42 fő gyermekkel indultunk el, ma 92 gyermeket nevelünk három csoportban.

Az óvoda régi épületét a fenntartó felújította, átépítette, nagy áldozatvállalással működteti, támogatja.

2002. szeptember 1-jén tagóvodával bővült az intézmény, melynek telephelye a belvárosban van, a Görgey út 20. szám alatt.

A tagóvodában 65 gyermeket nevelünk református keresztyén értékeink, hitvallásunk szerint.

Tíz év alatt gyakran felmerült a kérdés: hogyan dolgozunk, nevelünk, van-e igény az óvodai szolgálatokra, honnan érkeznek a gyermekeink, stb..

Pár sorban nehéz lenne választ adni, de a mi Urunk határozott szavakkal megmagyarázta a ,,nagyoknak,” ilyeneké az Istennek országa!

Amennyiben komolyan vesszük a szavait, és lélekben átéljük az evangéliumokban leírt helyzetet, a követendő szavak még súlyosabbak.

,,Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Istennek országát, mint gyermek, semmiképpen sem megy be oda.”

Óvodapedagógusként ilyen egyszerű megérteni Jézus kijelentett igéjét. Óvodásaink bátran vallják, hogy imádkozni kell, imádságban bátran kérnek akár egy legegyszerűbb dolgot is az Úrtól, de csillogó szemükkel és tiszta szívvel mondják: Köszönöm Úr Jézus, hogy szeretsz, hogy meghaltál értem és feltámadtál értem.

Nem jelent különösebb gondot: ,,Áldás, békesség”-et köszönniük autóbuszon, villamoson vagy éppen erdei versenyen.

Nem szégyenkeznek, ha arról kell beszélni, hogy Isten a Teremtő.

Nem mosolyognak, ha arról van szó, hogy Jézus Krisztus ma is köztünk van, gyógyít, szabadít, tanít. Gyermekeinknek köszönhető, hogy nagymama előkeresi a régi imádságos könyvet, előveszi a ,,nagy Károlit” , és könnyeivel törli le róla port. Immár nem szégyen forgatni, mert a kisunokám is ismeri.

Gyermekeink beszélnek a fiatal szüleiknek arról, hogy Jézus Krisztus békességet tud adni az otthonokba, hogy lehet és kell imádkozni a mindennapi kenyerünkért, most van, aki meghallgatja.

Jézus Krisztus azt mondja: ha nem így fogadjuk Isten országát, nem vagyunk annak tagjai. Ezért van szükség az óvodára, és bár fenntartásuk, támogatásuk, áldozatvállalással jár, a legnagyobb áldozat már régen kifizettetett a kereszten.

Végezetül legyen a következő történetünk:

Egy kisfiú templomot rajzol sok-sok székkel, de csupán két-három felnőtt ült a székeken. Miért rajzoltál ennyi széket, ha alig van ember a templomban? -– kérdeztük?

Azért, felelte a kisfiú, mert látom, hogy egyszer majd sokan lesznek…

Adja meg az Úr, hogy az ,,egyszer majd” minél hamarabb eljöjjön!

Áldás, békesség!

Papp Lászlóné

óvodavezető