Zempléni presbiteri konferencián jártam…

Én Cigándról származom, és jó a földijeimmel találkozni, de sok zempléni presbitertestvéremmel az ismeretségből testvériség lett. Jó hallani a konferencián a többi gyülekezet sorsáról, küzdelmeiről, az egyházunk egészét érintő folyamatokról, és értékes előadások gazdagítják hitünket, szélesítik látókörünket. Az idei alkalomra a szokásosnál is jóval nagyobb számban jöttek el a presbiterek, és több gyülekezetből, így a megszokott helyünket, a középiskolai kollégium étkezőjét kinőttük. Az előadások a testi és lelki egészség összefüggéseiről, a gyó­gyulás Szentírásban elénk adott lehetőségeiről szóltak. Köszönjük minden előadónak a felkészülést, tudásuk átadását. Mi hazatérve mindig beszámolunk a gyülekezet előtt a tapasztaltakról, és igyekszünk a tanultakat beépíteni szolgálatunkba. A konferencián feltöltekezünk lelkileg is az evangélizációs szolgálatok, áhítatok lelki tápláléka nyomán, és úgy érezzük, itt Zemplénben, ahol nagyon sok kis gyülekezet és elszegényedett település van, erőt és biztatást nyerünk, hogy presbiterként egymást biztatva végezzük munkánkat Isten dicsőségére.

Aros János presbiter

Sárospatak