Bullingertől Móriczig - Protestáns Napok Egerben

A városban ez év őszén nagyszabású ünnepségeken emlékeztek meg az egri püspökség ezer éves fennállásáról, a méltán jelentős egyháztörténeti, várostörténeti évfordulóról. A katolikus többség hatalmas aránya az évszáza-dok során érthető módon mindig meghatározta a protestáns minoritás magatartását. Ez minden esetben a hitvalló cselekvés és megszólalás bátorságát, a protestáns értékek közelhozását, bemutatását jelentette. Így érthető, hogy napjainkban is különös jelentősége van a protestáns napok programjának, az egri reformátusság kulturális missziójának. E munkának tapasztalhatóan igen kedvező a fogadtatása nemcsak a helyi és környékbeli reformátusok, hanem más egyházakhoz tartozók körében is.

Az évfordulók jegyében összeállított programsorozat első napján teológiai, egyháztörténeti konferenciára került sor az 500 évvel ezelőtt született svájci reformátorra, a II. Helvét Hitvallás szerzőjére, Heinrich Bullingerre emlékezve. A magyarországi ősi kollégiumok és egyházkerületek képviseletében megszólaló előadók, dr. Bogárdi Szabó István pápai teológiai tanár, dunamelléki püspök, dr. Fekete Csaba, a debreceni Kollégium Nagykönyvtárának tudományos főmunkatársa és Kiss Endre József, a sárospataki Kollégium Nagykönyvtárának főkönyvtárosa Bullinger teológiai jelentőségéről, személyes hitvallásának hatásáról, egyházszervező munkájáról, valamint magyarországi kapcsolatairól szóltak. A konferenciát követően dr. Bogárdi Szabó István püspök és dr. Kádár Zsolt esperes - sokak zsoltáréneke által kisérve - a Kálvin Ház földszinti falánál leleplezte Bullinger reliefjét, Debreceni Zsóka-Pelcz Zoltán művészházaspár alkotását.

Irodalmi, zenei és képzőművészeti estek követték egymást a protestáns hét egri rendezvényeinek többi napján. A helyben élő alkotók bemutatkozásának is helyet adó Kálvin Házat zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők azon a költői esten, melyen a helyi Gonda Kiadó gondozásában megjelenő új verseskötetét mutatta be H. Barbócz Ildikó költőnő. A fotóművészként is elismert alkotó legújabb írásait Lisztóczky László irodalomtörténész méltatta.

Ezt követően szép sikere volt annak a négykezes zongorakoncertnek, melyet az Eszterházy Főiskola ének-zene tanszékének két kiváló művésztanára Marik Erzsébet és Várady Krisztina adott. A klasszikus művek interpretálása során műsorukon szerepelt Mendelssohn Reformáció szimfóniájának átirata is.

Kálvin olajképével ajándékozta meg az egrieket Simon M Veronika festőművész, akinek a Kálvin Ház Nagytermében megrendezett tárlatán a sokoldalú művész csendéletei mellett ott szerepeltek a magyar történelem legnagyobbjairól készült portrésorozata másolatai is. Simon M Veronika képeit, melyet híres magyarjainkról festett féltett kincsként őrzik a világ számos nagyvárosában. Nemes felajánlása nyomán többek között New York állam kormányzója, Torinó polgármestere irodájának falán függenek az eredeti Kossuth képek.

A magyar prózaírás egyik legnagyobb alakja, a református Móricz Zsigmond születésének 125. évfordulójára emlékező irodalmi est zárta a sort a protestáns napok egri rendezvényein. dr. Cs. Varga István irodalomtörténész professzor mellett Gál Elemér író, szerkesztő tartott előadást Móricz máig ható irodalmi jelentőségéről, a magyarsághoz, az egyházhoz való viszonyáról. Az est vendége volt az író unokája dr. Móricz Imre, aki az íróval kapcsolatos gyermekkori személyes élményeit felelevenítve tett nagy hatást a hallgatóságra. Két kiváló színész Réti Árpád és Györvári János megszólalása nagyszerű keretbe foglalta a megemlékezést.

A protestáns napok zárásaként a reformáció emlékünnepén az egri református templomban tartott istentiszteleten együtt szolgáltak a helybeli evangélikus, baptista és református énekkarok és lelkipásztorok.

kzs