A délelőtti ülésszakon a helybeli lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket. Májer János, Tokaj város polgármestere megnyitójában elmondta, hogy a helyi hősök emlékének tiszteletben tartása mindig fontos a város számára. Némethi Ferenc sajnos elfeledett személyisége a magyar történelemnek. Reményét fejezte ki annak, hogy ez a nap hozzájárulhat majd a tokaji Némethi-kultusz kialakulásához.
Csomós József püspök a Tiszáninneni Református Egyházkerület nevében mondta el megnyitó beszédét. Ebben hangsúlyozta, hogy a zempléni táj számos értékes protestáns embert adott Magyarország számára. A legfontosabb összekötő kapocs köztük a hit volt. Ez a hit volt mozgató rugója Némethi Ferenc egész életének. Csomós József Gönc lelkipásztoraként utalt arra, hogy néhai elődje, Székely István prédikátor Krónikájában szólt Némethi Ferenc nagyságos dolgairól. Ebből a műből olvasta fel a tokaji várkapitány zsoltárparafrázisának egyik részletét.
Az előadások vezetését Dr. Bencsik János, az Egyesület titkára végezte. Dr. Szabó András (Károli Gáspár Református Egyetem - Budapest) kezdte meg az előadások sorát Versszerző főnemesek Északkelet Magyarországon a 16. század második felében címmel. Ezután Németh Csaba (Erkel Ferenc Múzeum - Gyula) Némethi Ferenc történelmi jelentőségét méltatta. Szabadi István (Debreceni Református Kollégium Levéltára) Némethi Ferenc és a reformáció kapcsolatáról szólt. Az előadások sorát Dr. Dienes Dénes (Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei) zárta, aki a zsoltáríró Némethi Ferencet mutatta be. Élő illusztrációként elhangzott a 77. zsoltár Némethi Ferenc által írt parafrázisa Pótorné Jager Krisztina (ének) és Gógné Liszkai Judit (gitár) előadásában.
A gyülekezet és a jelenlévők elénekelték a református énekeskönyv 273. dicséretét, pedig ezután Dr. Börzsönyi József, a Zempléni Református Egyházmegye esperese leleplezte az Égerházi László erdőbényei fafaragóművész által készített emléktáblát. Itt hangzott el gyülekezeti tagunk, Gazdag Ferencné Csikai Katalin erre a napra írt verse „A legvitézebb várkapitány" címmel. Az ülésszak után az alagsori helyiségben a gyülekezet asszonyai által gondosan elkészített házias ételekkel fogadtuk az előadókat és a meghívottainkat, ahol már a fehér asztal mellett folytatódhatott tovább a beszélgetés, ismerkedés.
A délutáni ülésszakot Tokaj és Hegyalja kultúrtörténeti szerepéről Nagy Júlia előadása indította Tokaj-Hegyalja turisztikai marketingtevékenységéről. János István (Nyíregyházi Főiskola) a tokaji bormitológiáról tartott előadást Tokaj és a fertilitas - eszmény az újlatin irodalomban címmel. Ezután Zelenák István rendkívül izgalmas, fontos új adalékokat tartalmazó előadása következett A szőlő és bortermelés összefüggései a 16. századi eseményekkel címmel. Tóth Hajnalka, a Tokaji Múzeum vezetője a tokaji boroscímkék vizuális antroplógiai elemzésébe vezette be a közönséget, majd egy kiváló előadást hallhattunk Bacsó Andrástól (Tokaj-Oremus) a tokaji borkombinát privatizációjáról. A program szerint az estét a Tokaj-Hegyaljai Múzsa utolsó eseményeként Petrőczi Éva költőnő Városajándékozó rigmusok című költői estje zárta.
Az alábbiakban az emléktábla avatásánál elhangzottakat tesszük közzé:
„A szellemi és lelki örökség számbavétele után, keressünk egy kicsit a tárgyi emlékek között is.
A közel négy és fél évszázad, amely eltelt Némethi Ferenc kora óta, és amely tele volt pusztító háborúkkal, alig hagyott tárgyi emléket a tokaji várkapitányról. Maga a tokaji vár szinte teljesen eltűnt, talán még néhány köve lapul a földben, vagy kandikál ki a rögök alól. Legfeljebb a múlt szakavatott ismerői sejtik egyikről-másikról, hogy esetleg valami köze lehetett a vár hős védőjéhez, de az erre látogatók sehol sem találkoznak nevével az ősi falakon. Még a zsoltár, az ének, a tarcali zsinat kálvinista hitvallása hűebben őrzi emlékét, mint az évszázados kövek. Hova van felírva neve?
