Megalakult az Egyházi Közművelődési Egyesület

Az egyházi kezelésben lévő kulturális centrumok mindenütt az országban hol hiányt pótolva, hol a közösségi kultúra régi-új színét adva folytatják hagyományosan magas színvonalú kultúraközvetítő tevékenységüket.
Ezeknek a közösségeknek az összefogása a tapasztalatok átadása, az érdekképviselet igénye hozta létre az Egyházi Közművelődési Egyesületet 2003. elején.  Az egyesület alapszabálya a célok között említi, hogy segítse az egyházi intézmények és a hatósugarukban élő lakosság kapcsolatának erősítését, az egyházi intézmények és a helyi önkormányzatok együttműködését. Célul tűzték ki, hogy az egyesület tevékenységével segítse az egyházi intézményekben kibontakozó kulturális misszió hatékonyabbá és korszerűbbé tételét.
Egy Szegeden megtartott konferenciát követően a közelmúltban az egri Kálvin Ház adott otthont az Egyházi Közművelődési Egyesület első jelentős konferenciájának megtartására. „Az egyházak közművelődési szerepe a mai magyar társadalomban” című két napos szakmai program keretében jeles előadók, egyházi vezetők, teológiai professzorok, közművelődési szakemberek tartottak előadást. A konferencia során „Egyház és közművelődés” címmel Dr. Seregély István érsek a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke tartott igen nagy figyelemmel kísért előadást. A Református Egyházat Ábrám Tibor főgondnok képviselte, aki „Az ifjúság helye a kultúrában” címmel tartott előadást. Evangélikus részről Dr. Frenkl Róbert professzor az Evangélikus Egyház országos felügyelője a média kultúraközvetítő szerepéről szólt. Dr. Szűcs Ferenc a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető professzora „Tudomány, kultúra, vallás” című előadásában fejtette ki gondolatait. Az egyház kulturális küldetéséről Dr. Hegedűs Lóránt a tanácskozó zsinat ügyvezető elnöke hatalmas ívű eszmefuttatást tartott.
Az egyházi intézmények kultúraközvetítő munkájának közelmúltbeli történéseit és eredményeit elemezte Balogh Ferenc az Egri Keresztény Ifjúsági Klub vezetője és Federics Róbert az Egri Fiatalok a Régióért Alapítvány ügyvezetője. Előadást hallhattak a résztvevők a kulturális pályázati lehetőségekről, a zarándokturizmusról, valamint a templomi bábjátékos találkozók tapasztalatiról.
A konferencia során az Egyházi Közművelődési Egyesület közgyűlésére is sor került. Az országos hatáskörű egyesület elnökévé Dr. Kádár Zsolt egri lelkészt, az Egervölgyi Egyházmegye esperesét választották.
A konferencia munkáját figyelemmel kísérte az írott és az elektronikus sajtó több tudósítója. A helyi és az országos rádióadók és televíziócsatornák beszámolót közöltek az eseményről. Ez az alkalom az egri Kálvin Házban öt éve folyó kulturális és művelődésszervezői munka elismeréseként is értékelhető.

Kádár Zsolt