A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma

Vidám műsorral, meghívók festésével, süteménysütéssel készültünk erre az alkalomra. Délelőtt a szülők által hozott szőlővel feldíszítettük iskolánk bejáratát és termeit. Délután előadtuk a megtanult verseket, dalokat és népi játékot, aminek nagy sikere volt vendégeink körében. Ezután három helyszínen folytatódott a mulatság. Volt, ahol szőlőt préseltek és mustot ittak, volt, aki kukorica csuhéból babát készített, és volt, aki szőlőfürtöt színezett. Az asztaloknál szívesen segédkeztek a hetedik osztályos lányok és fiúk, tanítók és szülők egyaránt. Vendégeinknek nagyon ízlett a technika órán készített sütemény.

Élményekben gazdag napot zárhattunk, hiszen a jelenlévők nagyon jól érezték magukat. Reméljük, a további tervezett közös rendezvényeink is sikeresek lesznek.

Timáriné Király Sarolta

tagintézmény vezető

Mózesné Nagy Mária és

Varga Lukácsné

tanítók