Áron is megvettük az alkalmat. A ricseiek korán keltek, hogy időben megérkezzenek, a helybeliek közül pedig volt, aki azért kelt korán, hogy elvégezze ötórás „mezőgazdasági jellegű" munkáját, hogy részt vehessen programunkon, amely 10 órakor kezdődött. (Magyarra fordítva hajnal öttől dolgozott...)

Nem kellett sok időnek eltelnie, hogy visszaálljon a közös rend, a gyerekek felidézzék a nyáron tanult szabályokat - aki gyermekekkel dolgozik, az tudja igazán, mit is jelent az első őszi napokban a nyári szabadsághoz szokott csapatból csoportot formálni. Annyi bizonyos, hogy a templomba már egész fegyelmezetten mehettünk áhítatra, és a nyári fényképek közös nézegetésére. Ami új élmény volt: néhány szülő is eljött.

Igen, templomban voltunk. Nem volt hát hiábavaló a nyári munka. És amint kiderült, jó néhány gyermek rendszeresen ezt teszi azóta. Képesek vagyunk már templomban „viselkedni", énekelni, imádkozni, odafigyelni, elgondolkodni. Még nem tökéletes rendben, de nagy igyekezettel.

Ezután a remek ebéd és a közös játék, beszélgetés már csak ráadás volt. A Táboros találkozók pedig folytatódni fognak. Lehet, hogy mire kezébe veszi az Olvasó ezt az újságot, már a második találkozónkat tartjuk.

Miért fontos ez? A lelkészeken oszlik a teher.

A gyermekek pedig megélhetik: az egyház nem olyan valami, ami egyszer ad nekik valami jót, aztán elfelejti őket, hogy a jót megízlelve csak még rosszabb legyen az élet. Olyan csoporthoz tartozhatnak, amely kötelez. Amelynek jó és erős értékei vannak. Amelyhez jó tartozni.

Magam is - félig felnőttként - büszke vagyok arra, hogy a Táborosokhoz tartozhatom.

Barnóczki Anita