Lehetséges, hogy Szerencsen több a tárgyi emlék, amely Némethi Ferenchez kapcsolódik, mint itt Tokajban. Hiszen a feljegyzések szerint az egykori szerzetesi rendházat Szerencsen várrá alakíttatta, amelynek majd hamarosan Rákóczi Zsigmond lesz a birtokosa. A szerencsi református templomot védő kőfal is az ő elhatározásból készült el. Azonban egyik sem viseli nevét, sehol nem hirdeti tábla, hogy ki építtette. Esetleg ezek a korabeli írásokból vett következtetések sem eléggé meggyőzőek arról, hogy a sok átépítésen átment, de máig is álló falak, épületek mennyire hordozzák magukon kezeinek nyomát.
Most itt hamarosan egy ékes tábla tárul elénk és majd mindazok elé, akik akár a gyülekezet tagjaiként jönnek el gyakorta mellette, emlékezve hitére és énekelve énekét, akár távoli vidékről látogatnak el Tokaj városába, és fedezik fel, hogy egykor hős várkapitány és hitvalló reformátor élt és küzdött, sőt ontotta vérét ezen a helyen.
Kívánom, hogy ne csak a történelem eseményei iránt, a múlt megismerése iránt ébressze fel bennünk és sokakban ez a tábla az érdeklődést, hanem hadd elevenedjen meg minél több életének példájából, népéért, hazájáért életét áldozó elszántságából, szilárd bibliás hitéből, amely tetteinek indítója és mozgatója volt.
„A híveknek számuk vagyon, Nevük nála írva vagyon." - énekeljük szavaival. Igen, ő többre gondolt e verssorral, mint arra, hogy lesz majd az utókornak egy olyan nemzedéke, amelyik kőbe vagy fára vési nevét, hogy az ismert legyen azok előtt is, akik személyesen nem ismerhették, sőt talán még csak nem is hallottak róla. Nem tudhatjuk, hogy mennyire érezte harcainak fontosságát, mennyire volt tudatában azok jelentőségének, állásfoglalásait, hitvallását mennyire tartotta korszakalkotónak, vagy egyszerűen minden sikeréről, eredményéről, győzelméről, hitvallásáról csak azt gondolta, hogy annyit tett, amennyire kora mindennapjaiban lehetősége volt. Énekének szavai arról vallanak, hogy abban biztos meggyőződése volt, hogy neve írva vagyon. Ha nem is itt a földi helyeken, de annál, aki az ő hitvalló életét is számon tartja. Csatában elvesztheti életét, elmúlhat emberi szemek elől, eltűnhet emberi emlékezetből, de az Úrnál neve írva vagyon.
A győzelmek mámorában is ismerhette az Úr Jézus azon szavait, amelyeket a csodás sikerektől, káprázatos eredményektől lelkesedő tanítványainak mondott: „Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején, és hogy semmi se árthasson nektek. De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben." /Lukács 10,19-20/ Most fel lesz írva neve itt előttünk, és ezzel tiszteletünket, megbecsülésünket kifejezzük iránta. Ez teljes meggyőződésünk szerint méltó és helyes is. Ő azonban azt tartotta szem előtt, hogy neve ott a mennyben legyen felírva.
A csatát 1565 februárjában elvesztette, sőt ott életét is vesztette. Ez a vágya mégsem kellett, hogy elvesszen. Hogy ma itt táblát helyezünk el, rajta nevét feltűntetve, arról ad jelzést korunknak és az utókornak, hogy életének küzdelme nem veszteségbe torkollott, hanem győzelembe. Valami ilyen győzelemről mondja a mennyei dicsőségben lévő Úr, aki az első és az utolsó: „Aki győz, annak adok az elrejtett mannából, adok neki fehér kövecskét is, és a kövecskére írva új nevet, amelyet senki sem tud, csak az, aki kapja." /Jel.2,17/ Tündököljön hát nekünk itt példaként neve, ragyogjon majd ott a fehér kövecskén üdvösségére!" ( Dr. Börzsönyi József )
Pótor László
református lelkipásztor