Az egykori halálraítélt, majd életfogytiglannal sújtott tanár, író magával ragadó előadása elején megidézte szeretett tanárait, Egey Antalt, Orbán Pista bácsit. Megható vallomása a tisztelet és hála szavaival s a diákos közvetlenség gesztusaival győzte meg a hallgatóságot, hogy Patakon egész életére meghatározó útravalót kapott. A faluszemináriumi munka a békési falvak szellemi élesztője lett. 1956-ban mint a Békés Megyei Forradalmi Bizottság vezetője tevékenykedett. Olyan őszintén, magával ragadóan ecsetelte a magyar nép szent ügyét, hogy a szovjet kiskatonák átálltak a forradalmárokhoz. Ezzel a legsúlyosabb vádat vonta magára: a szovjet hadsereg szétzüllesztésével vádolták meg. Hittel viselte megpróbáltatásait, hűséges felesége osztozott a nehézségekben. Isten vele volt, s megengedte a nagy találkozást azokkal a túlélő szovjet katonákkal, akik a forradalom leverésére kapott parancsot az ő szavára szegték meg.
Figyelem a hallgatóságot. Nem könnyű 300 tizenévest a felnőtt élet tapasztalataival lekötni. Kinek sikerült ez most? A jó szónoknak? Az írónak? A forradalmárnak? A börtönviselt embernek? Az öregdiáknak? Annak, aki meggyőző, hiteles közvetítője értékrendjének. A négy nyelven beszélő tanárt szabadulása után egy ávós tiszt rendszeresen zaklatta, s garantálta, hogy soha nem fog tanítani. No, igen. De ki is az, aki tanít? Aki katedrán áll? Aki osztályteremben dolgozik? Akinek a munkahelye az iskola? Nem: aki akkor is, ott is tanít, ahol senki nem tananyagot, leckét, osztályzatot vagy vizsgát vár és kap. Ha csak mesél az életéről, ha elmondja, hogy hittel lehetett kibírni, hogy van még most is, hetven fölött ereje írni, fordítani, előadásokra utazni, mert hivatása van... tanítómester.
Tanár úr, kedves Pali bácsi, csont...  csont!

Sinkóné Tóth Zsuzsanna,
gimnáziumi tanár