Beszámoló a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon Karácsony és Nagyböjt közötti eseményeiről

Népek karácsonya a Lévayban

A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon idegen nyelvi munkaközösségei és az iskola diákjai képzeletbeli utazásra hívták szüleiket, nagyszüleiket, tanáraikat december 17-én, hogy bepillantást nyújtsanak abba a tarka kavalkádba, ahogy Európa különböző országainak népei karácsonyoznak. Sok dalból, táncból, meséből, jelenetsorból összeállított ajándékcsomaggal kedveskedtek angol, német, francia és olasz nyelven a Rónai Sándor művelődési házban összegyűlt vendégeknek. A mintegy háromórás képzeletbeli utazás során a karácsonyi körképben a szülők arról is meggyőződhettek, hogyan tudnak gyermekeik angolul, németül, franciául és olaszul beszélni.
A színvonalas műsor elkészítéséért és betanításáért köszönet illeti az intézmény idegen nyelv szakos tanárait: dr Kóczi Rozáliát, a német nyelvi munkaközösség vezetőjét és a munkaközösség tagjait: Nagyné Bódor Katalint, Szabó Renátát, Szitáné Zsolnai Beátát, Tóthné Nagy Anikót; Szilágyiné Major Juditot, az angol nyelvi munkaközösség vezetőjét és a munkaközösség tagjait: Borosné Répási Ritát, Dőri Erzsébetet, Durda Szilviát, Hilóczkiné Hegedűs Ildikót, Pálmai Zsoltnét, Szepessy Lászlót, valamint  Kistelegdi Mária és Szűcsné Bottka Krisztina francia szakos tanárokat és Dőri Erzsébetet, aki az olasz nyelvi műsort állította össze.

„Az ellentétek nem ellentmondóak, hanem kiegészítik egymást"
(Niels Bohr)
TERMÉSZETTUDOMÁNYOS NAPOK A LÉVAYBAN

A természettudományos gondolkodás és a keresztyén hit a teremtett világ és Isten dolgai megismerésének két, egymást kiegészítő módja. Keresztyén ember számára mindkettő fontos, ahogy fontos tudnia azt is, hogy mi az, ami tudományos módszerekkel ragadható meg, és melyek a hitbeli kérdések életünkben.
A természettudományos gondolkodás népszerűsítése, a régiónk természeti értékeinek megismerése valamint egykori - a Lévayhoz is kötődő - neves természettudósok emlékének ápolása a célja az immár 7. alkalommal, február 13. és 15. között megrendezésre kerülő „Természettudományos napok"-nak.
Az elsősorban diákoknak szóló előadásokon kedden Bodnár Mihály, a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága Dél-Borsodi Tájegység vezetője tartott vetített képes előadást „Dél-Borsod természeti értékei" címmel. Szerdán dr. Füköh Levente, a gyöngyösi Mátra Múzeum igazgatója „A múzeumok szerepe a természettudományos gondolkodás fejlesztésében" címmel tartott előadást, majd csütörtökön három tanulónk: Farkas Renáta „A Hortobágyi Nemzeti Park élővilága és néprajzi értékei", Ábrám Ágoston „Magyarország történelmi borvidékei", Hangó Pál „A világ megőrzendő öröksége: Az Aggtelek-Domica cseppkőbarlang rendszer" címmel tartott előadást.
A természettudományos napok sikere és a hozzá kapcsolódó megyei szintű „Csorba György természettudományos feladatmegoldó verseny" gördülékeny lebonyolítása  a természettudományos munkaközösség vezetőjének, Makranczi Zsoltnak és tagjainak: Csörgei Rita, Dóka Erzsébet, dr Zolnayné Takács Judit, Kerboltné Tóth Edit, Kovács Sándor,  Molnár Csaba, Taskó Márta kollégáknak köszönhető.
A Természettudományos napok védnökei a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémiai Bizottsága, valamint a Magyar Földrajzi Társaság Miskolci Területi Osztálya voltak, fő támogatója pedig a Jedlik Ányos Természettudományos Ismeretterjesztő Társulat.

2500 fiatal a miskolci Sportcsarnokban
Nem sportmérkőzés - ökumenikus imaheti alkalom!
Miskolc Északkelet-Magyarország legnagyobb egyházi fenntartású oktatási intézményrendszerrel rendelkező városa. Négy egyházi fenntartású gimnázium, négy általános iskola és négy óvoda alkotja ezt az intézményrendszert. Közel 3000 fiatal tanul egyházi fenntartású oktatási intézményben Miskolcon. Az intézményfenntartók közül a Református Egyház működtet a legtöbb oktatási intézményt: két óvodát, két általános iskolát, egy gimnáziumot.
Január 22-én a 12 egyházi oktatási intézmény közös szervezésében közös ökumenikus alkalmat és magyar kultúra napi megemlékezést tartottunk a Sportcsarnokban közel 2500 10-18 év közötti fiatal és az őket nevelő pedagógusok részvételével. Felemelő volt együtt énekelni, imádkozni és hallgatni a nyolc iskola közös énekkarának énekét:
„Szólj ötágú síp, zengj magyar ének! Adj hálát az ég nagy Istenének!"

