Hírek a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának életéből

2005. május 7-én a csengőbúcsún öt osztályban 150 diák búcsúzott az alma matertől.

Április 11-én József Attila születésének 100. évfordulója tiszteletére versünnepet rendeztünk. 12 órán keresztül magyar költők versei hangzottak el a gimnázium udvarán felállított sátorban. Egész osztályok, tanulócsoportok és tanárok mondták, olvasták kedves verseiket, összesen 214-et.

Május 2-án rendhagyó irodalomóra keretében Balassi Bálint Szép magyar komédiáját játszották el a 9. H osztály tanulói. Vállalkozásuk célja a régi magyar irodalom megismerése és népszerűsítése.

A Diákönkormányzat május 4-5-ére ifjúsági délutánt szervezett. Az ügyességi és szellemi vetélkedő, a táncház és a sportversenyek, a versírás, a viccmesélés, s a többi érdekes és színes rendezvény az egész iskolát megmozgatta. Érdekes értékelést dolgoztak ki a szervező 12. E tagjai, ugyanis pusztán a részvétellel is pontot gyűjtöttek az osztályok, ehhez adódtak a helyezések pontjai, s végül az egy főre jutó átlag döntötte el a verseny sorrendjét. A nyertesek a Sárospataki Református Kollégium Alapítványtól pénzjutalmat kaptak, ezt kirándulásra fordíthatják.

Versenyeredmények

A Kárpát-medencei nemzetközi József Attila szavalóversenyen Szatmári Andrea 12. E ifjúsági kategóriában III. helyezést ért el.

Az Úr érkezése című országos ökumenikus szavalóversenyen, Nyíregyházán Krupi Bernadett 10. A a Bessenyei György Társaság valamint a bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium különdíját kapta.

A megyei Édes anyanyelvünk nyelvhasználati versenyen Sinkó Zsófia 12. E II. helyezést ért el.

Az Irinyi János kémiaverseny országos döntőjében vett részt Tímári István 10. A.

A Nagy verseny kis matematikusoknak címmel rendezett verseny országos döntőjébe jutott Mózes Árpád első osztályos tanulónk.

A fiú tornászcsapat a diákolimpiai döntőben II. helyezést szerzett. A csapat tagjai: Budavári Danielle, Pólik Bálint, Tatár Gergő, Toperczer Dániel, Tótin László, Újhelyi Ákos, Victor Benjámin.

Sakkcsapatunk - Hidegh Eszter, Könnyű János, Hidegh Gábor, Szabó Bence - a diákolimpia országos bajnoka lett az V-VI. korcsoportban.

Az iskolai bibliaismereti versenyt a 10. B csapata nyerte meg, így ők képviselik iskolánkat az SDG országos versenyén.

A megyei elsősegélynyújtó versenyen IV. a katasztrófavédelmi versenyen II. helyezést értek el tanulóink.

Összeállította: Sinkóné Tóth Zsuzsanna tanárnő