Hírek a Sárospataki Református Teológiai Akadémia életéből

Teológiai tanulmányaim folyamán különösen vonzódtam az Ószövetséghez és nyelvéhez, mert ott láttam az Újszövetség gyökereit és a teológia fő problémáit. Az 1983-84-es tanév 10 hónapját Wuppertalban, a Kirchliche Hochschule falai között töltöttem, ahol különös szeretettel vettem részt Wolfgang Schneider óráin. A héber nyelv iránti figyelmem nem szűnt a teológia elvégzése után sem, ezért tartottam fontosnak, hogy Kürti László és dr. Karasszon Dezső magveté­sét Kustár Péter és baráti köre öntözze. Nem csalódtam: a kör tanulmányi munkája olyan gyümölcsöket termett, melyek ma is táplálnak. A hajdúböszörményi exmisszió, a pácini segédlelkészi évek után Abaújszántóra kerültem, ahol 1981 óta szolgálunk feleségemmel együtt. Feleségem Zergi Márta, akivel 1980-ban kötöttünk házasságot, azóta 6 gyermekünk született. A Sárospataki Ref. Teol. Akadémia újrakezdése után dr. Börzsönyi József jóvoltából, az ő vezetése mellett éveken keresztül héber nyelvet és 1-1 félévben exegézist taníthattam.

Az Ószövetség területén való ismereteim megmérettetése végett nyújtottam be kérelmemet a Kolozsvári Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet Rektori Hivatalához. Az Intézeti Tanács elfogadta jelentkezésemet a doktori tanfolyamra. A vizsgákra való felkészülést és a doktori dolgozat elkészítését felgyorsította a Greifswaldi és Lipcsei Egyetem könyvtárában eltöltött egy-egy hónap is, de igazán nagy segítséget a Lipcsei Egyetem jelentette, melynek Teológiai Fakultásán az 1999/2001-es tanévben két szemesztert töltöttem és három doktori részvizsgát tettem. Doktori dolgozatomat 2003 októberében védtem meg Kolozsváron. Címe: Halál, feltámadás, örökélet az Ószövetségben.

2003 őszén dr. Nagy Antal Mihály egyetemi tanár fogadott maga mellé Sárospatakon, aki a Bibliai teológiai, Vallástörténeti és Missziói tanszéket vezette, így az Egyházkerület Elnöksége, s az Akadémiai Tanács döntése alapján részt vehettem a tanszék munkájában, melyre dr. Dienes Dénes ügyelt. A jelenlegi Bibliai teológiai, Vallástörténeti tanszék vezetését ez év őszén vettem át.

Tanszékünkön a bibliai teológia négy félévre kiterjedő kurzusának célja, hogy a hallgatók konfrontálódjanak a Biblia gondolatvilágának átfogó kérdéseivel, és ezeken keresztül kapjanak biblikus választ a szolgálatuk folyamán felmerülő kérdésekre. A tanulmányi munkában sor kerül az Ószövetség és Újszövetség teológiai értelmezésére, a Biblia egészére jellemző, meghatározó fogalmak tükrében. A hallgatók megismerik a főbb fogalmakat, melyeket a megfelelő szövegek elemzésével rendszerbe állítunk, figyelembe véve a fogalmak ószövetségi, újszövetségi összefüggéseit.

A tanszék nevéből fakadóan céljaink egyike az Izrael környezetét meghatározó ókori keleti vallások, valamint a nagy világvallások és fontosabb vallási mozgalmak tárgyszerű ismeretanyagának elsajátítása. Az előadások célja, hogy az emberiség történelme folyamán burjánzó vallások szövevényében rendszert lássanak a hallgatók, ugyanakkor élmény legyen számukra a különböző vallások jól működő, belső törvényszerűsége mellett a Biblia specifikumának felfedezése. Egy-egy félév nyilván nem elegendő e tárgyban az ismeretek teljességének kibontakoztatására, de arra igen, hogy az ismeretek keresztmetszete alapján a hallgató fogékonnyá váljon a vallásos gondolatok kuszaságának rendszerbe foglalására, érzékelje a rendszertelenség veszélyét, és privilégiumának tekintse a Biblia hitelességének megőrzését. Oktatásunknak el kell jutnia a legújabb vallások magyarországi sajátosságainak megismeréséig is.

Az Ószövetség és Újszövetség emberének hite nem légüres térben született. E hit speciális, megtartó, történelemformáló ereje csak azok számára ismerhető meg, akik megismerik azokat a történelmi, társadalmi politikai, közéleti, közjogi, közigazgatási, kereskedelmi, oktatási, néprajzi, gazdasági, kulturális folyamatokat, melyek meghatározták ennek a hitnek a születését. A tanszékünk hangsúlyt helyez arra, hogy az Ószövetség-Újszövetség korának-történelmének problémáival ismertesse meg a hallgatókat, s így csodálkozzanak rá a Szentírás korának adott helyzetben megszólaló üzenetére.