Közösségi hétvégék a Lévay József Református Gimnázium Tóth Pál diákotthonában
Intézményünk nevelési gyakorlatában fontos szerepet tölt be a 200 férőhelyes diákotthonunk. A távolról érkező tanulóink itt kapnak elhelyezést és gondoskodást testi, értelmi és lelki fejlődésükről. A négy lány és négy fiú csoportot tíz nevelőtanár gondozza, az ő munkájukat koordinálja Szilágyi Zoltán lelkipásztor, a diákotthon vezetője, az intézmény diákotthonért felelős igazgatóhelyettese.
A tanév során négy alkalommal van közösségi hétvége az intézményben. Ezek az egymás jobb megismerését, a kapott tálentumok megmutatását, ünnepeinkről való megemlékezést vagy azokra való készülődést, a szülőkkel való találkozást és a lélekben való elcsendesedést is szolgálják.
Jelentős hozadékuk ezen túl a közös munka, készülődés, izgalom, a közös fellépés, az önfeledt szórakozás és az együttes elcsendesedés semmivel sem pótolható élménye és nevelő ereje.
A január 24-25-ei közösségi hétvége a magyar kultúra napjáról való megemlékezésben, valamint a „Ki miben jeleskedik" vetélkedővel telt, a március 12-13-ai hétvége pedig szülő-tanár-diák találkozóval, a Rónai Sándor Művelődési Központban tartott színvonalas ünnepi megemlékezéssel és gálaműsorral telt.
Itt mutatkozott be először a „nagyközönség" előtt intézményünk néptánc és népzenei csoportja a „Kösöntyű" népi együttes.
Az ünnepeken, a közösségi hétvégeken és a „szürke", dolgos hétköznapokon Boskó Károlyné, Dr Balla Terézia, Gellértné Oláh Julianna, Kardos Katalin, Csanálossy Béla,  Kalydy Zoltán, Parajos Tibor, Sípos Tamás, Tóth Ferenc nevelő tanárok pótolják a szülők gondoskodó szeretetét tanulóink számára.


„Szólj ötágú síp!" Kárpátaljai napok a Lévayban
A magyar nemzet és a magyar kultúra szerves részeként kell tekintenünk az anyaországon kívüli területeken élő magyarokra. Történetük bemutatása, sajátos hagyományaik,  művészetük és értékeik megismertetése diákjainkkal, kapcsolatok építése és ápolása fontos része nevelő munkánknak.
Február utolsó hetében, immár hetedik éve háromnapos rendezvénysorozatra hívjuk vendégszereplésre, évenként más és más  elcsatolt magyar terület képviselőit. Az idén Kárpátalján volt a sor.
Február 24-én a délelőtti órákban a gimnázium dísztermében kiállítás nyílt kárpátaljai művészek alkotásaiból: Hidi Endre keramikus, Prófusz Marianna népművész-textilszövő és Veres Péter festőművész alkotásait állították ki.
Délután a Rónaiban „Beregvidék üzenete - dalok és táncok Kárpátaljáról" címmel a Beregszászi Művészeti Iskola diákjainak műsorát nézhették meg diákjaink. A művészeti iskola igazgatója Pirigyi Béla, egyben a Beregvidéki Magyar Kulturális Szövetség elnöke is.
Február 25-én Nagy Zoltán Mihály a kárpátaljai magyar irodalmi folyóirat, az Együtt főszerkesztőjének, valamint Gönczy Sándor és dr Molnár József a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárainak előadását hallgathattuk meg, majd beszélgetésre volt lehetőség.
Február 26-án dr. Orosz Ildikó a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke tartott előadást „A kárpátaljai magyar nyelvű oktatás helyzete az egységesülő Európa árnyékában" címmel, majd aktuális kérdésekről vezetett beszélgetést.
A színvonalas rendezvénysorozatot kitartó szervezőmunka előzte meg. Ezért dr Molnár Miklósné igazgatóhelyettes asszonyt, Dóka Erzsébet és dr Balla Terézia tanárokat illeti a hála és a köszönet.

