Az igehirdetés után a gyülekezet lelkipásztora, dr. Szathmáry Sándorné köszöntötte a vendégeket, vagyis az egyházmegye esperesét, az ünneplő gyülekezetet, a presbitereket, majd a zászlót átadó családot, Steiner Józsefet, az erdészet volt igazgatóját, erdőmérnököt és feleségét, valamint Lenártek Andrást, a kerület országgyűlési képviselőjét.
Az avatást követően Gazda István esperes az újonnan megválasztott presbitériumot köszöntve az esküt vette ki a megválasztottaktól. Több új és fiatal taggal, köztük nőkkel is gyarapodott a presbitérium, miután a jövőben többen már csak a tiszteletbeli presbiter tisztségét tudták vállalni koruk előrehaladására tekintettel. Az esküt tett presbiterek emléklapot és könyvet kaptak a gyülekezettől, melyet az esperes adott át kinek-kinek.
Dr. Szathmáry Sándor professzor szólt ezután a presbiterekhez, és a presbiteri tisztség bibliai értelmét fejtette ki. Hivatkozott egy bibliai apokrif könyvre Hermász Pásztorára, melyben egy látomás lepi meg az olvasót. Egy öregedő hölgyet lát az író, aki közelebb jön, és egyre fiatalodik, míg fiatalasszonyból menyasszony lesz. Ki vagy te úrnőm, kérdi megrendülve a látnok. Én vagyok az egyház, hangzik a meglepő válasz. Az egyház titka tehát nem az, amit sokszor látunk, hogy az egyház öregszik, hanem az, hogy megújul, megfiatalodik, és a Krisztus várásában menyasszony lesz. Az egyház mindig több, mint ami belőle látható, mert az egyház a hit tárgya. A végső igazság nem az, amit látunk, ami van, hanem az, ami lesz, amivé az egyház alakul a Szentlélek munkája nyomán. Sokszor keserűen azt mondjuk magunkat és az egyházat, meg a presbitériumokat látva: „Non plus ultra", azaz „Nincs tovább". Végéhez érünk utunknak és megöregszünk, elfáradunk, lendületünket vesztjük. De a Lélek látása az: Van tovább. Több az egyház annál, mint ami belőle látszik. Az egyház a Lélek által a szüntelen megújulás titkát hordozza. Több önmagánál, mert az egyház az élő Krisztus létformája, teste, aki önmagát újra feltárja egyháza előtt, és benne megtérést, újjászületés és megújulás csodáját viszi végbe. Egy ilyen megújulás lehetősége az újraválasztás is, ha ez a hit éledésének az alkalmává lesz. Az egyház a hit kockázata, mondta Ravasz László püspök, és ez örök igazság. Nem múlttá lesz, hanem a jövő felé halad.
De mi is a presbiter feladata: „Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra" - mondja Pál az efezusi véneknek. Ebben ott van a hatalmas felszólítás: gondozd magad, figyelj lelki fejlődésedre, hogy aztán gondozhasd a gyülekezetet is. A magával szemben lelkiekben igényes presbiter a mai kor kihívása, mert e nélkül a gyülekezet sem lehet növekvő és gyarapodó. Soha nem adhatok mást, csak azt, mi lényegem, fogalmazza meg Madách a nagy igazságot. Ezért belső világodat ne hanyagold el, és akkor a gyülekezet sem hanyatlik el.
Ezután következett a magyar zászló ünnepélyes átadása, és a gyülekezet részéről való elfogadása. Az átadók: Steiner József és felesége, akik a gyülekezet életében folyamatosan szolgálatot végeztek és végeznek. Most a gyülekezetet a magyar zászlóval ajándékozták meg, mert a millenniumi zászlóavatásból a gyülekezet annak idején kimaradt.
A zászlót a gyülekezet lelkipásztora vette át a gyülekezet gondnokával és egyik presbiterével, és néhány gondolatot fűzött a zászló avatásához. Az egyház és a magyarság életében vannak szimbólumok, melyek belső titkokat és igazságokat fejeznek ki és tesznek láthatóvá, érthetővé. Az egyház életében mindenek előtt ilyen a kereszt jele, mely az értünk magát áldozó, az értünk szenvedő Isten nagy titkát fejezi ki. Az első keresztyének ezt a hal szimbólumával tették még gazdagabbá, mert ez a jel, a hal görög szavának kezdőbetűit egymás mellé téve azt jelentette: Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó. Kérdés az, hogy a keresztyénség szimbóluma mellé odatehető-e, elfér-e mellette a magyarság szimbóluma, a magyar zászló. Erre azért lehet egyértelműen igennel felelni, mert a magyarság a keresztyénség elfogadásával lett az európai közösség alkotó és építő tagja, lett az európaiság hordozója. Keresztyénség és magyarság tehát nem váltak el, és nem is válnak el egymástól. A keresztyénség el van kötelezve, hogy Krisztust a magyarság életében szolgálja, és a magyarságot a keresztyénségbe gyökereztetve teremtse meg a kettő közösségét. Keresztyénnek és reformátusnak, valamint magyarnak lenni egy összefüggő láncszemből álló sorozat, melynek egyetlen tagja sem gyengülhet meg.
A zászlót e gondolatok jegyében elfogadva Lenártek András mondott avatóbeszédet. Hangoztatta, hogy a zászlóavatás mindig ünnepi esemény és élmény, hiszen a nemzeti értékek kiárusításának a mai korában e nemzeti értékeknek az újra megtalálásáért, felismeréséért küzdünk. Ez a zászló szimbólum, mely egy közösség összetartozását fejezi ki: a magyarság megjelenítése ez, mely a bennünk lévő hazaszeretet bízza újra ránk, és erre kötelez el. Márai Sándort idézte, aki ezt mondta: A haza te vagy, a nemzet téged szült és téged adott, hogy ennek a hazának őrzője légy. Ilyen értéket bíz ránk ma Isten, és bíz ránk a nemzet, ezt a felelősséget helyezi ránk a zászló. Vegyük át és vállaljuk el. A Himnusz eléneklésével fejeződött be ez a kettős ünnep, mely éppen ebben az egységben volt egyedülállóan szép és marad felejthetetlen.
Dr. Szathmáry Sándorné
lelkipásztor, Miskolc-Alsóváros