Magyar kollégái között is sok barátja volt, közülük többen, így a hírt hozó miskolci Havasi Béla nyugállományú bv-nevelőtiszt is, aki korábban a születésnapi ünnepségen, utóbb a temetésen is részt vett. Beszámolt róla, hogy dr. Otto Labodás vezérőrnagy, a szlovák büntetés-végrehajtás országos parancsnoka búcsúztatta az elhunytat, méltatta érdemeit.

Az egyházi szertartást msgr. Frantisek Vrábel, a szlovák büntetés-végrehajtás főlelkésze vezette, megemlékezve arról, hogy Jendrus ezredes a munka-család-segítőkészség háromságában találta meg élete fő feladatait.

Sokan emlékeznek még rá, hogy 1997. december 4-én egy zavart tudatú hajléktalan felgyújtotta a miskolci református műemlék Deszkatemplomot. A porig égett istenháza újjáépítésének megszervezése szinte még azon a napon megkezdődött. A kormányzati segítség mellett számos vállalat, vállalkozó, valamennyi felekezet, egyházközségek és egyszerű hívő emberek ajánlottak fel pénzt, építőanyagot, kétkezi munkát. Nagy összegről és nagy munkáról volt szó, de az összefogás, a tenni akarás meghozta gyümölcsét, 1999. május 2-án, tehát szűk másfél év után felszentelték az újjáépült Deszkatemplomot.

A fenti két hír összekapcsolható. Havasi Béla, aki már akkor is baráti kapcsolatot ápolt Jendrus ezredessel, arról érdeklődött, nem tudnának-e valamilyen segítséget nyújtani a Deszkatemplom újjáépítésében. A szlovák bv-parancsnok akkor msgr. Frantisek Vrábelhez fordult, a főlelkész pedig tovább, Frantisek Tondra szepesváraljai katolikus püspökhöz.

Szlovákiában nemcsak régi épületeiket kapták vissza az egyházak, hanem egyéb javaikat, így földjeiket, erdőiket is. A szepesváraljai püspökségnek jelenleg is nagy kiterjedésű erdői vannak. A közvetítők kérésére a püspök úgy határozott, hogy a szlovák római katolikus egyház fenyő fűrészáruval segít a leégett magyar református templom újjáépítésében, mégpedig egymillió forint értékben.

E sorok írója is jelen volt azon a szepesváraljai találkozón, amelyre Havasi Béla és a miskolci református lelkész, Kádár Péter utazott el, hogy a segítségről tárgyaljon. Ott volt a templom újraszentelésén is, amelyre eljött Tondra püspök úr is.

Nehéz meghatározni, pontosan mennyi érdeme volt a kapcsolatok kiépítésében, a segítség megszervezésében Havasi Bélának, mennyi a nemrég elhunyt Jendrus ezredesnek, a szlovák főlelkésznek és a püspöknek. De nem is ez a lényeg. A fontos az, hogy két nemzet és két felekezet tagjai, képviselői segítettek egymáson a bajban. Jogos tehát, hogy ilyen módon is megemlékezzünk arról az emberről, aki a búcsúztató pap szavainak megfelelően nemcsak a munkájával, családjával, hanem segítőkészségével is bizonyította emberségét.

(gróf)