A fennálló kormányok részéről hol több, hol kevesebb segítséget kapnak, de igazából elkötelezett emberek, településszövetségi vezetők, országgyűlési képviselők, polgármesterek, tanárok, egyházi elöljárók, lelkipásztorok az élharcosai ennek a küzdelemnek. Ebbe a harcba cseppentem bele magam is 2000. augusztusában, felváltva Bojtor István nagytiszteletű urat, aki Göncruszkán és környékén negyvennégy esztendőt szolgált, és a szó szoros értelmében harcolt a gyülekezet megmaradásáért, zongoratanárként, közéleti emberként pedig a vidék kultúrájáért, értékeinek megmentéséért, feleségével együtt.

Azon a számomra emlékezetes, nyári délelőttön, a gönci - akkor még esperesi, ma püspöki - iroda teraszán több érintett lelkipásztorral ültünk le Csomós József esperes úrral, és beszéltük meg: hogyan tovább. Akkor kaptam a feladatot, hogy vegyem át a nyugdíjba vonuló Bojtor nagytiszteletű úrtól Göncruszka gyülekezetét. Csomós esperes úr nem rejtette véka alá a fő feladatot, amely rám várt. Elmondta, hogy hosszú távon Hejce és Vilmány bevonásával egy göncruszkai körzetet szeretne az egyházmegye létrehozni, s ehhez szükséges, hogy Göncruszkán modernizáljuk a parókiaépületet. Akkor az első tervek arról szóltak, hogy hároméves ütemezéssel, zsinati kölcsönnel oldjuk meg a feladatot.

Aztán a következő év tavaszán Csomós esperes úr felhívott, és lediktálta egy internetes honlapnak a címét, és elmondta: ez a Gazdasági Minisztérium honlapja, ahol az adott cím az (áldott emlékű) Széchenyi Terv parókiarenoválásokra kiírt pályázatának anyagát tartalmazza. Elmondta: az idő rövid, cselekedni kell. Így lett. A parókiák belső felújítására kiírt pályázat teljes összegét (5 millió Ft) pályáztuk meg, és Istennek hála, az előző kormány, már csak ügyvezető gazdasági minisztere, Matolcsy György miniszter úr aláírásával tájékoztattak bennünket: megnyertük a teljes támogatást. Ehhez még az egyházkerület tett hozzá a fentivel megegyező összeget, biztosítva számunkra az önrészt, valamint a gyülekezet toldotta meg a meglévő keretet 1,2 millió forinttal. Így kezdtünk hozzá 2002 őszén az építkezéshez. Első ütemben a tetőt cseréltük le, majd 2003 tavaszán elkezdődött a belső felújítás. Igyekeztünk a kor igényei szerint, mégsem túl nagy változtatásokkal egyszerre modern, de a régi stílusából minél többet megőrző épületet kialakítani. Múlt év őszén az állam - nagy örömünkre - minden különösebb gond nélkül vette át a beruházást. Így ez év tavaszán megkezdődhet a tartalékokból a parókia külső rendbehozatala, ami díszvakolásból, a kerengőnek járólapokkal való burkolásából és a kerengő feletti gerendázat kezeléséből, illetve helyenkénti burkolásából áll. Terveink között szerepel a parókiaudvaron álló harangláb felújítása és az udvari tereprendezés is. Emellett Csomós püspök úr segítségével sikerült újratárgyalni a gyülekezetet érintő kárpótlást az állammal. Ennek eredményeképpen, a helyi önkormányzat hathatós közreműködése mellett, reményeink szerint ez év őszén megkezdhető lesz a parókai mellett álló egykori református iskola imateremmé való átalakításának munkálata is.

Ha mindezt össze akarnám foglalni, azt mondhatnám: hálát adunk Istennek azokért az országos vezetőkért, akik támogatandó nemzetmegtartó erőt láttak az egyházban; hálát adunk Istennek látással bíró egyházi vezetőinkért; én magam pedig hálát adok Istennek ennek a cseppnyi (alig nyolcvanlelkes) gyülekezetnek odaadó támogatásáért, és Sivák Ernő gondnok úrért, akinek szíve ott égett végig a ruszkai paplak újjászületéséért tett erőfeszítésekben.

Molnár Sándor

helyettes lelkipásztor