolikusok, görög katolikusok (ők lelkipásztorukkal együtt).
Együtt voltunk indulatok nélkül, szeretetben és ittuk Istenünk igéjét, mint kiszáradt föld az esővizet. Azt hiszem, ez az ökumené.
Evangélizációs hetünk záró alkalmán a vizsolyi templomba gyűlt össze a göncruszkai, a hejcei, a vilmányi és a vizsolyi eklézsia apraja-nagyja. Az előző napokban a másik három gyülekezetben is volt egy-egy igehirdetés, melyeken szintén a püspök úr volt a szolgálattevő. A sákramentumos istentisztelet alapigéje az ApCsel 8,27-39 volt. (Előző héten - bibliavasárnap - a mi tiszteletesünk is ezt az perikópát magyarázta, de teljesen más aspektusból bontogatta az igét.) Nagy örömünkre szolgált, hogy a négy gyülekezet együtt (kb. nyolcvanan) úrvacsorázhatott a vizsolyi templom ódon falai között. Lelkileg megújulva, hitben megerősödve térhettünk hajlékainkba e záró alkalom után. Dr. Csiha Kálmán pedig (remélem) vizsolyi élményekkel (és egy lámpával) gazdagodva vihette üdvözletünket következő evangélizációs helyére, Komáromba és a világ minden tájára, ahol magyarok élnek, és ahol pár napig ő hirdetheti az igét.
2005. március 30. (szerda) 10 óra 32 perc. Éppen lyukas órám van. Előző szünetben adta ide egyik presbiter társam az evangélizációs hétről készült magnófelvételt. Most érkezett hozzám, eddig kézről kézre járt.
Szendrey János István
presbiter, Vizsoly