Jó, hogy van egy ilyen napunk, jó ilyenkor átgondolni, mit is tettek őseink, illetve mit tennének, hogyan keresnék az igaz választ mai kérdésekre a Szentírás alapján. Mégis hiba lenne október végén csak erre gondolni. Az igazsághoz tartozik, hogy van egy sokkal személyesebb, családunkat érintő alkalom, mert az őszi hangulat és a szokás minket is kivisz a temetőkbe. Rendbe kell szedni a sírokat, el kell látogatni más városokba, falvakba, ahol talán rég nem látott ismerősökkel is összefutunk... Jó, hogy kimegyünk a temetőkbe, jó hogy gondozhatjuk őseink sírját. Közben nemcsak az első fagyok elől megmentett, ki tudja, meddig szépen maradó virágokat hagyjuk a vázákban, nemcsak a pár négyzetméter földet készítjük elő a télre, hanem visszaemlékszünk szülők, nagyszülők szeretetére, az imádságokra, amire tanítottak, a fenyítésre, aminek hasznát érezzük felnőtt korunkban is. Öröm a gyermekeknek felidézni saját gyermekkorunkat, nekik is érdekes a temető fái alatt hallgatni a csendes történetet háborúról, frontról, fogságról és a hazatérésről, miközben érzik, ez valóság, még ha nincs is jelen a számítógépes játékokban megszokott zaj és képernyőn fröccsenő vér.

A tantételeknél sokszor ékesebb bizonyítéka Isten erejének egy ilyen történet, ami személyessé és gyakorlatiassá teszi az Igét. Így kapjuk meg hallásból, tapasztalatból azt a kőszikla erősségű alapot, amin a pokol kapui sem vehetnek diadalt. Feltámadás, hit, eligazodás a mai élet útvesztőiben így találkozhat október-november fordulóján.

Milyen furcsa: Luther kereste a kegyelmes Istent, és mikor rátalált, mindenkit el akart, és sokakat el is tudott hozzá vezetni. Micsoda erő volt a Római levél leírt betűi mögött! Micsoda bátorságot adott azoknak, akik Lutherhez hasonlóan kézbe vették, majd szívbe zárták a Bibliát! És azóta is vannak, akik oly sok ellenséges indulat között kiállnak az Ige mellett, mert másként nem tehetnek! Honnan volt Európát átformáló ereje a reformációnak? Gondolhatunk az ekkor elterjedt könyvnyomtatásra, a népiskolákra, az egyetemek közti diákvándorlásokra, de akkor ma, az internet, a mobiltelefon, a repülőgép korában miért irigyeljük mégis az ő eredményeiket? Valószínűleg nem a kommunikációs eszközök adták a szavak sodró erejét, hanem a szavakban lévő igazság! Ha valaki meghallotta, megismerte, megtapasztalta Isten szeretetét, az továbbvitte és elmondta, leírta, kihirdette. Lehet, hogy más formában, más nyelven, de ugyanolyan hitelesen. Meg kell tanulnunk őseinktől: ha megtaláltuk hit által kegyelmes Krisztusunkat, és van anyanyelvű Bibliánk, amiben a teremtett világban élő bűnös és megváltott emberről olvasunk, akkor megvan az a kőszikla, amire építhetjük erkölcsünket, szavainkat, tetteinket. Csak akkor találunk ki a ránk szakadt morális válságból, a mindent szabad gondolkodás átkától, ha megtaláljuk az egyetlen evidenciát, mely nem hasad meg. Ma is megáll az Istennek Igéje a temetőkertben, mert Krisztus valóban feltámadt, megáll az Ige a világban, mert Isten nem ember, hogy hazudjon, és megáll a gyülekezetben, köztünk, hogy Lutherhez hasonló küldetésünkben mi is megálljuk helyünket, mert másként nem tehetünk.

Ferenc József lelkipásztor

Bükkzsérc