Ebben a korban, a város rejtekén élt egy kisfiú, Csöpke. Egyik este, amikor nagyon elálmosodott már, édesanyja leült ágyára, és valamit tartott a kezében. Egy porosodó ódon könyv volt. Amint Csöpke megérintette és felnyitotta fedelét, a könyv megrázta magát, egy hatalmas tüsszentés hallatszott, és a könyvből kiröppent egy gyönyörűséges tündér. Csak úgy ömlött belőle a szó. Panaszkodott. „Jaj, nagy baj történt Meseországban. Minden a fejetetején áll! A királyfiak összevesztek, mindenki a másikat okolja, hogy a gyerekek elfelejtettek bennünket. A koboldok egymásnak dobálják a betűket, a szavak összekeveredtek, és a szereplőknek nincs történetük. A királyleány folyton csak sír, Csizmás Kandúr lerúgta bocskorát, Csipkerózsika elkergette a királyfit, a gonosz sárkány meg mindenen meghatódik, és tűz helyett virágszirmokat szór. És a legszörnyűbb az egészben, hogy én meg elfelejtettem a varázsigéket, amivel segíteni tudnék. Nem tudom, mitévő legyek!" - zokogott keservesen a tündér.

„Ne sírj!" - vigasztalta Csöpke, és összecsapta a könyvet. „Majd csak kitalálunk valamit!" De még ki sem mondta mindezt, a könyvből kiszálló por megint elkezdte ingerelni a szépséges tündér orrát. „Ha-ha-hapci!" - tüsszentette el magát, de annyira, hogy pálcája varázsporát Csöpkére fújta. Mindketten megijedtek. Mi fog most történni? Békává változik, vagy nyomban itt terem a gonosz, csúf boszorkány? De semmi sem történt. Egyszerre Csöpke arra lett figyelmes, hogy az ágyánál szuszogó Petya kutya beszélget a kalickájában gubbasztó Kanári Sárival. Ujjongva kiáltott fel: „Értem az állatok nyelvét!" „Ha így van, nemcsak az állatok nyelvét, de a fák beszédét, szél zúgását is hallhatod!" - lelkesedett a tündér. Csöpke észvesztve rohant és szélesre tárta az ablakot. Nagy zúgástól volt hangos a kert. A fák, füvek, csillagok, az egész világ arról beszélt, mi zajlik Meseországban. Mindenki tudta már, csak épp az emberek nem. Búnak eresztették fejüket a föld apró lakói, miközben Meseországban egyre nagyobb volt a felfordulás.

„Van egy ötletem!" - csillant fel Csöpke szeme. „Be kell szórni csillagporral az egész világot." Elkerekedett a tündér szeme: „Varázsige nélkül hogyan?" „Ó, egy percet se aggódj!" - felelte Csöpke, azzal Kanári Sári fülébe súgott valamit. Ő nyomban elmondta Szélanyónak, ő továbbadta Felhő Benőnek, aki egyenesen Lunához, a teliholdhoz fordult. Mindenki készen állt. Csöpke fogta Kanári Sári egyik pihe-puha tollát, megcsiklandozta a tündér orrát, aki erre nagyot tüsszentett. Szélanyó csak erre várt.: felkapta a szálló csillagport, átadta Felhő Benőnek, aki az ég kéjén Lunához úszott. Holdsugaraival besütött minden ház ablakán, s minden gyerek kapott a varázsporból. Mindannyian értették már a természet hangjait, és megtudta minden gyerek, milyen baj ütötte fel a fejét.

A padlások ezen az estén nagyon megteltek. Előkerültek a könyvek, s a gyerekek elkezdték szépen sorban olvasni őket. S amint olvassák, betűről betűre, úgy rendeződnek újra össze a szavak, s Meseország lakói visszakapják életüket. Te is segíthetsz, ha esténként eztán mesével hajtod álomra fejed!

Szalay Ibolya, lelkipásztor, Telkibánya