Igaz, ma már csak a tekintetünk ütközik a magas sziklákra épített erődítményekbe, vagy azok maradékába. Viszont üzenetük több mint megcsontosodott relikviáké, amit a történelem szele leng át. Üzenik a mának, hogy megmaradásra szülte őket a kor. A megmaradáshoz annyi évszázadon át nem csak a sziklából merítették az erőt, hanem az emberek hitéből. Kitartani bárminemű vész is tűnik fel a távolban. Legyen az külhoni vagy belviszály, népességfogyás vagy elöregedés, munkanélküliség vagy elvándorlás. A végek boldogsága a bátor szívből és kitartó, állhatatos hitből nőhet ki.

Ezzel a boldogsággal találkozhattak Telkibánya egykori vártemplomában és környékén 2006. október 15-én délután azok, akik megtisztelték a gyülekezetet azzal, hogy részt vettek a lelkészbeiktatás ünnepi alkalmán. Ugyan az ősi bányavárosnak régi dicsősége csak emlékében él. Az egykori erődítmény köveivel a lakóházak alapját és falát táplálták, a hívogató tárnák elcsendesedtek, kihűltek, s a bányai porcelánok egy letűnt kor ebédjeihez szolgáltak kellékül. A hit bástyája azonban ma is áll, mi sem bizonyít ezt jobban, mint az, hogy a 24. helyben lakó lelkipásztorát ölelte keblére a gyülekezet. Szalay Ibolya lelkipásztornő 2004 őszén kezdte meg szolgálatait Telkibányán, mint helyettes lelkész. A két éve elindult munkát pecsételte meg a gyülekezet a beiktatás ünnepi mozzanatával.

Nagy reménységgel a szívekben készült a gyülekezet és az egész település az ünnepségre és a vendégek fogadására. A várakozás és a reménység, ami jellemezte és jellemzi ezt a közösséget, annak szól, hogy szeretné biztos kézben tudni a hívők seregét. A rendszerváltás óta a református közösségnek változások sorával kellett szembenéznie. A 1000 fő befogadására alkalmas templom padsorai egyre több helyen mutattak hiányjelet. Azelőtt csak a karzaton 150 levente feszengett. Az elmúlt másfél évtizedben négy új lelkipásztorral kellett a gyülekezetnek megismerkednie. Ilyen mérvű változáshoz korábban másfél évszázad szükségeltetett.

Az ünnepségen a helybéliek arca felragyogott, hogy kicsiny településük, a református közösség a figyelem középpontjába kerül. A harmincfős palástos sereg, amely a parókiáról a templomba vonult, mély tiszteletet ébresztett az alkalomra összegyűltekben.

Az istentisztelet a 84. zsoltárral kezdődött. A beiktatást Baksy Mária esperes asszony végezte, a Fil 1:27 alapján: „A Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy megálltok egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért." Az esperes asszony a prédikációban az őrállók felelősségét hangsúlyozta. Az Isten által elhívott vezetőknek szükséges a fokozott önvizsgálat, amit ki kell terjeszteniük a pásztorolt nyájra. Mindezek mellett elengedhetetlen az egy Lélektől való megérintettség, ami biztosítja a hívők közös cél érdekében történő összefogását.

Ezek után Szalay Ibolya immár beiktatott lelkipásztor tett bizonyságot Krisztusba vetett hitéről. Igehirdetése alapigéjéül Ézsaiás próféta könyve 48. fejezetének 17. versét választotta. „Ezt mondja az Úr, a te megváltód, Izráel Szentje: Én az Úr vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami a javadra válik, azon az úton vezetlek, amin járnod kell." Személyes, belsőséges vallomásként szólt a prédikáció. A nyolc évvel ezelőtt kapott ige bizonyította, hogy Isten hűséges és valóban megcselekszi választottaival ígéreteit. A lelkekért vívott harcban Isten tanító és vezető szándéka érvényesül, amikor is az Ő szavára elválik egymástól az arany és a salak. Mert van olyan bölcsesség, amit az ész, az értelem tud, de bizony lehet nagyon más az, amit a szív súg.

