A megmaradás titka


Az elmúlt év végén „A megmaradás titka" címmel szólt Isten Igéje a mezőnagymihályi gyülekezetben egy héten keresztül minden este. Az evangélizációs szolgálatot dr. Csiha Kálmán Erdély nyugalmazott püspöke végezte. Estéről estére szépszámú gyülekezeti közösség hallgatta sokszor könnybe lábadó szemekkel, hogy mit jelent megmaradnunk a hitben. Fájdalmasan kellett szembesülnünk a jelenlegi helyzettel, hogy milyen állapotban van magyarságunk, hogy milyen önpusztító életet folytat, és hogy lelkileg, hitben milyen kiüresedett.
Csodálatos volt hallani az evangéliumot, hogy van kiút, van bűnbocsánat, van szabadulás, ha van megtérés és bűnbánat.
Az evangélizáció szombati napján a már szokásos egyházmegyei csendesnapunkat tartottuk „Komolyan venni Istent, mert Ő halálosan komolyan vette a mi üdvösségünket!" címmel. A csendesnapoknak már lassan több éve Mezőnagymihály ad otthont, ahol ennek régen is hagyományai voltak. Az alkalmon püspök úr mellett szolgált egyházkerültünk főgondnoka, egyházmegyénk esperese, lelkipásztorok, gondnokok.
Vasárnap úrvacsorai közösséggel éltünk. Hálaadás volt a szívünkben az Istentől kapott áldásokért.
A hét záró alkalma volt a szomszédos Gelejen Geleji Katona Istvánra emlékeztető ünnepi istentisztelet. Erdély egykori püspökére emlékeztünk, aki a község szülöttje.
Hisszük, hogy az ébresztgetés nem volt hiábavaló, mert sokan szívükben hordozzák a mai napig is az üzenetet, és ha még nem is látványos módon, de a gyülekezetben is elindított embereket és új szolgálati lehetőségeket. Rádöbbentett bennünket arra a tényre, ami országos problémát jelent, hogy a gyülekezethez tartozás nem tükrözi azokat a számadatokat, amit a népszámlálás adatai mutatnak. Az elhatározás is megszületett már a mezőnagymihályi presbitériumban egy missziói munkatársi közösség felállítására, akik küldetésnyilatkozat és missziói munkaterv alapján megkeressük református testvéreinket, és közösen próbáljuk őket megszólítani, a gyülekezet életébe bevonni őket. A családokat kell elérnünk és megszólítanunk, hogy a gyülekezet családi közösség legyen.
Reméljük, hogy Isten minden évben készít számunkra ilyen alkalmakat, amik megszólítanak, felráznak, megújítanak bennünket, és olyan találkozások ezek, ahol többen több gyülekezetből lehetünk egy szívvel és egy akarattal.
Nagy Zoltán Csaba, lelkipásztor
Mezőnagymihály-Gelej