PEREGRINATIO REFORMATA CONTEMPORANAE
Kárpát-medencei iskolai kapcsolatépítő program
„Amit hall az ember, annak később 10%-ára emlékszik, amit lát, annak 25%-ára,
amit lát és hall, annak 45%-ára, és amit lát, hall és csinál, annak 85%-ára"
Az anyaországon kívül napjainkban 14 magyar református gimnázium működik. Egy a Felvidéken: Rimaszombaton; négy Kárpátalján: Nagyberegen,  Nagydobronyban, Tivadarfalván és Técsőn; kilenc pedig az alábbi erdélyi városokban: Szatmárnémeti, Nagyvárad, Zilah, Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely. Ezekben az intézményekben több, mint 2000 magyar fiatal tanul.
A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon 2003-ban mind a 14 iskolára kiterjedő testvériskolai kapcsolatot kezdeményezett.
Ennek eredményeként 2004. márciusában 14 lévays diák látogat anyaországon kívüli testvérintézményekbe, és a Lévay 5 intézményből 10 tanulót fogad egy hónapra. A többi intézményből novemberben érkeznek tanulók. A program évente ismétlődő diákcserét, tanárok kölcsönös látogatását és nyitottságot nagyobb közös programok szervezésére jelent. Az anyaországi református gimnáziumok némelyike ápol testvériskolai kapcsolatokat, de ilyen átfogó és szervezett formában a Lévay elsőnek indított kapcsolatépítő programot. Kívánjuk, hogy legyen áldás rajta, és minél több gimnázium érezze fontosnak hasonlót indítani!
A Lévayban két régiófelelős koordinálja a programot: Dóka Erzsébet tanárnő a kárpátaljai és felvidéki iskolákkal való kapcsolat, Hegedűs Gyöngyi tanárnő pedig az erdélyi iskolákkal való kapcsolat felelőse. Szervező munkájukért köszönet illeti őket!

FEBRUÁR-MÁRCIUS A FELVÉTELIK IDŐSZAKA
Egy iskola életében alighogy megkezdődik egy tanév, máris el kell kezdeni a következő tanév szervezését: a beiskolázási tájékoztató összeállítását, általános iskoláknak, református gyülekezeteknek való kiküldését, tájékoztatások, nyílt napok szervezését, felvételi előkészítő beindítását ahhoz, hogy február közepén a jelentkezési határidő leteltével kezdetét vegye a felvételi időszaka.
Az izgalom, a megmérettetés, a rangsorolás, az öröm és a csalódottság időszaka ez. Az intézménynek nincs könnyű dolga, hiszen a hatosztályos képzésre a felvehető 64 helyre 100 tanuló jelentkezett, a négyosztályos képzésben a felvehető 64 helyre 240 tanuló jelentkezett.
Köszönjük a lelkipásztorok, presbiterek, gyülekezeti tagok elkötelezettségét a tanulók Lévayba irányítása tekintetében, és megértést kérünk abban, hogy nem tudunk mindenkit - aki komolyan a Lévayba szeretne bekerülni - fogadni. Nagy kérdés az, hogyan tudnánk figyelemmel kísérni azon fiatalokat, akik komoly gyülekezeti háttérrel rendelkeznek, de vagy nem hozzánk jelentkeznek, vagy nem kerülnek felvételre.
A felvételi eredményének elemzésére a későbbiekben még visszatérünk.
Az év eleji időszak bővölködött eseményekben, és még nem is szóltunk a szülők és pedagógusok számára első alkalommal szervezett alapítványi bálról, amelynek pohárköszöntőjét Csomós József püspök úr tartotta, zárszót pedig dr. Nagy Gábor szülő, a „Lévays Szülők Egészséges Ifjúságért Egyesület" elnöke mondott, valamint a négy egyházi gimnázium közös szervezésében tartott diákbálról, és sok más eseményről.
A böjti időszakba lépve az intézmény is elcsendesedik. A pergő eseményeket a tanulásra való hatványozott odafigyelés, különös tekintettel végzős tanulóink érettségire és továbbtanulásra való felkészülésére, Jézus Krisztus kereszthalálának és feltámadásának életünket is átformáló csodájának újbóli átélésére való készülődés kell jellemezze. Övezzen hála, köszönet és áldás minden pedagógust, munkatársat, akik az ünnep- és hétköznapokban lelkükből adnak hozzá egy darabot ahhoz a nevelő munkához, amellyel a jövő keresztyén nemzedékét készítjük az életre,  és köszönjük az értük imádkozó gyülekezeti tagok, lelkipásztorok, szülők áldozatos ránk gondolását.

Gyülekezeteinknek adjon megújuló hitet, örömet és erőt a napi munkához Jézus Krisztus feltámadásának bizonyossága!

A híreket szerkesztette: Ábrám Tibor,
főgondnok, gimnáziumi igazgató