A istentisztelet folytatása képen nyilvános presbiteri gyűlést hirdetett meg Baksy Mária esperes asszony. Ennek keretében hangzottak el a köszöntések, melyek az emlékek tárházát nyitották meg, s a lélek húrjait pengették. Az ott lévők bepillantást nyerhettek Szalay Ibolya lelkipásztor életének fontosabb állomásaiba, az ő hitét plántálók és ápolók lelkiségébe. S a gyülekezet meggyőződhetett, hogy mennyi ember jó emlékezetében él Telkibánya, s mily sok szállal kötődik az eklézsia az egyházmegyéhez, az egyházkerülethez, s a világban élő keresztyén testvérekhez. Így adták át köszöntésüket a Tiszáninneni Egyházkerület nevében: Csomós József püspök úr és Ábrám Tibor a kerület főgondnoka. Az Abaúji Egyházmegye nevében Szabó László, az egyházmegye gondnoka szólt. Ezt követően dr. Ódor Ferenc országgyűlési képviselő, Mester Lászlóné a település polgármestere és dr. Nagy Antal Mihály a Sárospataki Református Teológiai Akadémia professzora bátorították a szolgálatban a frissen beiktatott lelkipásztort.

Külön öröm és megtiszteltetés volt a gyülekezet számára, hogy az észak-írországi testvérgyülekezet kilencfős küldöttséggel érkezett az ünnepségre. A bangori presbiteriánus közösség köszöntését Willis Cordner vezető lelkipásztor adta át. Majd Molnár Sándor a gyülekezet előző lelkipásztora kérte Isten áldását Szalay Ibolya gyülekezetben történő forgolódására.

Megható pillanata volt az együttlétnek, amikor a dédes- és bántapolcsányi, mint kibocsátó gyülekezet nevében Szűcs Endre egyházkerületi főjegyző emelkedett szólásra. Szavainak külön hangsúlyt adott az a 30 fős gyülekezeti csoport, aki részt kívánt venni szeretett „gyermekük" életének ezen fordulópontján. A köszöntő szavak gyónási mélységén túl előkerült a szószék takarásából egy hársfacsemete, ami a dédesi templomkertben virágzó fa ükunokája.

Az abaúji lelkészek nevében Tóth Viktória abaújvári lelkipásztor, a barátok, teológustársak nevében Mező Arnold Szinpetriben szolgáló lelkipásztor kért szót. Végül a gyülekezet gondnoka és a presbitérium fejezte ki örömét, megbecsülését és ragaszkodását a lelkésznő iránt. Az alkalmat színesítette a gyülekezet és a Timóteus csoport énekes szolgálata, valamint a gyermekek verses köszöntője. A köszöntők sorának elvarrásaképpen Szalay Ibolya lelkipásztor válaszolt az elhangzottakra. Az ünnepi istentisztelet után a résztvevők meghívást kaptak a templommal szemben lévő gyermektáborba, ahol terített asztal várta őket.

A nap már lehanyatlott, amikor az utolsó autó is kigördült a tábor udvaráról. A fényt viszont, ami ezen az őszi délután az ige hallgatásából, az emelkedett légkörből átragadt a gyülekezetre mindenki magával vihette, és szívében megőrizheti. A telkibányai protocollumban egy újabb fejezet nyílik. Reményeink szerint hosszú fejezet lesz, amelyről a Mindenható Isten gondoskodik. Így várjuk reménykedve az újabb és újabb tavaszokat, míg a hársfacsemete egyre nagyobb és nagyobb árnyat adó kört hasít le a parókia dimbes-dombos udvarából. Hiszen tudjuk, a növekedést Isten adja.

Szalay László Pál

lelkipásztor Telkibánya